Moldvai magyarság, 1995 (6. évfolyam, 56-64. szám)
1995-05-01 / 60. szám
Nem akarok a csángókról hosszú mesét írni, mert maholnap több a csángó szakértő, mint a csángó. Ha egy szerencsés úrfiú egy párizsi bulvári kávéházban elmesélné az összegyűlt européer uraknak, senki sem hinné el a fasizmus felett aratott győzelem fél évszázados emlékezetét Klézsén könyvmáglya lángja világította meg. A felbérelt martalócok könyveket égettek, mert magyarul s nem a szent államnyelven íródtak. Egyébként minden nácik módszere szerint történt. Jó két hete folyik a nacionalista újságokban a rikoltozás, hogy az RMDSZ a csángókat — úgymond, Kelet- Romániában — le akarja téríteni az igaz útról. Ezeket a hangokat csak mi nem hallottuk, mert nem mindig arra figyelünk, mire kellene. A sajtóelőkészítés után következett a rohamosztagok felkészítése, kiképzése, majd az akció végrehajtása furkósbottal, villával, kapával és más „népi fegyverekkel”, hogy spontán lázadásnak tűnjön, amit előre jól bedolgoztak. Nem szabad a dolgokat bagatellizálni. A klézseihez hasonló “demokrata" fellángolás bárhol megtörténhet, ahol magyarok kisebbségben élnek, miközben azt rikoltják világgá, hogy sehol a világon ilyen jó dolga, mint nekünk egyetlen nemzetiségnek sincs. Ha külföldön valaki a jóságot nagyon megkívánná, és már földi életében üdvözülni akar, jöjjön ide, próbálja ki. Nem tudom, a megismételéshez lenne-e kedve? «A mondjuk-mondogatjuk, hogy a moldvai csángók Európa legelnyomottabb nemzetisége, akiktől erőszakkal nemcsak a nyelvüket vették el, hanem lelküket is kifosztották, de jóformán semmit sem tettünk értük. A steril szakértősködés egyenlő a nullával. Legalább az utolsó órában mondjuk ki, hogy a történtekért most és régen nem csak a felbérlő nacionalisták és lakásaik hibáztathatók, hanem azok a papok is, akik nem hajlandók a nép nyelvén beszélni, olyanokat híresztelnek, hogy református hitre akarják őket téríteni. De ez nem új dolog, az illetékesek pedig hallgatnak, s a Vatikánt is inkább Afrika és Ázsia érdekli. Sajnos, a gyökerek mélyre nyúlnak, a dolog nem olyan egyszerű, amilyennek látszik, és akkor is ki kell mondanunk, ha fájdalmas. Ne csodálkozzunk a történteken, a csángók hiszékenységén. Ha Szlovákiában valaki gyónni akar, vétkeit, bűneit nem mondhatja el anyanyelvén, mert a pap csak szlovákul tud. Ez a helyzet Sziléziában is az ott lakó német katolikusokkal. De ők legalább reménykedhetnek a német nagyhatalmi szó erejében. A csángók csak abban reménykedhetnek, hogy a felgyújtott könyvek fejében legalább megtűrik a hatalmasok. De ne okoljuk mindenért az egyházat. Ismerek olyan esetet, hogy a drága pénzen magyar szó tanulására hozott csángó gyermekeknek az iskolában románul tanítottak és prédikáltak. Elképzelhetjük, hogy milyen nagy gyarapodást értek el anyanyelvismeretben. A második vatikáni zsinatnak azon határozatát, hogy minden néphez a saját nyelvén kell szólni, csak ott hajtották végre, ahol az érdek megkívánta, másutt még mindig írott malaszt. A pápa könyvében — Átlépni a remény küszöbét — olvasom, hogy a posztkommunista országokban erősíteni kell az újraevangelizációt. Vajon miért nem lehet azt anyanyelven végezni? Miért kell az elnyomó, kisajátító nemzetállam érdeke szerint cselekedni? E tekintetben is át kellene lépni a remény küszöbét. Akkor a csángók sem gyújtanának máglyát anyanyelvük könyveiből. FÁBIÁN ERNŐ Lakodalmas „kujugtatók” Klézsén KLÉZSE FOLKLÓRJÁBÓL 1. Sir az út előttem, Bánkódik az ösvény, Az es mind azt mondja, Megverte jó Isten. Bánkódhatom Jénes, Vágyán módom benne, Lehet sérdemeltem, Hogy büntet az Isten. Búsulni nem tudtam, De most megtanultam, Klézsinek gödribe Mostég elhirvadtam. 