Mozgó Képek, 1985 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-01 / 1. szám
1985. JANUÁR HORVÁTH ÁDÁM Videokamera I. Képek - képkivágások Bevezető Ma még meglehetősen drága szenvedélynek látszik, mégis rohamosan szaporodik a videomagnók rajongóinak tábora, s ezzel együtt egyre több kis kézi videokamera látható-található üzletben, intézményeknél, művelődési házakban, de magántulajdonban is. A Képmagnósok, figyelem! című tévéműsorban megkíséreltem néhány alapszabályt, néhány tapasztalatot átadni a tévénézőknek, most a Mozgó Képek szerkesztőségének felkérésére megpróbálom - nem a biztos siker reményében - ugyanezeket írásban, néhány képpel, grafikával illusztrálva is közreadni, talán az új tulajdonosok találnak néhány praktikus tanácsot, pár gondolatot, amit hasznosíthatnak az új „játék” felhasználásához. Mire is használják manapság ezeket a kamerákat? Az ipari kamerák célja és használata ismert. Mi ebben a sorozatban azoknak akarunk tanácsokat adni, akik a kamera segítségével részben családi archívumot akarnak megteremteni, kisgyerekek mozgásáról, növekedéséről, játékáról, családi kirándulásokról, utazásokról akarnak emlékeket összegyűjteni, s főleg az újonnan születő amatőrvideós művészettel akarnak foglalkozni. Bevezetőül elég ennyi, s talán még egy gondolat. A profi tévéfilmkészítésnek vannak ugyan úgynevezett szabályai, de ezeket csak azért kell ismerni, hogy szabadon el lehessen tőlük térni, ki-ki ízlése és szándéka szerint. Itt egy olyan képet komponáltunk, amely információt ad a helyszínről s arról, hogy szereplőnk hol helyezkedik el benne. Ez a kép szobánknak csak egy részletére koncentráltatja a nézőt, itt már a szereplő a főtéma, a szoba inkább csak ebben a szűkebb ábrázolásban környezetként jelenik meg. Ez a kép már nagyobb a valóságnál, ez esetben azt mutatja, amit a hölgy lát munka közben. Tulajdonképpen tárgyi kép, ilyen nagyközelű emberi arcról nagyon ritkán készítünk, ez ugyanis már nagyítás. Képek Azok a képek, amiket kameránkkal felveszünk, a felvétel pillanatától nem azonosak a valósággal, akkor sem, ha semmi mást nem teszünk, csak valami látvány felé irányítva a kamerát, rögzítünk egy képet. Ez a kép ugyanis egy kivágás a valóságból, annak egy, a teljességből önkényesen letemelt része, s visszanézve, már mindig csak ezt a kivágást, ezt a részt láthatjuk újra. A felvett kép abban is eltér a valóságtól, hogy optikai szemmel láttatja és látja a valóságnak azt a szeletkéjét, amin egyébként az emberi szem - egy pillanatig sem nyugodva - mozogna, s nézne egészet, részleteket, közeli és távoli töredékekben, s ebből a mozgásból adná a látvány élményét. Nos, a mi kameránk egy mozdulatlanabb szemmel, a rögzítő optikával alig mozogva rögzíti egy adott időben ezt a látványt, s ezt követően a néző szeme már csak ezen a részleten végzi el a természetes szemlélődést, keresvén az egészben a részleteket. Hogy a felvétel az emberi szemnek ezt a mozgó kíváncsiságát kielégítse, a felvételeknél különböző képkivágásokat alkalmazunk, s a képkivágások különböző egymásutánjával képsort adunk. A képkivágásoknak a „szakma” neveket adott, s ezeket a filmes megnevezéseket a videó-tévészakma is átvette. A megelőző képek ismerete nélkül valamiféle csendéletnek fognánk fel ezt a képet. Itt már nem tér el a külső és belső "kép, csak világításban. Ez a felvétel: portré. Személyi kép. Hang és az elő-Szinte már azt sem tudjuk, hol ül a szereplő. Hazok ismerete nélkül sem a környezetről, sem a cselekvésről nem informál, de megmutatja a szereplő nem láttuk az előző képeket, csak az életlen háttér színei árulják el, hogy szabadban áll az a személy, akit ezzel a képpel alaposan megismerünk, személyt. Ez az egyéniség képe Tehát mik a