Mohácsi Hirlap, 1925 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1925-01-04 / 1. szám
2 gyűjtötte a szükséges pénzt és egyszercsak — legnagyobb meglepetésére a város közönségének — készen állott az emlékmű. Az érdem ismét az övé. Érzik is ezt a reformátusok és ma szeretetüknek minden módon igyekeznek kifejezést adni. Nagyszabású ünnepségek keretében lesz a jubileum megülve, amely 10 órakor délelőtt istentisztelettel kezdődik, majd 11 órakor egyházközségi díszközgyűléssel folytatódik, amelyen egy gyönyörű ezüst babérkoszorút fognak a hívek lelkészüknek átnyújtani. Utána a Mohácsi Földművesek Olvasóköre tart közgyűlést, amelyen negyedszázados elnöki működését méltatják. A díszközgyűlés végeztével a paplakban fogadja Varga Zsigmond az üdvözlőket. Varga Zsigmond mint református pap mindig a felekezeti összhangnak volt munkálója, ami most az ünneplésen is kifejezésre jut, mert értesülésünk szerint a többi felekezet is, de különösen a katholikusság szép számmal készül az ünnepélyen való részvételre. Megkezdődött a gyűjtés a fogadalmi templomra. 1000 darab gyüjtőiv megy széjjel a héten. — Csak Dr. Frey aláírásával ellátott gyüjtőiv érvényes. A múlt hét folyamán visszakerültek a fogadalmi templom gyűjtőivel a vármegyétől és a jövő héten már szétküldik részben pedig mohácsiaknak adják át az adományok gyűjtése végett. A gyüjtőivekből ezer darab készült és ezek mind sorszámozva és a mohácsi r. k. egyházközség apátplébánosa, dr. Frey János által sajátkezüleg aláírva vannak. A gyüjtőiven azonkívül az egyházközség pecsétje is rá van ütve és fel van rajta tüntetve, hogy a belügyminiszter 230659MVIII. 1924. sz. rendelete alapján bocsáttattak ki. A gyűjtők a hitközség képviselőtestületi tagjaiból és buzgó katholikus hölgyek közül lesznek kiválasztva, akiket az egyházközség szabályszerű igazolványnyal fog ellátni, hogy a gyűjtéssel megbizattak. A gyűjtőív másra át nem ruházható és a gyűjtést csak az végezheti, aki azzal meg lett bízva. Az adakozók részére állandó rovatot nyitunk, ahol a nagyobb adományokat közölni fogjuk. A keresztény társadalmat ez után is felkérjük, hogy az adakozásban mindenki teherbíró képessége arányában vegyen részt és a gyűjtőket munkájukban a legmesszebbmenőleg támogassa. MOHÁCSI HÍRLAP Arany ampolna.*) Nékem arany ámpolnám van. Nem is tudom, hol találtam? Bujdosóban, árok szélen, Isten adta jó kedvében. Volt már nékem színes kelyhem, Könnyem is volt, belemertem. Szomorúság hullott rája, Bánatgyöngy volt karimája. Hogyha ittam italából, Gondoltam, nincs titok-fátyol, Mélabú és szomorú szín ! Nem szinezik koszorúim. Örök öröm víg tefutja Azt hittem, hogy velem futja Az örökélet tünde ormát S mint a bajtárs, úgy karol át. Szegény kehely, kicsorduló, Szegény koldus, kínt kolduló, Ember szívnek, mond, mi voltál? Magadnak kín, másnak rongy már. Lásd, kelyhed eltöredezett, Törött mankón gőgös kezed. Szádból szánó sóhaj szakad, Nem szín, nem tűz, nem villanat. Sebborító, eget nyitó, Sose voltál mennyei tó, Harminchárom évig éltél S hamvadoztál földi fénynél. Harminchárom éves lettél S nem várt este esti fedél, Betakaró lágy takaró, Isten szívén ellankadó. S mikor már minden elhagyott, Ifjúságod rögbe fagyott. Jött kedvét csurgatni rád a Gazdag isten