Mohácsi Hirlap, 1929 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1929-01-06 / 1. szám

____________________________ Vannak, akik elítélik a kávé­­házat, mert azt hiszik, hogy az a semmittevésnek a helye. Ez téves felfogás. Az embernek szüksége van pihenésre, felüdülésre. Az írók tudják, hogy milyen fontos a szabadidő. Ez alatt az idő alatt gamzanak meg benne a gondo­latok és hangulatok. De ilyen pi­henésre, ilyen felüdíte szabad időre mindenkinek szüksége van, akármivel foglalkozik is. Az ilyen kávéház at ortoszférája tele van vil­lamos szikrával, melyek életre robbantják a fáradt idegrendszert, másrészt pedig elfeledtetik vele a napi robotmunkát. Kávéházra ma az embernek már szüksége van. Az egyenlítő táján, az afrikai partokon is talá­lunk kávéházat. A hadifoglyok a szibériai rabságban is csináltak maguknak kávéházat. Egy szó mint száz, akárhogy nézzük is a dolgot, a kávéház ma már civili­zációnk része s annak a feleség­nek, aki szereti az urát, nem is szabad megharagudnia érte, ha a férjecskéje elmegy néha egy feketére a kávéházba — feltéve, ha nem marad ottan mindennap késő éjszakáig a kártyateremben. — Téli tanulmányutak. A IVIEFHOSZ a Párisi Magyar Diák­egyesület Utazási osztálya rende­zésében a tél folyamán több ta­nulmányutat indít. Ezek közül a semmeringi és a tátrai túrautak mellett az északafrikai és nizzai utak iránt nyilvánul meg a leg­nagyobb érdeklődés. Az előbbi 35 napig tart és a csoport megtekinti Szicília, Tunis, Algír, Dél-Francia­­ország és Észak- Olaszország ne­vezetességeit, a másik pedig Nizza és Velence díszes farsangi felvo­nulásait mutatja be a résztvevők­nek. A vonatkozó prospektust a PMDE­ Utazási Osztálya (IX., Ferenc körút 38., fldsz. 2. Telefon Automata 874—48.) legnagyobb készséggel megküldi az érdklődők­­nek és hivatalos órái alatt d. u­ 3—5-ig szóbeli felvilágosítással is szolgál. — József Királyi Herceg Szanatórium Egyesület „Egész­ség Naptára“. József királyi her­ceg Őfensége védnöksége alatt működő Szanatórium Egyesület több mint negyed század óta küzd az országban mindjobban terjedő tüdővész ellen. A gyulai és debreceni szanatóriumok és számos dispensair sok beteget mentett meg az életnek és adta vissza egészségét, hogy ismét munkabíró polgára lehetett az or­szágnak. Tudjuk, hogy a nyo­masztó gazdasági helyzetben alig­­alig áldozhatunk a jótékonyság oltárán, mégis ezen célra min­denkinek áldoznia kell. Mindnyá­junk közös ügye ez a nemzet jövőjéért, melynek létalapja egy egészségesebb generáció, de ön­magáért is áldoz, aki azáltal, hogy megvásárolja a naptárt, elősegíti munkásságát az egyesületnek, mert ma még egészségesek va­gyunk, de holnap mi is­­á elü­lünk szorulva a segit. .ie. Az egészségügyi naptár, melynek be­vezető sorait a hercegprimás Őemi­nenciája, az előszavát pedig Vass József miniszter írták, a magyar irodalom legkiválóbbjait, — úgy­mint József főherceg, Lukács György, dr. Dréhl Imre, Rákosi Jenő, dr. Raffay Sándor, dr. Bal­thazár Dezső, dr. Nemes Antal, Csathó Kálmán, Harsányi Zsolt, Hevesi Sándor stb. stb. — szó­laltatja meg lapjain. Emellett egy általános egészségügyi útmutató, amelyik az „első segélynyújtás a gyermekszobában“, a speciális megbetegedések és a mindennapi élet egészségügyi kérdésein ke­resztül az öregkorig tájékoztat afelől, hogy minden adott eset­ben m is az első teendőnk. Te­hát bőséges ellenértéket kap az, aki ezen naptár megvételével kö­telességét rója le a szerencsétlen tüdőbetegekkel szemben. — Gyümölcsfasítási tanfo­lyamok Felsődunántulon. Az egyik fővárosi lapban olvassuk,­­ hogy a Felsődunántúli Mezőgaz­dasági Kamara a