Műhely, 2000 (23. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 6. szám - RADNÓTI MIKLÓS KÖLTÉSZETI BIENNÁLÉ – GYŐR - Varga Lajos Dániel: Lucifero gróf canticája : Armando Lucifero: Petőfi Sándor Szibériában - Alessandro Petőfi in Siberia
lített elvárásoknak is képes megfelelni. Ezért írja meg elemzését Illyés deheroizálásaként: hogy is gondolkodik a magyar irodalom sokáig kultikus hőse az irodalomról valójában? Ezért keresi és sorakoztatja fel az érvényes szerzőket: Ottlik Gézát, Nemes Nagy Ágnest és Latort, akiktől idegen a nárcisztikus hajlam, nem óhajtanak a média sztárjai lenni, mégis a kor sok jellemző vonását előbb vették észre évekig köteteket ontó „társaiknál”. Nem érdekli őket egyetlen kreált költői szerep sem, nem óhajtják előre kifundáltan építgetni életművüket. Nem tudnak mit kezdeni a hatalom jutalmazó és értékelő szándékával sem, hiszen nincs komikusabb számukra egy polihisztor politikusnál, aki szeret vállakat veregetni, és szívélyesen együtt mosolyogni a kamerába. A záró tanulmány épp ennek szellemes körüljárása. Mindezek után, azt hiszem, az utolsó kérdést felesleges feltenni. Az idő fogja eldönteni, hogy mi az, ami megőrizhető, s mi az, amit el kell felejteni a könyvtárak poros polcaira száműzve. Amikor a polgárok majd újra gondolkodni fognak a jövőről, az ügyvédek és közgazdászok pedig a művészekhez fordulnak. Hogy higgyenek benne: nem lesz vége a világnak. (Nagyvilág, 1999) Iván Csaba Lucifero gróf canticája (Armando Lucifero: Petőfi Sándor Szibériában - Alessandro Petőfi in Siberia) Kevesen vannak a szépirodalom kedvelői közt, akik töprengés nélkül megmondanák, hogy ki fordította elsőként Petőfi Sándor költeményeit olasz nyelvre. E sorok írója a véletlennek köszönheti, hogy megismerhette Giuseppe Cassone nevét. A véletlen helyett mondhatunk szerencsés pillanatot. Hubay Miklós az idei húsvét előtt előadást tartott Győrött, a Városi Könyvtárban. Az előadás előtti, interjúnak szánt beszélgetésben említette Cassone nevét. Hárs Ernő a derék itáliai keresztneve nélkül utal rá abban az előszóban, amelyet egy különleges könyvhöz írt. E minősítést érdemli a kötet azért, mert olasz és magyar nyelven adja közre azt a poémát, amely Petőfi életéről íródott 1878- ban. Szerzője az említett esztendőben mindössze húszéves calabriai gróf, Armando Lucifero. Ebből következik, hogy a világon legismertebb költőnkről írt sorokat magyarra kellett átültetni. Következtetni lehet arra is, hogy e művelet csekély százhúsz évvel később sikerült a már ugyancsak emlegetett Hárs Ernő jóvoltából. Előlegként annyit jegyzünk ide, hogy a fordítás munkálatait, ha dicséret illeti, akkor esztétikai mértékei és erkölcsi értékei szinte azonos súllyal esnek latba az ügy megméretésénél. A könyv különleges értéke nem (csak) művészi erejében rejlik, hanem abban, hogy valaha világra jött. Fordítójának szavai szerint „költőileg nem jelentett különösen nehezebb feladatot” az olasz kiseposz, a cantica magyarítása. Az eredeti versfolyam szerzője műkedvelő, aki hatodfeles jambusokban írta huszonhat részes költeményét. Olyan, mint egy monológ a Shakespearedrámákban, legfeljebb szerényebb amannál. Nyelvi túlfűtöttsége, romantikus hevülete miatt lényeges a távolság a zseniális angol drámaíró műveihez (azok formai alakzataihoz) képest a felfedezett itáliai canticában. Petőfi Sándor Szibériában. Alessandro Petőfi in Siberia. Ezt a címet viseli Lucifero gróf eposza forradalmár költőnk életéről. Ha könnyed hatásvadászatra adnánk fejünket, akkor szenzációt