Műemlékvédelem, 2006 (50. évfolyam, 1-6. szám)

2006 / 5. szám - Szalai András: Az ötvenes évek

Szalai András Az „ötvenes évek”-nek nevezett korszak az építészetben és a művészetben általában - az építészet mellett főleg az irodalomban és a képzőművészetben - a „szocialista realizmus”, az úgynevezett szocreál idő­szaka. Bizonyos értelemben rövidebb, más vonatkozásban „kicsit” hosszabb idő, mint egy évtized. Politikai értelemben 1948/49-től 1956-ig tart a „népi demokrácia” (prolerárdiktatúra) sztálinista szakasza. Ugyanakkor az, ami ez alatt a viszonylag rövid idő alatt kiépült, 1956 után is éreztette hatását. Másrészt tulajdon­képpen már 1945-ben eldőlt minden, hiszen a politikai mozgásteret döntően a „megszál­ló”, majd „felszabadító” Vörös Hadsereg határozta meg. A koalíciós idők története nem volt egyéb, mint a demokratikus pártok kiszorítása a hatalomból, ami megsemmisí­tésüket jelentette. A „fordulat évére” ezzel kapcsolatban minden addigi illúzió, ha volt, szertefoszlott. Az egypártrendszer körülményei között leplezetlenül el lehetett kezdeni a „szoci­alizmus alapjainak „lerakását”, amelynek távlati és végső célja, a szovjet példa alapján, a kommunizmus utópiájának megvalósítása volt. A „3 éves terv” célkitűzése 1947-ben még „hazánk demokratikus fejlődésének megalapozása a politikai fordulatot követően, azonban a „földre szálló utópia” igézetében a terv jellege már megváltozik, majd „ötéves tervek”-ben folytatódik a rendszer saját új időszámítása. A kommunizmus utópiája - az utópia műfaji sajátosságainak megfelelően - vonzó és ábrándos távlatokat rajzolt az életről, hogy az aktuális helyzet szűkösségét és a hatalmi szerkezet „kényszerű” erőszakosságával szembeni elégedetlenséget kompenzálja. Az utópiának mint meghatározott képzőművé­szeti, irodalmi és politikai-retorikai műfajnak szerkezeti sajátossága, hogy saját elvei szerint épül fel, és önálló metaforákból áll. „Amint az utópia műfaji szerkezetei valós politikai szerkezetekké válnak, olyan társadalom jön létre, mely politikai-esztétikai és politikai­retorikai, nem pedig gazdasági elvek szerint épül fel. Ilyen helyzetben a hatalom közvet­lenül, szavakkal tartja uralma alatt a testeket, valamint a nyelv szerkezetének segítségével felügyeli a folyamatokat. Más szóval a hata­lom megigéz.” (Vladiszlav Todorov) Az utópia metaforáival „megigéző” és a „szükségszerű” forradalmi terror eszközeivel megfélemlítő hatalom erőssége nem a gaz­daság tervszerűségében, hatékonyságában van, hanem a hatékony politikai esztétikában rejlik. „Ez szimulatív szakterület: eredendően azt a látszatot kelti, hogy a kommunizmusban (ill. a felé vezető úton) létezhet gazdaságilag megalapozott társadalom. A valóságban azon­ban egy ilyen társadalomnak csak a tüneteit produkálja. (...) Ez abból fakadt, hogy az élet húzóerejét a metaforák és a nyelvi formációk adták.” (Vladiszlav Todorov) Ez volt a rendszer erőssége. A gyárak nem árut, hanem szimbolikus tartalmakat állítottak elő. A gyár az ipar jelképe, a totalitárius ide­ológia hőskölteménye. „Az ipar ideológia, a gyárak pedig ennek termelői. Ez ugyan áruhi­ányt okozott, szóból és munkadalból viszont a túltermelés számottevő volt.” (Vladiszlav Todorov) A tervutasításos rendszerben a terv voltaképpen a beszámoló miatt készült, a beszámoló pedig a terv miatt. A terv a „jövő” jelképe, a beszámoló pedig a „múlt” pótléka, melyek kölcsönösen kioltják egymást. Sokak­nak (sokunknak) lehet (van) erre vonatkozó saját tapasztalata a munkahelyi értekezletek retorikájától a pártkongresszusok jelsza­vakba dermedő metaforáiig. Mindez persze nemcsak az „ötvenes évek”-et jellemzi, de itt nyilvánul meg legnyilvánvalóbban a politikai esztétikának mint „szimulatív szakterület’-­­nek a jelenléte. Milyen volt ebben a közegben az építészet és az építészek helyzete, milyenek voltak a lehetőségeik? A művészet és a kultúra fontos területe volt a nagy átalakítási kísérletnek. „Lenin zseniális útmutatása szerint csak az emberiség egész fejlődése során kialakult kultúra pontos ismeretében és átdolgozásával lehet kialakítani a proletárdiktatúrát.” (Perényi Imre) Ez vonatkozik az építészet területére is. A hangsúly persze inkább az „átdolgozáson” AZ ÖTVENES ÉVEK...

Next