Mohács és Vidéke, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-05 / 1. szám

1902. januárius 5.­ ­ Mohács és Vidéke Abból az alkalomból hogy a „Mohács és Vi­déke“ jutott abba a­­szerencsés helyzetbe, hogy húsz éves f­önnállásának jubileumát ünnepelheti, én is le­teszem az elismerés koszorúját, s ha más nem is jutott osztályrészéül a lefolyt húsz év alatt, legyen legalább most méltó jutalma mindnyájunk igaz el­ismerése. Szommer Gyula: A gazdasági munkások segély­pénztára. — Az első esztendő. — Még csak egy éve annak, hogy az 1900: XVI­­.-c. alapján életbe lépett az Országos Gaz­dasági Munkás- és Cselédsegélypénztár. Mikor ez az emberbaráti intézmény megkezdte üdvös műkö­dését, mindenfelé igaz örömmel fogadták a ma­gyar gazdasági munkások — a föld népének — ezt a leghívebb jó barátját. Az új törvényt csakhamar elnevezték a sze­gény ember törvényének, mert a józan magyar munkás gyorsan belátta, hogy ezt a törvényt csakis az ő javára alkották és fölismerte azt is, hogy egyedül ennek a törvénynek köszönheti, hogy most már biztosíthatja magát a felől, hogy elöre­gedésére, munkaképtelensége idejére nem kell koldusbotot fognia. Ez a törvény senkire sem erőszakolja, hogy tagja legyen a segítő-pénztárnak. Kinek-kinek kényére hagyja, hogy beiratkozik-e vagy nem iratkozik be e segítő-pénztárba. A törvényhozás bölcsen járt el, amidőn abból indult ki, hogy aka­rata ellen senkin sem fog az új törvény segíteni. A józan magyar munkás saját sorsának maga a kovácsa. Nem szereti a minden áron való gyám­kodást. Maga akarja megkülöböztetni a jót a rossz­tól és most is bebizonyította, hogy szívesen sora­kozik az egye­dül az ő javára életbe léptetett intéz­mény védszárnyai alá, mert a saját szemével látja, hogy ez az emberbaráti intézmény az ország leg­távolibb vidékein is milyen nagy gonddal ápolja és istápolja azokat a gazdamunkásokat, kik segé­lyére szorulnak. A segélypénztár egy évi működése világosan bizonyítja, hogy a föld népét gyakran éri olyan baj, mely őt munkaképtelenné teszi és gyakran fordulnak elő olyan balesetek, melyek a földmives nép családját örökre megfosztják a kenyérkeresettől. Még csak egy esztendeje, hogy a segély­pénztár hasznos működését megkezdte és már eme rövid idő alatt 760 földmives jutott abba a szomorú helyzetbe, hogy jótéteményét kénytelen volt igénybe venni. A segélypénztár minden egyes esetben gyorsan gondoskodott a bajba jutott ember gyógy­kezeléséről és anyagi támogatásáról, hogy beteg­sége ideje alatt ne legyen kénytelen családjával együtt irgalomkenyéren tengődni. A beállott baleset 58 földmivelőt megölt. Mind az 58 esetben a család a legnagyobb nyo­morban maradt hátra. A segély­pénztár központi igazgatósága sürgősen intézte el az özvegyek kérel­mét és minden egyes esetben 400—400 koronát szolgáltatott át a nyomorral küzdő családnak. A beállott baleset a segély­pénztár tizenhat tagját, a megejtett orvosi vizsgálat szerint, minden­korra munkaképtelenné tette. Ezekben az esetek­ben a központi igazgatóság szintén a legméltányos­­sabban és a legnagyobb gyorsasággal intézke­dett és ma már mind a 16 munkaképtelenné vált tag élete fogytáig részesül a törvény által előírt anyagi támogatásban. Ezek a számok világosan beszélnek és egy­­től-egyig hirdetik ennek az emberbaráti intézmény­nek szükséges voltát. Világosan látható ezekből a számokból, hogy a segélypénztár rövid fönállása óta is már sok sze­rencsétlen embert mentett meg a koldusbottól és számos özvegyet mentett meg a kétségbeeséstől. Az emberbaráti intézmény üdvös működése bizonynyal az oka annak, hogy, a segély­pénztár tagjainak száma olyan gyorsan emelkedik. Mert eltekintve attól, hogy az 1900 : XVI. t.