Mozgó Világ, 2003. július-december (29. évfolyam, 7-12. szám)

2003 / 7. szám - -RÓL, -RŐL - Barna Imre: Álmodni, hogy meghalok - Donnie Darko, amerika játékfilm

tizátorhangokban tobzódó, szürrealisz­­tikusan romantikus, sötéten szórakoz­tató zene, amely - ki hitte volna? - ma már ugyanúgy megfestheti egy ameri­­kaias „így jöttem” típusú high school­­film hanghátterét, mint a régebbiekét, Lucasét, Coppoláét és a többiekét a rock and roll. Drágakövekkel parázslik az ég, kéken közeledik a gyilkos hold, elvisz magával a gyilkos idő, ekhozza Donnie fejében Echo & the Bunnymen már a nyitó jelenetsor közben, megadva egyúttal mintegy a Frank nevű, világok közt átjárkáló nyúl (nem Alice-cso­­daországbeli rabbit, hanem bunny) ne­vében is a teendők irányát. Frank uta­sítására Donnie újabb és újabb, mind durvább stikliket hajt végre alvajártá­­ban-keltében: egy főnyomócső megléke­­lése útján vízzel árasztja el az iskolát, majd felgyújtja a várost lelki terror alatt tartó New Age-guru házát (hogy azután a tűzoltók, majd a helyszínelő rendőrök titkos gyerekpornó-lerakatra bukkanjanak a pincében), de közben mindez mintha egyre sürgetőbb össze­függésbe kerülne az idő legyőzésének, vagy másként az időutazásnak a problé­májával. Így kerül a képbe­­ a film sej­telmes dramaturgiájáért főleg és meste­­rileg felelős David Lynch mellett­­ Steven Spielberg, továbbá egy kivételt képezően rokonszenves tanár is: ő ká­oszról és tervszerűségről, Istenről és az idő „féregjáratairól” beszélget Dombé­val, és titkon egy könyvet ad neki, mely Az időutazás filozófiája címet viseli, így vetül új fény a könyvet valaha - Hawkingot jóval megelőzve - szerző „Halál nagyira”, erre a ma már zom­­biszerű, százegy esztendős boszorkány­ra is, aki naponta több százszor ellenőr­zi a mindig üres postaládáját... Sajátos körvonalú részletek, utalá­sok, sejtelmek, víziók és hangulatok hívják elő a történetet. A végkifejlet je­lentőségét illetően semmi kétség nem lehet; arról a forgatókönyv az első kép­kockától kezdve gondoskodott; időről időre felirat jelzi a dátumot, illetve a jel­zett világvégéig még hátralevő napok, órák és percek számát. Fontos kérdés persze, hogy becsapósan-e. Mert a hatá­sos filmeszközök keltette feszültség növekedtével a bizonytalanság is egyre növekszik. Az ismétlődő scifi-jelenetek mind racionálisabb, a reálisnak látszó képsorok viszont mind képtelenebb ma­gyarázat után kiáltanak. Mi a képzelet műve, és mi nem az? Beül-e például csakugyan Donnie és alvó barátnője mellé Frank, a nyúl a sej­tet és üres moziba, rémfilmet nézni? És leveszi-e egyszer csak Donnie zavartan leszegett fejű kérésére a holdfényesen kéklő álarcát, és látni-e, hogy emberar­ca van, és a szeme véresen kiszúrva, mert kiszúrta valaki, Donnie szúrta ki? Egyvalami biztos: Donnie lázadása. És hogy ez a lázadás nem „ok nélkül” va­ló. Oknak ott a világ... plusz még ez­ az. Kelly érzékenységére és tehetségére vall, hogy Donnie szülei konzervatívok, de nem idióták, sőt nagyon is árnyaltan jellemzett, érző szívű emberek. Körük­ben a Dukakis szó nagyobb felzúdulást vált ki a vacsoraasztalnál, mint az, hogy fuckhead. Az iskola, New Age-guruval és Graham Green-üldöző fundamentalista tanárnővel súlyosbítva, már cudarabb környezet, de élvezetes botrányok hely­színe. A legnagyobb baj mindazonáltal nem univerzumközi és nem is társadal­mi, hanem lélektani eredetű. A hiperér­­zékeny kamasz a saját megharcolt magá­nya, időbe vetettsége, halállal fenyege­tettsége ellen lázad. A szeme összeszű­kül, az állkapcsa megfeszül, sandít és so­molyog, no tomorrow, no tomorrow. A ha­lálfélelem halálvágyba, a szeretetigény agresszivitásba hajlik. The dreams in which I’m dying are the best I ever had, azt a legjobb álmodni, hogy meghalok. Donnie vállát a mindenség sorsáért viselt felelősség súlya roskasztja, Donnie fél a kudarctól. Versenyt fut az idővel, és köz­ben tör-zúz. Az angolórán kreatív rombo­lásról beszél. A pszichiáterasszony későn öleli anyás keblére, addig inkább csak a gyógyszeradagot növelné. Egyvalaki fo­gadja el olyannak, amilyen: az új lány az osztályban, akinek az apja megkéselte egyszer az anyját, és akit a jófejek kinéz­nek maguk közül. Az utolsó napon, persze hogy Hallo­ween maskarás éjszakáján, kétféle vég.

Next