Moldvai magyarság, 1995 (6. évfolyam, 56-64. szám)

1995-05-01 / 60. szám

Nem akarok a csángókról hosszú mesét írni, mert mahol­nap több a csángó szakértő, mint a csángó. Ha egy szerencsés úrfiú egy párizsi bulvári kávéházban elmesélné az össze­gyűlt européer uraknak, senki sem hinné el­ a fasizmus felett aratott győzelem fél évszázados emlékezetét Klézsén könyv­máglya lángja világította meg. A felbérelt martalócok könyveket égettek, mert ma­gyarul s nem a szent államnyel­ven íródtak. Egyébként minden nácik mód­szere szerint történt. Jó két hete folyik a nacionalista újságokban a rikoltozás, hogy az RMDSZ a csángókat — úgymond, Kelet- Romániában — le akarja téríteni az igaz útról. Ezeket a hangokat csak mi nem hallottuk, mert nem mindig arra figyelünk, mire kel­lene. A sajtóelőkészítés után következett a rohamosztagok felkészítése, kiképzése, majd az akció végrehajtása furkósbottal, villával, kapával és más „népi fegyverekkel”, hogy spontán lázadásnak tűnjön, amit előre jól bedolgoztak. Nem szabad a dolgokat bagatellizálni. A klézseihez hasonló “demokrata" fellángolás bárhol megtörténhet, ahol ma­gyarok kisebbségben élnek, miközben azt rikoltják világgá, hogy sehol a világon ilyen jó dolga, mint nekünk egyetlen nemzetiségnek sincs. Ha külföldön valaki a jóságot nagyon megkívánná, és már földi életében üdvözülni akar, jöjjön ide, próbálja ki. Nem tudom, a megismételéshez lenne-e kedve? «A mondjuk-mondogatjuk, hogy a moldvai csángók Európa legel­­nyomottabb nemzetisége, akiktől erőszakkal nemcsak a nyelvüket vették el, hanem lelküket is kifosztották, de jóformán semmit sem tettünk értük. A steril szak­­értősködés egyenlő a nullával. Legalább az utolsó órában mondjuk ki, hogy a történtekért most és régen nem csak a felbér­lő nacionalisták és lakásaik hibáztathatók, hanem azok a papok is, akik nem hajlandók a nép nyelvén beszélni, olyanokat híresztelnek, hogy református hitre akarják őket téríteni. De ez nem új dolog, az illetékesek pedig hallgatnak, s a Vatikánt is inkább Afrika és Ázsia érdekli. Sajnos, a gyökerek mélyre nyúlnak, a dolog nem olyan egyszerű, amilyennek látszik, és akkor is ki kell mondanunk, ha fájdalmas. Ne csodálkozzunk a történteken, a csángók hiszékenységén. Ha Szlovákiában valaki gyónni akar, vétkeit, bűneit nem mondhatja el anyanyelvén, mert a pap csak szlovákul tud. Ez a helyzet Sziléziában is az ott lakó német katolikusokkal. De ők legalább reménykedhetnek a német nagy­hatalmi szó erejében. A csángók csak abban reménykedhetnek, hogy a felgyújtott könyvek fejében legalább megtűrik a hatalmasok. De ne okoljuk mindenért az egyházat. Ismerek olyan esetet, hogy a drága pénzen magyar szó tanulására hozott csángó gyer­mekeknek az iskolában románul tanítottak és prédikáltak. Elképzelhetjük, hogy milyen nagy gyarapodást értek el anyanyelvis­meretben. A második vatikáni zsinatnak azon határozatát, hogy minden néphez a saját nyelvén kell szól­ni, csak ott hajtották végre, ahol az érdek megkívánta, másutt még mindig írott malaszt. A pápa könyvében — Átlépni a remény küszöbét — olvasom, hogy a posztkommunista orszá­gokban erősíteni kell az újrae­­vangelizációt. Vajon miért nem lehet azt anyanyelven végezni? Miért kell az elnyomó, kisajátító nemzetállam érdeke szerint cse­lekedni? E tekintetben is át kel­lene lépni a remény küszöbét. Akkor a csángók sem gyújtaná­nak máglyát anyanyelvük könyveiből. FÁBIÁN ERNŐ Lakodalmas „kujugtatók” Klézsén KLÉZSE FOLKLÓRJÁBÓL 1. Sir az út előttem, Bánkódik az ösvény, Az es mind azt mondja, Megvert­e jó Isten. Bánkódhatom Jén­es, Vágyán módom benne, Lehet sérdemeltem, Hogy büntet az Isten. Búsulni nem tudtam, De most megtanultam, Klézsinek gödribe Mostég elhirvadtam. 