-c. 8. §-a alapján a gazdák által kötelezőleg biztosított cselédek száma mintegy 500.000, a segélypénz­tárba beiratkozott rendes és rendkívüli tagok száma is már elérte a 13.000-et. A segélypénztár igazi emberbaráti működése buzdította bizonynyal arra a királyi hercegeket, fő­rendeket, a képviselőház tagjait, nagybirtokosokat, a különféle kulturális pénzintézeteket, a vármegyé­ket és községeket, hogy olyan nagy számban cso­portosuljanak a segélypénztár alapító tagjai sorába. És bizonynyal ez az oka annak is, hogy az év végéig beiratkozott 1000 alapító tag 150.000 ko­ronával gyarapította azt a vagyont, melynek egye­dül az a hivatása, hogy a föld népét támogassa, istápolja. Pribék József egyleti elnök meleg hangú megnyitójában rámutatott a bajok egész halmazára, melyek a kör fönnállását veszélyeztetik, s melyek között a tagok közönyén, nem­törődömségén, vala­mint az újítások iránt való ellenszenvén megtörik a legnagyobb jóakarat is. Szűcs Péter pénztáros bemutatja a 251 , 50 fillér évi forgalomról szóló számadását, mely helyesnek találtatván, a szokásos fölmentvény a pénztárosnak megadatott. A f. évi költségelőirányzat ugyancsak 251 K 50­0 bevétellel és ugyanannyi kiadással fogadtatott el. A tisztújítást Kész Pál korelnök és Boda Ká­roly körjegyző vezetése mellett a következőképp ejtették meg: Közfelkiáltással elnökké Kész Pál, alelnökké Balázs Mátyás, I. jegyzővé Boda Károly, II. jegyzővé Makai József, pénztárossá Szűcs Péter, könyvtárossá Recik István választattak meg. A vá­lasztmányba 24 tagot választottak, mely után Jagits Józef diszelnökké, Pribék József disztaggá egyhan­gúlag megválasztattak. A közgyűlés végét alig 20—25 tag várta be; a többiek még a gyűlés alatt távoztak el, mi is polgártársaink igen csekély érdeklődésére mutat, különösen akkor, amidőn egy egész évben csak egy közgyűlés van.] II. A Mohácsi Földmivesek Olvasóköre újév napján délután 5 órakor tartotta évi rendes közgyűlését Varga Zsigmond elnöklete alatt. Lefo­lyása a következő volt: 1. Az elnök üdvözölvén a szép számmal megjelent tagokat, a gyűlést megnyitja. 2. Pápay János titkári jelentésében elmondja, hogy a kör 1901-ben tartott egy közgyűlést és nyolc választmányi ülést. A kör tagjainak száma szaporodott az elmúlt év folyamán 25-tel s igy jelenleg 117 tagot számlál.­­ A kör bevétele volt 838 K 46 f, kiadása 323 K 60 f, pénztármaradvány 514 K 86 f. A kör könyvtára áll 103 műből. A könyv­tári bevétel 36 K. 3. Varga Zsigmond elnök a maga és tiszt­társai nevében lemond, a közgyűlés azonban egy­hangúlag megválasztja a volt tisztikart és 12 tagú választmányt. 4. Ezután megválasztották a pénztár- és könyvtár­vizsgáló bizottságot. 