Mozdonyvezetők Lapja, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-01 / 1-2. szám
Jr VI. évfolyam 1-2. szám Alapítás éve: 1892 1997. január-február 1996. december 29-én 17.45-kor lehúztuk a redőnyt. Közösen és megállapodással. Az éve vége meghozta az „Üzletzárást’’ úgy, hogy előtte csaknem egy teljes hónap erőltetett ütemű, és hangvételében fokozódó tárgyalássorozat ért véget. A záróra mindenki megkönnyebbülését, fellélegzést és nyugalmat hozott az Ó évet búcsúztató néhány órára. A vasutasok bértárgyalásait az elmúlt évek gyakorlata alapján azonban sokan kísérték figyelemmel. A közvélemény és az év vége felé utazni szándékozókon túl, a közlekedési kormányzat, egyes párt- és kormánykörök, valamint az Érdekegyeztető Tanács is. Nagy taktikázás folyt. Minden résztvevő és érintett részéről. De hát így van ez rendjén. Egy olyan gazdasági-társadalmi közegben, amelyben jelenleg élünk a tárgyalások természetes velejárója a tárgyaló felek taktikája és stratégiája. Közös akarattal azonban sikerült megelőzni a sajtón keresztüli egymásnak való üzengetést, de az sem elhanyagolható, hogy a felek tárgyalási kultúrája változott annyit, hogy nem volt arra szükség, hogy KASSZA az írott és elektronikus sajtó nem elhanyagolható nyomását nem zúdította egyik fél sem a másikra. A tárgyalóasztaltól felállva a felek mindegyike 11 dokumentumot tarthatott a kezében. A 9 db Megállapodás, valamint a 2 db Emlékeztető átfogó módon rendezi az 1997 évi üzleti tervre vonatkozó s a munkavállalókat közvetlenül érintő legfontosabb kérdéseket. A Mozdonyvezetők Szakszervezete az 1996 augusztus-szeptemberében kimunkált, majd október-november hónapokiban tagsági fórumokon megvitatott majd a küldöttközgyűlés által jóváhagyott tárgyalási anyagát terjesztette a munkáltató elé. Szerény, de megítélésem szerint tartalmában jelentős javaslatokat tettünk az asztalra. Taktikánk az volt, hogy az időpontok kalkulálásával a parlament a tárgyalások megkezdése előtt hozza meg legfontosabb döntéseit, elkerülendő ezáltal néhány húsbavágó meglepetés és tévedés. Stratégiánkat az a cél vezette, hogy az ún. „Hároméves” megállapodás nagy vonalakban bekorlátozta a szakszervezetek mozgásterét, de mivel ez a megállapodás fontosságát tekintve meghatározó jelentőségű, — látva a több szakszervezet nagyívű elképzeléseit - azt fogalmaztuk meg, hogy szerényebb javaslataink sodorvizén néhány egyéb, de számunkra igen nagy jelentőségű megállapodás létrejöhet. De a munkáltatói oldal sem taktikázott rosszul. A tárgyalások megindulása után a tulajdonosi jogokat gyakorló dr. Lotz Károly miniszter úr december 15-ei hatállyal felmentette a MÁV vezérigazgatóját, s eredeti feladatköre megtartása mellett ideiglenesen megbízta a vezérigazgatói feladatok ellátásával Sipos Istvánt, aki az üzemvitelt felügyelte vezérigazgató helyettesi beosztásban. Ettől kezdve a tárgyalások a korábban megszokottaktól eltérően más mederbe terelődtek. Megbízott vezérigazgató úr azonnal átvette a munkáltatói tárgyalódelegáció vezetését, és szinte valamennyi tárgyalási nap kezdetétől a befejezéséig vezette a tárgyalásokat. (folytatás a 2. oldalon) Az első csontfagyasztó novemberi szelek ismét felélesztették a „varnyúvezért" hamupipőke álmából. Valós érdekvédelem helyett újonnan megköszörülte rekedtes hangját, majd megtépázott szárnyaiból kitépve egy tollat - azt pennaként marokra fogva - vezércikkben szólítja harcba félretájékoztatott seregeit. Aerodinamikai tanulmányaimra