amponnája. Most örülj s örvendezz szegény, Te lettél a teli edény, Isten gyöngye, az ég vére, Hulldogálj a föld szivére! Kocsis László. ("Mutatvány a költő fenti cím alatt most megjelent verseskötetéből. SZOCIÁLIS KÖTELESSÉG Reflexiók a Szociális Misszó Társulat karácsonyfa-ünnepélyére. I. ♦ A részvétteljes krisztusi szeretet jegyében dolgozik a Sz. M. T., mikor Annak nyomdokain jár, aki földi tartózkodása alatt sebeket gyógyított, életet lehelt, lelkeket enyhített a szeretet melegében. A mai időben nekünk is hasonló nagy lélekkel kell járnunk az életben, mert sohasem szorultunk annyira vigaszra és lelki erősítésre, mint e keserves években. Ugyan gondból , bánatból volt máskor is; meg volt minden napnak a maga terhe s minden évnek a maga keresztje; máskor is foszlott szét sok remény s elvesztettünk drága lelkeket, kik után sokáig sirt a szivünk, de mi ez mind korunk veszteségeivel, aggodalmaival s áldozataival szemben? Azok csak keserű cseppek voltak, mig ezek mély keservek tengereiként szakadtak reánk. Azoktól felsóhajtott a lelkünk, míg ezek a fájdalom viharját keltik fel bennünk. Ha magunk elé nézünk, látjuk a gondok és küzdelmek útját, ha pedig magunk körül nézünk szét, akkor egy letarolt, esztelen s kegyetlen világon ütközik végig tekintetünk, hol szívek tépelődnek, hol ellenmondás az élet, hazugság a szép szó s az igazi valóság pedig a nagy nyomorúság . . . II. Akik most sem tudnak felébredni önzésükből, akiknek szívén most sem pattan ketté kevély önzésüknek jégpáncélja, azokat ki kell közösíteni az emberi társadalomból. Itt most csakazoknak van helyük, akik vállalják a rájuk eső részt a továbbépítés és újraépítés nagy munkájából. Már nem szabad s nem lehet ezentúl messziről nézni mások küzdelmes életét, hanem mindenkinek bele kell nyúlni az élet eleven, forró parazsába, s azoknak is, akik eddig nem vették észre a nyomort. Élőhalottakra nincs ma szüksége a földnek! Itt pedig csak azok élnek, akik bele tudnak kapcsolódni testestől-lelkestől a nagy szociális munkába, akik társadalmi kötelességeikről nem feledkeznek meg. Nem elég manapság jónak lenni, hanem jót is kell tenni, s a nagy társadalmi szenvedéseket nem csak résztvevően kell nézni, hanem azokat enyhíteni kell. Mi egy és ugyanazon társadalomnak vagyunk tagjai, egy osztatlan szervezetnek vagyunk részei, melynek közös, egymásbafonódó munkájából élünk. Mi egymásért dolgozunk, egymásra szorulunk, egymásnak tartozunk s következőleg egymásért tágabb — mondjuk — szociális értelemben felelősek vagyunk. Az élet utjai ugyanis nagyon változatosak s esélyei kiszámíthatatlanok: vannak a társadalomnak szerencsés kiválasztottjai s vannak testerhordozói. Vannak boldoguló s vannak hajótörött tagjai, a bűnnek, a neveletlenségnek áldozatai. Mindezek azonban egymáshoz tartoznak s a gazdag, a boldog, az előkelő társadalomnak kötelességei vannak a szegények s elhagyatottak iránt. Mi hisszük azt, hogy az a szó, mi közöm van nékem testvéremhez, vájjon őrzője vagyok-e én», Kain szava, a testvérgyilkos nyilatkozata s szent János világosan mondja: aki felebarátját nem szereti, az gyilkos. Van tehát közöm a szegényhez, a nyomorékhoz, az árvához, az elhagyatotthoz, az élet hajótöröttjéhez, de ez a köz, ez a viszony nem a szoros jogból, hanem