Mozgó Világ, 1995. január-június (21. évfolyam, 1-6. szám)
1995 / 1. szám - A KORRUPCIÓRÓL - Lengyel László: Játék
népgazdaságon belül óriási lehetőségek vannak az állami piacok, vagyonok, jövedelmek kivitelére, megszerzésére, a kis féltulajdonok mellett és helyett közép- és nagy vagyonok, piaci szerveződések létrehozására. Tehát az egész népgazdaság ugyan nem mozdítható el kényszerpályájáról, de piacainak, még felhasználható vagyonrészeinek lebontása, egyes részeinek eltérő működtetése nemcsak közvetlen haszonnal, hanem túléléssel is kecsegtet. Az államgazdaság haldoklásából kitűnően meg lehet élni, ha a még felhasználható szervek kioperálásához fogunk. Miközben a reformer tojásfejűek egyre csüggedtebben és hitetlenebbül a magyar gazdaság egészének élesztgetésével foglalkoztak, a szervrablás már megindult. Magyarország 1986 87-ig a korlátolt lehetőségek hazája volt, így lehetett irigység és csodálat tárgya a szovjet típusú társadalmak polgárainak szemében, akik lehetőségek nélküli, korlátolt országokban éltek. A magyar hon ezután a korlátlan lehetőségek, az aranyásók hazájává lett. Ennek a szokásos módozataival: ki seriffnek áll, ki pedig banditának, ki a hatalom révén igyekszik javakhoz, befolyási övezethez jutni, ki a hatalom elől rejtőzködve, attól menekülve. Néha szerepet cserélnek rövid határidőkre. A nyolcvanas évek végi nagy nekilódulásnak három fontos terepe van: 1. ki szerzi meg a befolyást - piacot, vagyont, hálózatot stb. - a második gazdaságban felhalmozott magánjövedelmek felett, illetve ki szerzi meg a szolgáltatói piacot; 2. meddig és kinek jut a szovjet, a keleti piac, illetve az ide áramló állami dotáció; 3. ki tud saját, fél-magán, fél-állami (magánhaszonállami kockázat) láncolatot alakítani állami vállalatából, illetve más állami vállalatokból. Az elsőhöz a központi hatalom csak annyiban kellett, hogy kinek ad s kitől tagad meg privilégiumlevelet, azaz kit enged oda vagy kinek zárja el az útját. A második kettőhöz már be kellett jutni a hatalom folyosóira, a hivatali szobákba, fel kellett használni a korábbi adminisztratív alkukban kialakított kapcsolatokat. A nyolcvanas évek nagy magyar „kisemberi” találmánya a Kis Történelem, a magántörténelem csele a Nagy Történelemmel, a Nagy Magyar Reform Üdvtörténettel, vagy az Apparátusi Ellenállások Krónikájával szemben -, hogy nem az iparban, nem a mezőgazdaságban, hanem a szolgáltatásokban halmozódnak fel a második gazdaságbéli tőkék, ide csoportosul a vállalkozóképes munkaerő, szellem és tudás, ide áramlik a kül- és belföldi fizetőképes kereslet. A nagy útra induló aranyásók felfedezték, hogy a magyar modernizációt, és ezzel együtt a fizető- és versenyképességet nem az ipari és a mezőgazdasági vállalkozásokban, hanem a kereskedelemben, a vendéglátásban, az idegenforgalomban, a pénzügyi, a jogi, az adózási és könyvelési szolgáltatásokban lehet föllelni. Kifejeződött ebben az a lemaradástudat, amely azt fejezte ki a Nyugatot éppen megjárt vállalkozó szelleműekben, hogy le fogunk késni valamiről, és ennek a lekésésnek a terepe a szolgáltatások piaca lesz. Az 1981-ben nekiinduló kisvállalkozások szerkezetéből először úgy tűnt, hogy a szolgáltatói gazdasági munkaközösségek és kisszövetkezetek, illetve bérletek annak a kádárista gyakorlatnak a folytatásai, hogy a népgazdaság egy területén kipróbáljuk a jövendő intézmény- és szervezeti rendszerét, majd e laboratóriumi kísérletet megkíséreljük átvinni az egészre. Korábban ennek felelt meg a mezőgazdasági háztáji, a mezőgazdasági nagyüzem és a kisüzem szimbiózisa. Csakhogy a me-