képkivágások? Nagytotál, kistotál, félközel, közel, nagyközel. Ezek tehát a mi „szavaink”, amikkel „mondatokat” akarunk készíteni. A következőkben még maradjunk azért a szóalkotásnál, s vizsgáljuk meg a képek komponálását. Míg az eddigiek semmiben nem tértek el a filmes szóhasználattól, a komponálás már némely tekintetben speciálisan televíziós ügy. (Folytatjuk.) Nagytotál Ez tulajdonképpen egy tájkép, inkább szól a tájról mint a szereplőről. Kistotál. Már nem látható a tájkép a maga teljes szépségében, ez a kép már a személyre utal, a környezet hozzákomponáltan látható, biztosan tudja a néző, hogy szabadban vagyunk. Félközel Ez a kép már a cselekvő embert ábrázolja, de eb- t A kép megismertet a szereplővel, s világos, hogy ben még szabadon asszociálhatjuk, hogy a hölgy s az adott pillanatban mit tesz: figyel valamit, egy irodában dolgozik. Közel Nagyközei A sulividitől a kábeltévéig Csendet kérünk, felvétel! Az ilyen felirat természetes minden televízióstúdióban, de merőben szokatlan egy általános iskola második emeleti folyosóján. Ez az első meglepetés, ami a ragyogóan tervezett és épített dombóvári IV. számú Molnár György általános iskolában éri a tájékozatlan látogatót. A meglepetések sora a felirat mögötti ajtó feltárulása után folytatódik: egy átalakított osztályteremben szabályos televízióstúdió, videofelvevő- és -lejátszóberendezések, magnók, lemezjátszók. A terem végében bemondópult, rajta az óra, számlapján az embléma: SULI-VIDI. Innen köszönti havonta egy alkalommal az iskola saját „televíziójának" kamasz bemondója társait a suli-vidi híradó kezdetén. A videóról sok mindent tudunk. Ez az az eszköz, amely forradalmasítva a képrögzítés technikáját, a műsorok készítésére és „szétosztására" épülő, egyirányú tömegkommunikációs csatornákat kitágította, az ellenkező irányból is járhatóvá tette. Tudjuk, halljuk, hogy a video korunk népművészete. Azt azonban még meg kell szoknunk, hogy ez a berendezés nevelési - közösségfejlesztő eszköz is lehet, mint ahogy az sem általánosan elterjedt még, hogy különböző intézmények ilyen jól szervezett együttműködést alakítsanak ki, mint amilyen példáját Dombóváron láttuk. A dombóvári városi művelődési központ - hasonlóan egy sor hasonló intézményhez - némi szabadabban elkölthető pénzhez jutva szerezte be az első készüléket. Dr. Balipap Ferenc igazgató hangjában némi csalódottsággal meséli, hogy mi mindent terveztek akkor az új eszközzel: gyerekeknek mesedélelőttöket a televízióból felvett rajz- és bábfilmekből, műsorrögzítő szolgáltatást, hogy az érdekes, de csak keveseknek alkalmas időpontokban vetített filmeket és riportokat is elvihessék az érdeklődőkhöz, hogy az se mondjon le az élményről, aki ugyan szívesen megnézte volna a második műsor színházi közvetítését is, de elcsábította a meccs vagy a krimi. Titokban abban is reménykedtek, hogy a méregdrága készülékek eltartják majd önmagukat. A jelentkező helyi üzemeknek készíthetnek üzleti tárgyalásaikhoz referenciafilmeket, munkavédelmi és balesetvédelmi programokat, sőt - mert erre is volna igény - technológiákat oktató filmeket is. A nagy vágyak azonban gyorsan szertefoszlottak. Kiderült, hogy több lehetőséget kínál a technika, mint a felhasználását szabályozó jog- A jelenlegi helyzetben bizonyos dolgok teljesen szabályozatlanok, mások meg annyira túlszabályozottak, hogy már nem is merünk mindenbe belevágni - mondta dr. Balipap. - Ha egy vállalat felkér egy referenciafilm elkészítésére, annyi előírásnak kellene eleget tennünk, hogy inkább el sem vállaljuk. A szabályok szerint nem az a fontos, hogy mi alkalmasak vagyunk-e a megbízás teljesítésére, és a megrendelő vagy annak partnere elégedett-e a munkánkkal, hanem az, hogy mindenféle, a realitásokat figyelmen kívül