a szociális érzésből való s csak az érzi s fogja föl, mint szociális kötelességet, akiben ez az érzés eleven, akiben az az élet közvetlenségével s hatalmával megnyilatkozik. Az élet hajótöröttjei többnyire elhanyagolt, neveletlen s ép azért eldurvult emberek. Megrendült a bizalmuk az igazság, a tisztesség s a becsület iránt. Bennök is csírázott a jó, de lefagyott kora hajtásaiban; bennök is lappang az Isten képe, de a társadalom kegyetlensége s az élet nehézségei kemény réteget borítottak rá. Ezt le kell fejtenünk s az elnyomorodott életet s becsületérzést föl kell élesztenünk, erre pedig csak a’ szerető, meleg ember, a testvér képes. Ez érzéssel párosul a hála érzése, mellyel Isten iránt viseltetünk azért, hogy jót tehettünk. Illik, hogy hálásak legyenek gyámoltjaink, szegényeink s mindazok, kikkel szóval, tettel jót tettünk. De ez az ő kötelességük s mi legjobban tesszük, ha őket erre ugyan ráneveljük, de annak teljesítésére nem számítunk. De a hálát illetőleg nekünk is van kötelességünk, mindannyiunknak hálásaknak kell lennünk azért, hogy jót tehetünk. S ezt nem mondom frázis gyanánt, hanem meleg, igaz érzést akarok kifejezésre hozni, amikor a hálát sürgetem. Hiszen mi lettünk gazdagabbak, mikor adtunk s nemesebbek, mikor szerettünk; bennünk lett több lélek, mikor lelket vertünk a csüggedőkbe s épen a szerencsétlenség utjain találtuk meg lelkünk mélyebb tartalmát. Hiszen mi is szenvedünk, nekünk is vannak küzdelmeink, szívfájdalmaink, gondjaink s aggodalmaink s mikor másokat vigasztalunk s felegyenesitünk, akkor megértjük, hogy az élet mélységeibe vezet a szenvedés s megpróbáltatás s nagyobb testvériséget teremt, mint az öröm s jólét. De nem csak, hogy mi magunk lettünk mélyebbek, hanem mi gyámolók, pártfogók, nevelők, segítők egymáshoz is közelebb jutunk. Mikor testvériséget gyakoroltunk, mi magunk között lettünk édesebb testvérek s mikor a társadalom örvényeibe s szakadékaiba álltunk, úgy vettük észre, hogy mi magunk is egymáshoz közelebb jöttünk, kiverődött lelkünkön a krisztusi vonás s úgy látjuk s élvezzük, hogy egymás iránt is több jóindulattal s szeretettel viseltetünk. III. A krisztusi kereszténység nem könyvtár, melyben sok a könyv s a könyvekben sok az írott és nyomtatott betű, a kereszténység nem hisztér, ünnepélyes felvonulásokra, nem aréna, a lélek tornaünnepélyeire, hanem erőtelep, hol van is erő s honnan erő árad, hogy a világot bölcsességgel, bizalommal, békével, szeretettel telítse. Mikor kevés a baj, akkor azt talán csak a nagyon érzékeny lelkek veszik észre; de mikor ennyi s ily nagy bajok vannak, akkor azok már mindnyájunk lelkébe belemarkolnak és rákényszerítenek, hogy erős, bátor szívvel álljunk bele a mentési munkába. Életet menthetünk, a nemzet pusztuló életét pótolhatjuk, letört életek helyett töredező életeket menthetünk. Könnyes szemek várnak, apátián, anyátlan gyermekek pusztulnak. Mindenkinek tennie kell valamit a nyomor enyhítésére s az irgalmas szeretet gyakorlására ... ... Örömmel tapasztaljuk, hogy a mohácsi társadalom megértette szociális kötelességét s a Misszió Társulat utján ezt tettekkel is igazolta, midőn több, mint harminc millió korona értékű szeretetadományt osztott szét a karácsonyfa ünnepélyén. dbc 1925. január 4.