m. kir. földmi­­velési minisztérium kertészeti osz­tályának anyagi fedezete mellett tovább folytatja gyümölcsápolási tanfolyamait. Mi elismerjük, hogy Mohács városa a múlt évben di­cséretes módon szintén megkez­dette ezeket a tanfolyamokat, de azt szeretnénk, ha ezeket tovább is folytatnák. Azért most idejé­ben kérjük a város illetékes ügy­osztályát, hogy tavaszra megfelelő tanfolyamot előkészítsen. — Rongálják az utakat. A városi mérnöki hivatal közli, hogy az újonnan készült utakat a pol­gárság majdnem készakarva ron­gálja. Íg­y például a nemrégiben elkészült Tompa Mihály után az árkon keresztül kocsik járnak, az út mellett elegyengetett földön kocsiznak, a kapuk előtt az árokba kukorica csutkát dobálnak s ez­zel a viz levezetését megakadá­lyozzák. Figyelmébe ajánljuk a polgárságnak, hogy ezek a drága utak, mind a polgárság pénzén készültek s rongálásukkal saját maguknak okoznak kárt egyrészt, de viszont ha az amúgy is kis összegben menedlkezésre álló út­építési alapot ezek javítására kell majd fordítani, a többi utak so­hasem készülnek el. — Uj 5 pengős bankjegyek. A Magyar Nemzeti Bank f. évi december hó 20-án kezdette meg az ez évi augusztus­­­i kerettel ellátott új 5 pengős bankjegyek kibocsátását. Az uj bankjegy sö­­­tétkék szinü s jobb oldalán Szé­chenyi István gróf jelképe van 1 széles ovális guiloche keretbe foglalva. A hátsó oldala szintén sötétkék szinü. A bevonásra ki­tűzött időtartam 1929 junius hó 30 ig terjed, amely időpontig a régi bankjegyeket fizetésképen el kell fogadni. Ezen időpont után fizetési eszközül a régi bankje­gyeket már nem kell elfogadni, azonban 1932. június hó 30-ig a Magyar Nemzeti Bank beváltja azokat. A Macsz teadélutánja Va­sárnap délután volt a Mansz első teadélutánja, amely a régi nagy­sikerű teadélutánokhoz csatlakozik úgy az anyagi, mint az erkölcsi sikert illetőleg Zsúfolt terem előtt kezdődött meg a kitűnő előadás, amelyet ifjú Szlávy Kornél nyi­tott meg kitűnő imitációkkal, ame­lyekkel nagy sikert aratott. Két egyfelvonásos volt még műsoron „A szecskavágó“ és „A veszett ember“. A régi kitűnő műkedve­lő gárda: Pataki, Dettkó, Drem­, Rezsonya, Heil Annuska, Füh­rer Ferenc kacagtatták meg a közönséget kitűnő játékukkal. A hangulat csakhamar emelkedetté vált, amit Csikó kitűnő muzsi­kája hathatósan elősegített. A mindjobban fejlődő cigányprímás szép magyar nótákkal, a fiatal­ságnak pedig talpalá valókkal ad­dig kedveskedett, amig aztán egy­szerre csak kirúgták a székeket maguk alól és táncra kereked­tek. A délután kitönő hangulata a késő esti órákba nyúlt. — A Mohácsi Szigeti Népkör mulatsága. Karácsony másnap­ján a Mohácsi Szigeti Népkör Odry András vendéglőjében si­került táncmulatságot rendezett. A mulatság anyagilag is minden­ben kielégítette a hozzáfűzött vá­rakozásokat. A mulatságon felül­fizettek : Decseva Géza P 2.60, Hauser György, Törkő János, Tadity János, Nagy István, Ta­kács Ferenc, Alabert Miklósné P 2.50—2 50, Takács András P 2 —, Tadity Simon, Maros Meny­hért P 1 50—1.50, Nagy József, Kollár J­zsef, Élő András, P 1—1, Wein Ferenc, Limár József, Gu­lyás István, Keszthelyi József, Törkő József, Élő Pál 50—50 f, Martonovics Lajos 40 f, Osz­­wald József 30 f, Maros István, Balog Lajos, Kozáry György 20— 20 fillért. — A belvárosi és külvárosi elemi népiskolák által rendezett karácsonyi ünnepélyükön felülfi­zettek : Mohácsi Iparosok Olvasó­köre 60 P, Dr. Prakatur Tamás 10 P, Szt. Ferencrendi zárda 4 P 50 f, Könyöky József 3 P 50 f, dr. Frey János 3 P, Kugyeray Teréz, Mihalecz Ferenc és Mayer Ferenc P50—1 50 f, Hoffmann Gyula, Tanner Elek és Gelencsér Mária 1—1 P, özv. Dzsinics Ist­vánná 90 f, Puppi János 80 f, özv. Briglovicsné, Verle Vencel, N. N., N. N., 50-50 f, N. N., 60 f, Ehmann Józsefné 40 f, N. N., N. N., N. N. 20 f és N. N. 10 f. Fogadják a nemes adako­zók ezúton is a tantestületek há­lás köszönetét.