Műemlékvédelem, 1997 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 1. szám - Varga Kálmán: A gödöllői Grassalkovich-kastély rehabilitációjának rövid áttekintése (1981-1996)
dezvényeket (Antal-napi mulatságok, bálok, jótékonysági estek, kirándulások). A gödöllői és környékbeli magán lovasiskolákat tömörítő Grassalkovich Lovasegylet rendezi meg évente a Grassalkovich Kupa versenysorozatát. Munkájában a lovaskultúra visszahonosítására törekszik. A közhasznú társaság tevékenysége során szoros együttműködésre törekszik Gödöllő Város Önkormányzatával, amely a társaság forrásteremtő képességét apportingatlanokkal segítette. A munkahelyteremtésen és az idegenforgalommal kapcsolatos kooperáción túl ezen ingatlanoknál az önkormányzati törekvésekkel összehangolt ingatlanfejlesztés, illetve -értékesítés folyik, így a társaság működése elősegíti hosszabb távú várospolitikai célok megvalósítását is. A közhasznú társaság közreműködésével eddig három világcég kezdett beruházást Gödöllőn: a japán érdekeltségű Sony Hungária Kft. itt építi fel közép-európai üzemét, az amerikai Avona telephelyét, míg a francia tulajdonú Ganz-Schlummberger ugyancsak új gyáregységet épít a társaságtól megvásárolt ingatlanokon. A kastély és a város turisztikai fejlesztését szolgálja a műemléki környezethez tartozó ún. Testőrlaktanya, amelyben a Dimensio Kft. alakít ki panziót és vendéglátó-ipari egységet. A társaság által lebonyolított beruházási program elősegítette a kastély 250 éves, egyházi tulajdonban és használatban lévő templomának infrastrukturális fejlesztését is. A fő közművek lefektetése révén, valamint a templom egyes részeinek (kupola, homlokzatok) felújításával sikerült a római katolikus gyülekezet életét is megkönnyíteni, ezáltal jó együttműködést (például egyes termek közös használata) kialakítani a plébániával. A HELYREÁLLÍTOTT RÉSZEK FUNKCIÓBA HELYEZÉSE A kastély főhomlokzati szárnyainak hasznosítása letisztult és építészetileg is kidolgozott programként fogalmazódott meg. Az emelet a kastélymúzeum 23 teremre (közel 1000 m2) kiterjedő enteriőrkiállításának ad helyet. A hangsúly itt a királyi korszak miliőjének megidézésére, illetve a Grassalkovichok korának bemutatására helyeződik. Míg azonban a részben elkészült, a források alapján 1880 körülre datálható uralkodói enteriőrök alapelve a rekonstrukció, az 1997-ben megrendezésre kerülő Grassalkovich-kiállítás történeti feldolgozás lesz. Az elméleti kiállítóterek közül a festett előtér és a díszterem különböző kulturális és reprezentációs események helyszínéül is szolgál, kapcsolódva a földszint vendéglátó-ipari és rendezvényszervező egységéhez. A királyi lakosztályok mögött egy-egy rejtett fürdőszoba biztosítja az ún. magas reprezentáció (például hazánkba látogató magasrangú külföldi vendég elhelyezése) lehetőségét, amely ugyan rendkívül ritka alkalmakat jelenthet, de megfelel a főúri hagyományoknak, és mintegy a kastély történetének „továbbítására” ad lehetőséget. A kastélyba érkezők közvetlenül a kettős feljáró előtt kialakított, 60 személyautó és 5 autóbusz befogadására alkalmas parkolót használhatják. Az épület földszintjén került kialakításra a látogatók komfortigényeit korszerűen kiszolgáló infrastruktúra (ruhatár, pénztár, tourinform iroda, mozgássérültek részére WC, nyilvános telefon stb.). Az északi oldal kiskereskedelmi egységei (ajándékbolt, múzeumpatika stb.) a későbbiekben bővülő üzletközpont magját képezik, míg a déli oldal vendéglátó-ipari funkciókat kapott (kávézó, különtermek). A főhomlokzat előtti és ún. olaszbástyákkal határolt, sétányokkal kialakított élőkert látványossága a 8 méter átmérőjű virág- és napóra. A kastély hangulatos belső udvara pihenőhely és szabadtéri rendezvényeknek is helyet ad. A napközben nyitott, 28 hektáros angolpark botanikai ritkaságaival ugyancsak kellemes környezetet nyújt a látogatóknak, s évente többször lovasversenyek helyszínéül szolgál. Tavasztól őszig rendezvények tartására alkalmas a kastély félig elkészült, 600 m2-es lovardája (például 1996 októberében a Textilművészeti Biennálé kiállítása), illetve mellékudvarai (például 1995 júliusában szabadtéri színházi előadások). Az egykori kocsiszín istállói ideiglenes átalakítással lovak tartására is alkalmasak. A kastély „normális” üzemmódját a múzeum, illetve a felújítás alatt álló részek megtekintése, illetve a kulturális események (koncertek, pódiumelőadások stb.) látogatása jelenti. Emellett szinte önálló életet élnek a kávézó körüli különtermek, amelyek az ellátás különböző fokozatainak biztosítása mellett fogadásoknak, cégrendezvényeknek