hagyó, túlzó szakmai és ellenőrzési kívánalmaknak megfeleljünk. Nincs apparátusunk arra, hogy minden szükséges pecsétet, aláírást és engedélyt megszerezzünk, aminek az a következménye, hogy a technika kihasználatlan marad. Ez nem más, mint pazarlás. Az első örömök elhervadtával megkezdődött a rések keresgélése, így vált lehetővé, hogy néhány nagyon drágán megvásárolt rajzfilmet alkalmanként mégiscsak vetíthessenek a gyerekeknek, és a televízió pécsi körzeti stúdiójával kötött szerződés alapján a környék lakóit érintő, érdeklő műsorokat is átvegyenek. Ezek egy része kitűnően beilleszthető a Dombóváron már évek óta folyó társadalmi filmforgalmazási szisztémába. Ennek keretében olyan közösségekhez viszik el a műsorokat vetíteni és megvitatni, amelyeknek saját gondjaik, tapasztalataik hasonlók a képernyőn megmutatott példákhoz. A video az egyik lehetőség arra, hogy a forgalmazási állományt folyamatosan felújítsák, karbantartsák. De ha egy-egy új programért - mint legutóbb a Reformgondolatok című videoszalagért - 5 ezer forintot kell fizetni, akkor nem lesz túl látványos a gyarapodás. A video nemcsak konzervműsorok felvételére és újralejátszására alkalmas. A kép- és hangrögzítés eszköz lehet a szűkebb társadalmi környezet viszonyainak feltérképezésére, a társadalmi mozgások jobb megismerésére, megértésére, megértetésére, sőt a döntések előkészítésének megkönnyítésére is. A városban és környékén az elmúlt évtizedekben jelentős gazdasági, társadalmi átalakulások zajlottak le. Bizonyára mind a népművelők képzésének, mind a városi vezetők döntései megalapozásának kitűnő eszköze lesz majd az a program, amelyek során videoszalagra rögzítik az olyan társadalmi, kulturális, gazdasági jelenségeket, amelyek tanulságaikkal túlmutatnak „lelőhelyük" határain. A tiltások, korlátozások teremtette helyzet hozta össze az iskolát és a művelődési központot a videózással, így kevesebb bürokratikus előírásnak kell eleget tenni, de az sem lényegtelen, hogy két intézmény a fenntartással is jobban megbirkózik. A kezdet az iskolai riportercsapat volt. A nehezen kezelhető, rendetlen, tanárszomorító gyerekek kaptak megbízást arra, hogy az iskola eseményeit időnként összegyűjtsék, s a faliújságon megírják. Az új technika megvásárolása, az iskola és a művelődési ház videoparkjának egyesítése után egy filmszakkör és a riporterbrigád összevonásával jött létre a videostáb, s később a suli-vidi program. Minden hónapban 45 perces műsorban számolnak be a gyerekek a tanulással, iskolaélettel kapcsolatos eseményekről s a tágabb környezetben történt, de az iskolát érintő döntésekről. Tudom, hogy kevés iskolának van még ilyen technikai felszerelése. Két dolog azonban mindenkinek tanulságos lehet. Az egyik az, hogy ennek az intézménynek sem extra költségvetést utalt ki a tanács, de vezetői úgy döntöttek, hogy a meglévő keveset értelmesen próbálják meg elkölteni. A másik - és ez talán a fontosabb -, hogy a tulajdonvédelem és az aggódás jegyében nem zárták szekrénybe ezeket a holmikat, hanem a gyerekek kezébe adták. Nem azért, mert ők bátrabbak, mint másutt dolgozó kollegáik, vagy mert a dombóvári gyerekek jobbak. Azért, mert pedagógiai munkájukban az eszközöket eszközként kezelik s nem dédelgetendő fétisekként. Minden erőnkkel azon igyekszünk, hogy ennek a nagyszerű technikának minden lehetőségét kihasználjuk - mondotta az igazgató. - Ezért dolgozunk most azon, hogy megteremtsük a városi kábeltelevíziózás lehetőségét Dombóváron is. Vagy ezerötszáz lakásba juttathatjuk el majd „helyi érdekű" programunkat - talán már néhány hónap múlva. Technikailag szinte már minden készen áll, csak hozzáértő és lelkes munkatársak és céljaikat megértő, támogató vezetői döntések hiányoznak. Pallagi Ferenc 27