­­ A „Magyar Cserkész“ de­cemberi első száma Márton Lajos kedves, művészi Mikulás-képével diszített külsőben megjelent. Ve­zércikkét az országos vezetőtiszt, Faragó Ede írta. Van benne: Mikulás-színdarab Simplon Jósef­­től, törvénymagyarázat Csaba Je­nőtől, hírek a jövő évi angolor­szági cserkésztalálkozóról, cser­készregény, képek az új ma­gya­­ros berendezésű cserkészt­al­ról. Fromm Béla a téli madáretetést ismerteti számos képpel, Velősy Elek szintén időszerű kérdéssel, a tüzelés művészetével foglalkozik. Nevezetességei a számnak Zsem­­bery Gyula és Nikodémusz Károly cikke, Radványi Kálmán verse. Pályázatok, krónika, gazdag kül­földi hírszolgálat s kerületi hírek egészítik ki a lap változatos tar­talmát. Aki félévre előfizet a „Ma­gyar Cserkész“ kiadóhivatalánál (Budapest, V., Hajnal­ u. 6., Cser­készház) ingyen kapja a „Magyar Cserkész“ nélkülözhetetlen adato­kat tartalmazó 1929. évi érdekes naptárát. Előfizetés félévre 3‘60 P. — Három sláger! Ovin 3 lámpás készülék, Nóra hangszóróval, lámpákkal, anód­­teleppel, akkumulátorral, antenná­val kompletten 160— P. Blaupunkt készülék, eredeti Blau­­punkt Multidyn és Szelektor teker­csekkel, Nóra hangszóróval, mint a fenti kompletten 175’— P. Telefunken 926 TRT csinos pultalakú készülék, 3 lámpás, hangszóróval, kompletten mint fentiek 170’— P. Leszállított árak ! Philips hang­szóró 65'— P. — B443-as Philips csodacső 23'— P. — Óriási vá­laszték detektoros készülékekben és nagy gépekben. — Az összes alkatrészek raktáron! Szenzációs újdonságok ! Mindenki tudja már ! Olcsó ! Jó ! Megbízható ! DÉLBARANYAI RÁDIÓHÁZ Vörösmarthy­ u. 2. sz. Tel.: 173. Szaktanács, felvilágosítás díjtalan ! — Kedvezményes tavaszi vetőmag-akció Az Alsódunán­túli Mezőgazdasági Kamara már most felhívja a kerületéhez tar­tozó gazdaközönség figyelmét, hogy az 1929 év tavaszán a m. kir. földmivelésügyi minisztérium megbízásából nemesített árpa, zab és tengeri vetőmagot fog szétosz­tani a száz holdon aluli birtoko­soknak. A kedvezmény az, hogy a nemesített felárat és a vasúti szállítás költségeit a földmivelés­ügyi minisztérium fizeti. A rende­lők csak a budapesti tőzsdei kö­zép árat és a szállításnál felhasz­nált zsákok beszerzési árát fizetik. Vetőmag megrendelésekre vonat­kozó lapokat a községi elöljáró­ságok címére küldi meg a kamara és a rendelések kizárólagosan csak az elöljáróság útján eszközölhetők.­­ A Református Egyház köréből. Az év utolsó napján a Református Nő Egyesület és az Ifjúsági Egyesület családias jelle­gű Szilveszterestet rendezett. A Szilveszterest programmjának kö­zéppontja: „Lesz még dicsőbb jövőnk nekünk !“ hazafias irre­denta jelenet és „Győztes igaz­ság“ című 4 felvonásos életkép volt. Az előbbit előadták: (Hun­gária) Harci Juliska, (elszakított részek) Élő Márika, Király Má­­rika, Vajda Éva, Banai Tasi Má­rika, (Hit, Remény, Szeretet) Gál Erzsébet, Német Erzsébet és Ka­tona Márika. A másikban szere­peltek : Tóth Lajos (Péter gazda), Tasi Bözsi (a felesége), Samu János (a szolgájuk), Nagy József (Igaz István), Molnár Juliska (Bodor Lili), Lőrincz János (Ga­ras Áron falusi boltos), Húsz Éva (Mirke Andrásné), Szabó Zsófi­ka, Szabó Éva (Mikáné leányai) Kül­­lősi Juliska (özv. Igazné), Tasi Mariska (Igazné leánya, Évi vak lány), Vincze Mariska (Ragancsné), Szöllősi Mariska (darabonna). — Képviselő: Huber János, Mohács. MOHÁCSI HÍRLAP 1929 január 6.

Next