Városi gimnázium, Mohács, 1939

DR. MARGITAY LAJOS Mohács m. város polgármestere. Nagy veszteség érte városunkat és intézetünket, dr. Margitay Lajos polgármester augusztus 20-án, hosszú szenvedés után, az utolsó kenettel megerősítve, nemes lelkét visszaadta teremtőjének. Augusztus 23-án temettük el a város és a vármegye nagy részvéte mellett. Temetésére a gimnázium ifjúsága a tanári kar vezetésével zászló alatt vonult ki és sírjára koszorút helyezett. Dr. Margitay Lajos polgármester buzgó fáradozása teremtette meg a városi gimnáziumot, mert hazafias érzéstől égő lelke világosan látta, hogy egy gimnáziumnak ezen a nemzetiséglakta vidéken különösen fontos feladata van és ez az, hogy a magyar állameszme erős vára legyen és az idegen ajkú ifjakból becsületes, derék magyar állampolgárokat neveljen. Első Értesí­tőnkbe lángoló hazaszeretettől sugallt, ragyogó nyelvű előszót írt s ebben gimnáziumunk célját így határozta meg: „Városunkban, amelyben négy év­százados hősök szellemei őrködnek a nemzet múltja felett, amely éppen a kultúra, a nyugati művelődés védelmében vált az országnak nagy temetőjévé, az elmúlt év szeptember havában megnyílott a kultúra, a tudomány egy sze­rény, új hajléka, hogy a magyar művelődés nagy ügyét ápolja, fejlessze és ezzel a nemzeti lélek tüzét táplálja, hirdetvén, hogy Mohács férfiaiban van gondolat, akarat, tett és példaadás: áldozni a magyar szónak, a magyar nemzeti eszmének. Letettük alapjait egy gimnáziumnak, hogy időtlen időkig osssza a maga gyümölcseit és áldásait a tanulni vágyó magyar lelkek szá­mára és terjessze azt a művelődést, amelytől ezeréves hazánknak egy új, második évezredét várjuk. Egy esztendeje lesz annak, hogy legféltettebb, legdrágább kincsünket, gyermekeinket, a magyar jövőt átadtuk ennek az iskolának, hogy belenevelje az ifjúságba a töretlen magyar hitet, az elpusztíthatatlan magyar élniakarás­­nak soha el nem szunnyadó érzelmeit, hogy beleplántálja szívükbe a magyar haza iránti forró szeretetet és köteles hűséget, hogy őket a nemzeti célokért, nemzeti ideálokért küzdők táborába bevezesse, lelkükbe az örök Magyar­­országért való küzdés ellenállhatatlan vágyát beégesse.“ És most iskolánk szerető atyjának kezéből kihullott a toll, ékesen szóló ajka elnémult, szerető szíve megszűnt dobogni. Érdemeit márványtábla fogja megörökíteni az intézet falán, nevét alkotásai őrzik, emlékét szívünkbe zárjuk.

Next