5. A közgyűlés a kiküldött bizottság által átdol­gozott alapszabályokat azzal a módosítással fogadta el, hogy a belépők csak azt a negyedévet fizetik meg, a­melyben belépnek s nem az egész fél évet, mint a bizottság javasolta. Ezzel a közgyűlés véget ért. EGYLETI ÉLET. I. A Mohácsi Polg. Olvasókör évi rendes köz­gyűlése e hó 1-én d. u. 4 órakor csekély érdeklődés mel­lett folyt le. A tagok fele része sem jelent meg, alig volt lehetséges a választmányi tagok össze­állítása. ~jLélL _ n ' . .. Tisztujitás a Rác-Töttősi R. Kát. Olvasó­­egyletben. A Ráctöttősi R. Kát. Olvasóegylet újév napján tartott rendes közgyűlésén a követ­kezőleg ejtette meg a tisztujitást: egyházi el­nök Proksch Arthur, világi elnök Schoblocher György, jegyző Vézan Antal, pénztáros Schram Vencel, könyvtáros Krum Henrik, házfelügyelő Leinhalsz Antal; választmányi tagok: Léber György, Engert János, Hoffmann Mihály, Mül­ler Jakab, Hoffman György és Putzák Antal. Közgyűlések. A Mohácsi Iparosok Olva­sóköre ma, januárius hó 5-én d. u. 2 órakor sa­ját helyiségében évi rendes közgyűlését tartja. Napirend: 1. Elnöki jelentés. 2. Az 1900. évi zárszámadások megvizsgálására kiküldött bizott­ság jelentése. 3. Az 1901. évi zárszámadások megvizsgálására a bizottság kiküldése. 4. Az 1902. évi költségelőirányzat megállapítása. 5. A tisztujitás. 6. A szavazatok összeírása és olva­sása alatt a lapok elárverezése. 7. A kifizetésre kerülő kötvények kisorsolása. 8. Netáni indítvá­nyok. — A Mohácsi Kát. Legényegylet holnap, ja­nuárius 5-én d. u. 3 órakor saját helyiségében tartja évi rendes közgyűlését. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. A pénztáros évi számadá­sának átvizsgálására a kiküldendő 3 tagú bizott­ság megválasztása. 3. Az 1900. évi számadásról a számvizsgálók jelentése s ennek alapján a pénztáros fölmentése. 4. Az 1902. évi költség­­előirányzat megvitatása. 5. Az egyleti alelnök választása. 6. A választmány megalakítása. 7. Titkár, pénztáros, könyvtáros, ellenőr, I. és II. dékán és rendezők választása. 8. Indítványok. 9. A hírlapok elárverezése. — A Mohácsi Szr. Nőegylet folyó hó 12-én délután 3 órakor tartja az izr. hitközség tanácstermében évi rendes közgyűlését. Olvasóinkhoz. Az újév kezdetén fölkérjük t. olvasóinkat az előfizetés megújítására s lapunk terjesz­tésére. Azokat a megrendelőinket pedig, akik az előfizetési díjakkal hátralékban vannak, kérjük, hogy hátralékaikat minél előbb be­küldeni szíveskedjenek, mert azoknak, akik múlt évi hátralékukat ebben a hónapban meg nem fizetik, nem fogjuk többé lapunkat küldeni. 3. oldal. KÜLÖNFÉLÉK. Vörösmarty-ünnep. Impozáns módon és hazafias lelkesedéssel ünnepelte meg tegnap este a Mohácsi Kaszinó és vele együtt Mohács város társadalma a Szózat nagy költőjének emlékét. Jól esett látnunk, hogy társadalmunk, mint egyéb alkalmakkor — amikor megdicsőült nagy­jaink emlékének megünnepléséről avagy haza­fias érzés nyilvánításáról volt szó — ezúttal is békés egyetértéssel, testvéries szeretettel és lángoló hazafias érzéssel egyesült, hogy lerójja tartozását a nemzet nagy költője iránt és koszo­rút fonjon annak homlokára. Megünnepeltük nemzeti életünkben annak az időpontnak az emlékét, midőn egy fényes csillag följött az égre és ragyogni, világítani kezdett—­ s ragyogásában föllobogtak a szivek . . Egész napon át­­tündöklő napfény ragyo­gott s igy este sem rosz idő, sem nedves, sáros út nem akadályozta a közönséget az ünnepi estén való megjelenésben. Kevéssel nyolc óra után Szinkovich Károly főszolgabíró, mint a kaszinó vigalmi bizottságá­nak elnöke a következő szép, lendületes