2. Idegenség, idegenség, Mind megetted a lelkemet, Láncra tetted a szivemet, Elhirvasztottál ingemet. Úgy meguntam e bódorgást, E bódorgást s e búdosást, S ez idegen fílődön járást, Más ember sutyján hálást. Nézem e napot s ez eget, Eszem ez árva kenyeret, S iszom ez idegen vizet, Nyomom ez ártatlan füldet. (Gyűjtötte KALLÓS ZOLTÁN 1955-ben a klézsei MIKLÓS GYURKÁNÉ SZÁLYKA RÓZSÁTÓL (76 éves), megjelent az ÚJ GUZSALYAM MELLETT c. gyűjteményben) Miklós Gyurkáné Szályka Rózsa (Klézse) Petrás Incze János levelét Klézséről írja Böbrenteinek 1843 május 14-én. Tekintetes Tartományi Fő Biztos Ur! Nagyon sajnálom, hogy későre tudósíthatom meg bizatá­­sombani eljárásomról, és munkám miden létéről, most is csak röviden, és hamarjában írhatok, de ezen biztos jó alkalom előadván magát legkedvessebb kötelességemnek tartom be­cses személyét üdvözleni, melly alkalommal szivemből örvendek ha kívánt egésségi helyzetben tisztelheti helyettem levelem; óhajtom egyszersmind hogy az Ég állandó erővel áldgya meg, és nyújtsa számos évekig a’ tudományoknak és köz jónak szentelt életét, mellyel a távol lévő magyar nemzedék boldogságának előmozdítását remélhetjük. Nem is kétlem, hogy a’ Mindenek Ura áldani fogja törekvéseit. — Én tehát még máig sem készíthettem el az itteni szójárásbul, és a Talrossi fordításban elő forduló szavakruli m­iniyim­it, minek oka ha mencségemnek helye leend, első volt, lelki pásztori igen terhes hivatalom Pusztinában, melybül éppen e napokban még Püspököm rendeléséből ide Kiesébe változtam hol kissel több üdőm marad az írásra. Második oka volt három egész holnapi terhes betegségem, m­beli hideglelésben; mellybül fel gyógyulásomat csak a’ menyei Gondviselésnek köszönöm; mert az orvosi segedelem a’ távolság mián hiányzott, fel gyó­gyulásom után pedig által költözésem hátráltata munkámban, ezután pedig ha a Mindenható éltemnek kedvezend szorgal­mam nem fog hiányzani, hogy az Ígért munkát tehettségem szerint el­készítsem. Még eddig az Ígérteket meg nem kaptam sem múlt évi Martziustól tudósítást nem valok szerencsés venni, holott pedig némely utasításokért könyörögtem vala kétszeri levelemben. Igaz hogy Püspökünk nehezen jő vissza többé, ő már hazájában Algériai Fő Pap, itt pedig a’ körülmények alkalmasint ismét más színt fognak ölteni minthogy Magyar­honból az általam nyilvánított okok mián nem könnyen küldetnek a’ Papok, mi elég szomorú ügyeinkre nézve. Egyéb érdekest nem írhatok annál, hogy most várni,­ új Elöljárót. Ki lesz azonban senki még nem gyanithattya, Romában alkalmasint, már tudatik. — Nagy örömmel várnám mind a’ mellett ügyünkrül­ tudósítását mert Magyar Országból tudósítva vagyok az iránt, hogy a’ Bécsi Nunczius közben jártát ígérte a’ Magyar Minorita Provinczia, és Missiónk közti differentiák el igazításában... Ezennel maga­­mat szeretetébe, ügyünket pedig becses pártolására és a Magyar Nemzet Nagy lelküségébe midőn hazafi szeretettel ajánlanám vagyok a’ leg őszintébb tisztelettel le kötelezett alázatos szolgája, a’Tettes urnak PETRÁS INCZE sk. Magyarhoni Minorita rendű áld. Pap. Moldvai Missionárius és Klései Admir. (A negyedik oldalon más kézzel, valószínű Döbrentei keze írásával. Hozta Dr THEODOR JÓZSEF ki Bákóban gyógyszeres s ez mondá, hogy Tatrost ma híják az oláhok Trotusnak, s elpusztult a régi város, csupán falu, de mind magyarok lakják város pedig lett helyette 1/4 órányira oda eső Okna, hol 10 oláh és egy örmény templom van, feleltem reá általatul. 22 1843 Kiadja a Csángó Újság Alapítvány és a Trisedes Press 4000-Sfântu Gheorghe, Str. Gábor Áron nr.14. Bankszámla: B. R. D. Sf. Gheorghe Fundaţia „Csángó Újság” gont: 072­996013097 Főszerkesztő: Ősz Erőss Péter Szerkesztőbizottság: Gazda László, Simó Erzsébet Klése Május 14-én 1843 PETRÁS INCZE JÁNOS (1813-1886)

Next