Moldvai Magyarság, 2006 (Új sorozat, 16. évfolyam, 1-12. szám)

2006-01-01 / 1. szám

JULIANUS - DÍJ - Jómagam a családban, de a szomszédokkal is csak magyarul beszélek. A harminc év alattiak egyáltalán nem beszélik. Az idős nemzedék beszéli még, de a mindennapi érintkezésben már nem használják. Talán, ha a gyerekeket lehetne tanítani hivatalosan?! Sajnos még üldözik az ilyen kezdeményezéseket. Ennek ellenére vannak néhányan, talán négyen-öten Budapesten tanulnak, a csán­gó szervezeten keresztül jutottak ki. Visszatérnek-e szülőföldjükre, nem lehet tudni. - Ön Kolozsvárott végzett, annak ellenére, hogy otthon Mold­vában román nyelven érettségizett. Visszatérve megpróbálta-e be­lopni a magyar nyelvet az órákra? - 1990 előtt nem lehetett, üldöztek. Utána megpróbáltam, de akkor meg a szülőket uszították. Nem akartam bajba keverni őket, mindenkit, aki részt vett az órákon, megbuktatták az érettségi vizsgákon. - Milyen gondolatokkal, milyen érzéssel fogadta a Julianus Alapítvány kitüntetését? - Arra gondolok, hogy nem én érdemeltem ki, hanem azok, akik megőrizték a magyar szót. Én ezt tanultam tőlük és ma képessége­im szerint segítem őket. Ha magyar írást kapnak, bajba keverednek Magyarországon, jönnek hozzám, lefordítom, megmagyarázom, ennyit tudok tenni. Lejegyezte: Oláh-Gál Elvira HALÁSZ PÉTER Egy Moldvában talált szép és mély értelmű monda szerint a Szeret partján áll egy hatalmas cserefa, ami aszerint hajt ki, vagy szárad el, hogy miként fordul Magyarország jó- vagy balsorsa. Ez a magyar fa a moldvai csángómagyarokat példázza: hazánk dicsőséges évszázadai idején gazdagon termett és virágzott a moldvai magyar kultúra és a magyar nyelv, azóta pedig senyved és pusztul, akárcsak az egész magyarság. Az ő életük, magyarságuk megtartásának útja sem töret­lenül diadalmas tehát, de rájuk is érvényesek Vörösmarty sorai: „Megfogyva bár, de törve nem/El nemzet e hazán.” Keserves megmaradásuk önmagukból feszített diadalíve két pilléren nyugszik. Az egyik a makacs állhatatosság, a fizikai és lelki veszedelmekből, elhagyatottságból is erényt kovácsoló élet­revalóság, egyszerűség és földhözragadtság. Az Arany János-i figyelmeztetés, mely szerint „nehezebb eltörni a faragatlan fát”. Megmaradásuk másik pillére a hagyományos értékeket gyöngy­kagylóként őrző kincsekért hozzájuk látogató, kiváló, lelkes és tudós emberek szellemének óvó ereje. A nehézéletű Marcus Bandinus, a velük bujdosó Zöld Péter, a mártíromságot is vállaló Petrás Incze János, a csángók legendás vándorapostola, Domokos Pál Péter és a többiek, mind-mind megmentésükért és megmara­dásukért küzdöttek, s mert nem volt sem egyházi­, sem politikai erejük, de még hadseregük sem, az ágyúknál is maradandóbb fegyverrel, tollal szolgálták moldvai csángó testvéreink számára a megmaradást jelentő ismertségüket. A moldvai csángókat tehát a hagyományhoz való ragaszkodásuk őrizte meg magyarnak hosszú évszázadokon keresztül. A hagyo­mány, ami náluk egyaránt jelenti a népi műveltséget, a magyar nyelvet és a katolikus vallást, hiszen ez a három tényező különböz­teti meg őket a környező románságtól. S ha a bármennyire is passzív identitás e három alkotóeleme közül egyik vagy másik el is vész, a maradék még mindig szolgálja megmaradásukat, vagy legalábbis a megkülönböztetésüket. A hagyományaikhoz való, sokszor öntudatlan ragaszkodás eredménye, hogy idegen, s egyre ellenségesebb közegben, szolgáló értelmiség és papság hiányában, falusi közösségeik szétverését követően is, a csaknem háromszáz­­ezer római katolikus moldvai csángó egyharmada ma is beszéli, vagy legalább érti anyái nyelvét. Ma pedig már elmondhatjuk, egyre többükben él a szándék, hogy iskolai tudással felvértezve, népük szolgálatát is vállalva, emelt fővel vallják meg csángóságu­­kat és magyarságukat. A moldvai csángómagyarok megmaradásának fontos üzenete van a Kárpát-medencében is egyre inkább kisebbségbe szoruló magyarok számára. Ez pedig a hagyományhoz való ragaszkodás jelentősége. Nem véletlen, hogy ellenségeink éppen ezt a történel­mi és a műveltségbeli hagyományt akarják sajtként kiénekelni, vagy éppen kiverni a szájunkból. Ők ugyanis sokszor nálunk is jobban ismerik a csángók megmaradásának üzenetét, ami így szól: ahogyan mi őrizzük, éljük hagyományainkat, úgy őriz és éltet bennünket a hagyomány. Hajtsuk meg fejünket tisztelettel, a csángók magyarságának megmaradása és mindnyájunknak szóló üzenete előtt! Elhangzott Budapesten, 2005. december 11-én. MOLD­VAI MA­GYARSÁG A moldvai csángómagyarok megmaradásának tisztelete 4 Magyar Örökség Díj 2005 Tíz év alatt negyvenedik alkalommal adták át a Magyar Örökség Díjakat. 2005-ben a moldvai csángómagyarokat is kitüntették fennmaradásukért vívott küzdelmükért, magyarságuk megmaradásáért. A díjat a csángók nevében Petrás Mária keramikus vette át. A díj átadása után a Magyar Rádónak adott interjújában Petrás Mária ezt mondta: - A XX. századig csak megmaradtak a csángók magyaroknak, de 36. óráját éli az ottani magyarság, mert most nagyon gyorsan változik minden. Sikeresek azok az erők, amelyek nagyon rossz irányba akarják terelni. Most van az a pillanat, amikor, ha nem ébred fel az anyaország, akkor el fognak románosodni teljesen. A díj annak szól - hangsúlyozta - aki adja. Mert a lelkiismeretét próbálja valahogy megnyugtatni. Már nem is létezik ez a nép, csak egy állapot, és Isten őrizze meg a magyart a csángó állapottól. Nagyon szép egy ilyen díj, hogy megkapja a csángómagyarság, viszont egy hivatalos elismerő levél a magyar nemzet nevében, hogy te az én gyermekem vagy, az anyaországtól, az lenne szép. A moldvai magyarság, ha nem lettek volna a néprajzosok, sehol se lenne.

Next