visszaemlékezve - úgy tanították - ha a mozgás sebessége akkora, hogy a szárnyakon keletkező felhajtóerő nagyobb mint a testsúlya, akkor megvalósul az elemelkedés a földről. Nem mindegy azonban az a tény, hogy maga a test valamilyen erő hatására vízszintes irányú mozgást végez, vagy a test áll, és a légáramlás sebessége folytán jön létre a felhajtóerő. Itt van a dolog lényege! A repülés és a lebegés közti különbség! A lebegés az a fizikai jelenség, amikor a szellő sebessége olyan nagy, hogy az álló helyzetben lévő repülőtest kiterjesztett szárnyain keletkező felhajtóerő nagysága megegyezik a test súlyával. Sokakban ebben a helyzetben keletkezik az a kényszerképzet, s erről határozottan meg is vannak győződve - hogy térben és időben szabadon szárnyalnak, holott tulajdonképpen egy helyben történik a lebegés, s amikor talajt fognak döbbennek rá (vagy sem) hogy ugyanoda érkeztek, ahonnan oly nagy lelkesedéssel, zajjal és dirrel-durral indultak! Mindezzel már Ikarus is tisztában volt, s minden gondolatával arra törekedett, - minthogy előre akart haladni- hogy a repülő test mozgási sebessége meghaladja a szembefúvó szél sebességét. A fentebb elmondottakat azért voltam kénytelen előrebocsátani, mert a Magyar Vasutas’Vasutasok Szakszervezete lapja) november havi második számában dr. Márkus Imre :Aktuális* című rovatában a valós tényeket, s a történeteket jócskán elferdítve, a saját szája íze szerint magyarázza a MÁV Rt. Felügyelőbizottsága választásával kapcsolatos eseményeket. E cikk terjedelme nem engedi meg, hogy a tételes kronológiai sorrendet követve lépésről lépésre cáfoljam tanult kollégám csúsztatásait, a háttérben folytatott aknamunkáit, azt azonban nem hagyhatom szó nélkül, hogy az elhúzódó FEB választás okozójaként éppen önnön magára kellene mutogatnia. Mindenki előtt ismert, hogy a Magyar Államvasutak felett a tulajdonosi jogokat dr. Lotz Károly miniszter úr gyakorolja. A munkabéke és a konszenzus reményében több ízben kifejtette azon álláspontját, miszerint azt várja el, hogy az érintettek, nevezetesen a MÁV Rt. és a szakszervezetek között olyan választási szabályok körvonalazódjanak, majd kerüljön jóváhagyásra annak érdekében, hogy minél hamarabb törvényes megoldást nyerjen a munkavállalói képviselet a vállalat felügyelő bizottságában. A FEB jelenlegi három fő munkavállalói képviselőjéből két fő a Vasutasok Szakszervezete vezető tisztségviselője. Nekik, s szervezetüknek tehát nem volt fontos az előírt határidőben történő ismételt választás. Ezzel szemben azonban előkerült az a taktika, amely jól bevált régi magyar mondáson alapul .Legjobb védekezés a támadás.* Régi beidegződéssel vádol meg másokat, miközben valós szándékát igyekszik leplezni. Ez pedig nem más, mint az az áldemokratikus magatartás, amely többségi elvre hivatkozva erőpolitikát folytat mégpedig úgy, hogy a létszámában kisebb szervezetek jelöltjeit - a saját szája íze szerinti választási szabályzat alkalmazásán keresztül - kiszorítva, immáron mindhárom mandátumot a maga szervezetének kívánja megszerezni. Politikai elkötelezettségét világossá teszi az is, hogy a demokráciát gyakorló jogállamokban természetes választási koalíciós megállapodásokat a demokrácia megcsúfolásának minősíti. Indirekt módon ezzel a megállapításával a tárca vezetője, azaz a miniszter hozzáértését is megkérdőjelezi. És ettől a ponttól kijelentése mér nem csak szakszervezetpolitika...! (folyt, a 2. oldalon) Szelek szárnyán