2. Idegenség, idegenség, Mind megetted a lelkemet, Láncra tetted a szivemet, Elhirvasztottál ingemet. Úgy meguntam e bódorgást, E bódorgást s e búdosást, S ez idegen fílődön járást, Más ember sutyján hálást. Nézem e napot s ez eget, Eszem ez árva kenyeret, S iszom ez idegen vizet, Nyomom ez ártatlan füldet. (Gyűjtötte KALLÓS ZOLTÁN 1955-ben a klézsei MIKLÓS GYURKÁNÉ SZÁLYKA RÓZSÁTÓL (76 éves), megjelent az ÚJ GUZSALYAM MELLETT c. gyűjteményben) Miklós Gyurkáné Szályka Rózsa (Klézse) Petrás Incze János levelét Klézséről írja Böbrenteinek 1843 május 14-én. Tekintetes Tartományi Fő Biztos Ur! Nagyon sajnálom, hogy későre tudósíthatom meg bizatásombani eljárásomról, és munkám miden létéről, most is csak röviden, és hamarjában írhatok, de ezen biztos jó alkalom előadván magát legkedvessebb kötelességemnek tartom becses személyét üdvözleni, melly alkalommal szivemből örvendek ha kívánt egésségi helyzetben tisztelheti helyettem levelem; óhajtom egyszersmind hogy az Ég állandó erővel áldgya meg, és nyújtsa számos évekig a’ tudományoknak és köz jónak szentelt életét, mellyel a távol lévő magyar nemzedék boldogságának előmozdítását remélhetjük. Nem is kétlem, hogy a’ Mindenek Ura áldani fogja törekvéseit. — Én tehát még máig sem készíthettem el az itteni szójárásbul, és a Talrossi fordításban elő forduló szavakruli miniyimit, minek oka ha mencségemnek helye leend, első volt, lelki pásztori igen terhes hivatalom Pusztinában, melybül éppen e napokban még Püspököm rendeléséből ide Kiesébe változtam hol kissel több üdőm marad az írásra. Második oka volt három egész holnapi terhes betegségem, mbeli hideglelésben; mellybül fel gyógyulásomat csak a’ menyei Gondviselésnek köszönöm; mert az orvosi segedelem a’ távolság mián hiányzott, fel gyógyulásom után pedig által költözésem hátráltata munkámban, ezután pedig ha a Mindenható éltemnek kedvezend szorgalmam nem fog hiányzani, hogy az Ígért munkát tehettségem szerint elkészítsem. Még eddig az Ígérteket meg nem kaptam sem múlt évi Martziustól tudósítást nem valok szerencsés venni, holott pedig némely utasításokért könyörögtem vala kétszeri levelemben. Igaz hogy Püspökünk nehezen jő vissza többé, ő már hazájában Algériai Fő Pap, itt pedig a’ körülmények alkalmasint ismét más színt fognak ölteni minthogy Magyarhonból az általam nyilvánított okok mián nem könnyen küldetnek a’ Papok, mi elég szomorú ügyeinkre nézve. Egyéb érdekest nem írhatok annál, hogy most várni, új Elöljárót. Ki lesz azonban senki még nem gyanithattya, Romában alkalmasint, már tudatik. — Nagy örömmel várnám mind a’ mellett ügyünkrül tudósítását mert Magyar Országból tudósítva vagyok az iránt, hogy a’ Bécsi Nunczius közben jártát ígérte a’ Magyar Minorita Provinczia, és Missiónk közti differentiák el igazításában... Ezennel magamat szeretetébe, ügyünket pedig becses pártolására és a Magyar Nemzet Nagy lelküségébe midőn hazafi szeretettel ajánlanám vagyok a’ leg őszintébb tisztelettel le kötelezett alázatos szolgája, a’Tettes urnak PETRÁS INCZE sk. Magyarhoni Minorita rendű áld. Pap. Moldvai Missionárius és Klései Admir. (A negyedik oldalon más kézzel, valószínű Döbrentei keze írásával. Hozta Dr THEODOR JÓZSEF ki Bákóban gyógyszeres s ez mondá, hogy Tatrost ma híják az oláhok Trotusnak, s elpusztult a régi város, csupán falu, de mind magyarok lakják város pedig lett helyette 1/4 órányira oda eső Okna, hol 10 oláh és egy örmény templom van, feleltem reá általatul. 22 1843 Kiadja a Csángó Újság Alapítvány és a Trisedes Press 4000-Sfântu Gheorghe, Str. Gábor Áron nr.14. Bankszámla: B. R. D. Sf. Gheorghe Fundaţia „Csángó Újság” gont: 072996013097 Főszerkesztő: Ősz Erőss Péter Szerkesztőbizottság: Gazda László, Simó Erzsébet Klése Május 14-én 1843 PETRÁS INCZE JÁNOS (1813-1886)