és za­jos tetszéssel fogadott beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt: I. Mélyen tisztelt Ünneplő Közönség ! Esztendeje múllott, hogy a magyar költői irodalom egyik legkiválóbb alakja, a magyar reformkornak legnagyobb költője, Vörösmarty Mihály születése napjának századik évforduló­jára ébredtünk. És ekkor — mintha csak »néma borongás­sal menne az őskor lelke fölötte« — megmoz­dult az egész magyar társadalom. Megindult szerte e hazában, a Kárpátoktól le az Adriáig a lelkes mozgalom, hogy a haza nagy fiának a nemzet lánglelkü költőjének, az elsők elsejének emlékünnepeket szenteljenek. —■ hogy Vörös­marty Mihálynak, aki ott él minden magyar szivében, ez ország szivében szobrot emeljenek. Szobrot, amely hirdesse késő utódoknak, messzejövő nemzedékeknek, a múlt régi dicső­ségét, a jelen nemzedék hazafias lelkesedését, a jövő nagyságának biztató reményét! Ennek a lelkes fölbuzdulásnak, ennek a hazafias mozgalomnak hatásában határozta el ■— nagyérdemű elnökének, Német Lipótnak in­dítványára — a mohácsi Kaszinó-Egyesület minden szép és nemes iránt fogékony választ­mánya, hogy ehhez a mozgalomhoz szivvel-lé­­lekkel csatlakozik és tehetségéhez mérten­­ is leteszi áldozatát a honfiúi kegyelet oltárára. Elhatározta, hogy az ország többi kultur­­egyesületeinek példájára Vörösmarty-ünnepet rendez. Elhatározta, hogy ennek a magasztos, ha­zafias ünnepnek keretébe belevonja, a­hol egy­kor­i kart és férfi kebelt vitt harcba a magyar népe. Mohácsnak­ és környékének egész művelt társadalmát így akarván tanúságot tenni ország-világ előtt, hogy akkor, a­mikor nemzeti ideálokért hevül, nem zárakozik alapszabályainak szűk so­­rompói mögé, hanem karonfogva magához öleli és magával viszi az egész művelt közönséget, — egyesíti az összes erőket és számottevő té­nyezőket a nemzeti eszmékért lelkesülők közös táborában. És ime, mélyen tisztelt Ünneplő Közön­ség! az az általános helyeslés, a­mely ennek az eszmének nyomában fakadt ; az az élénk érdek­lődés, mely ehhez az ünnephez fűződött; az a rendkívül szíves készség, mely sikerének bizto­sítása végett közrehatott; az a tény, hogy ma itt üdvözölhetjük városunknak és vidékének úgyszólván egész társadalmát: mindez fényes tanúbizonyságot tesz arról, hogy a eszme mily kedvező fogadtatásra, mily lelkes viszhangra ta­taiért a mi közönségünkben; — mindez a föl­emelő tudat jóleső hatást keltő, örvendetes tanúbizonyságot tesz arról, hogy a mi közönsé­günk épp úgy tud nemes ideálokért hevülni; nemes rajongásához éppúgy tud hazafias cé­lokra áldozni, mind minden igaz magyar széles e hazában. Méltán illeti azért a Kaszinó derék választ­mányát és a mi derék közönségünket elismerés és dicséret! Mert ime kart a karba öltve, kö­zös hódolatban egyesülve megteremtették az erőknek azt a fönséges harmóniáját, a melylyel hatni, alkotni és gyarapítani lehet. És én lelkem mélyéből meg vagyok győ­ződve, hogy ha ma kérdezni Vörösmarty* «Mely föld ez, mi virágzó tér az öreg Duna partján, melyen sárga kalász rengedez és buja fű; nem felelné nyögve s csak alig hallatva s s keservesen a föld: «Hív temetője Mohács s a magyar átka s nevem.» Meg vagyok győződve, ha ő ma igy együtt­­ látna bennünket, újra mondaná: «Aggodalom nélkül mehetünk a sorsnak­­ elébe; élni fog a nemzet s állni szilárdan a hon.»

Next