mondhatnánk a cím láttán és kérdezhetnénk: csak nem? Hát tényleg igaz? A cantica írója azonban lehűti a fantasztikum szféráiba igyekvő szenvedélyünket azzal, hogy megjegyzésében rögzíti minden félreértést megelőzendő: ő csak az itáliai magyarok közti szóbeszédre alapozza azt a vízióját, hogy nemzetünk lírikusa Szibériában fejezte be életét. A könyv tehát nem lehet olyan bizonyítási forrás, hogy Petőfi útja Segesvártól netán mégis Barguzinig vezetett. Hát akkor mégis miért figyelemre méltó ez a könyv? Talán azért, mert dokumentuma a múlt század második fele európai közgondolkodásának. Atmoszféráján átjön az, hogy húsz évvel a negyvennyolcas forradalmak után a nemzetek szabadságeszméje Európában még mindig izzott, mint a parázs a hamu alatt. A földrészen nemcsak Itália, hanem Németország is készenlétben várt az egyesülésre. Magyarországról nézvést az kelt(het) meglepetést, hogy az európai közvélemény nagyon sok ismerettel rendelkezett hazánkról. Armando Lucifero az akkori társadalmi és politikai elitnek olyan köreihez tartozott, amely élénken érdeklődött irántunk. A magyarok nemzeti szabadságküzdelmet vívtak. E küzdelem legékesebb, legzseniálisabb alakjainak egyike Petőfi, akiről az olasz garibaldisták nagyon sokat beszéltek. A magyar nyelven nyolc-negyvenkilenc olyan volt a múlt. pia században, mint a mostani, múgy landóban ötvenhat vagy nyolcvankilenc. Egy kis nemzet vonatai írta magára a nagyok figyelmét. * Hubay Miklós, aki az olasz kultúra nagykövete itthon, a magyaré Itáliában, utalt arra, hogy mértékadó körökben ma is él a kölcsönös figyelem egymás kultúrája iránt. Csak ily módon érthető, hogy ha valaki elutazik a csupán négyezer lakosú dél-olasz város, Soveria Manelli sokaknak ismeretlen könyvkiadójához, azt tapasztalhatja, hogy a kétezredik esztendőben is „Petőfihonosítással” foglalkozik. Többek közt a már említett első kiadás, a Petőfilevelezés, illetve az Úti levelek, valamint a János vitéz szerepel a kiadási jegyzékében. (Amikor e sorok íródtak, érkezett a hír, hogy meghalt Rosario Rubettino, a calabriai kisváros kiadója, a magyar irodalom és történetírás egyik legönzetlenebb olaszországi terjesztője. Reméljük, távoztával a „magyar szál” nem sorvad el kiadójában!) E tényeket, amelyeket Hubay Miklós közlése nyomán ismerünk, nem lehet hűvös távolságtartással fogadnunk. Egyenesen megható, vagy inkább megrendítő, hogy az olasz szellemi közélet sűrűjében Petőfi a magyar gondolkodás értékeinek közvetítője. Neki, mint látható, Armando Lucifero canticáját ismerve, már százhúsz éves az előélete az olvasóközönség körében. E furcsa történet arról is szól, hogy nemcsak a művészet avatottjainak jogán Giuseppe Cassone foglalkozott Petőfivel, hanem az úgynevezett műkedvelő réteg is, amely irodalmi és politikai szalonokban cserélt véleményt és tudomása volt a garibaldistának szegődött magyar tisztek és közemberek nemzetképéről. Lucifero gróf, fiának emlékezete szerint, szívében forradalmár volt. Típusa annak a múlt századi értelmiséginek, aki valódi ismeretekkel rendelkezett Európáról. Petőfi életének tényeit nagyon jól ismerte. Kétezernégyszáz sort meghaladó poémája visszatekintés a költő pályájára. Petőfi nevében, egyes szám első személyben, látomásos erővel tűnnek fel az olasz szövegben a magyar személy- és helységnevek, országrészek. Paradox módon a nevek pontosak, az érzetek heroizáltak, patetikusak. Bármily tiszteletre méltó a szerző tudása a költőről, hazájáról és annak történetéről, az egész históriát mégis kívülállóként szemléli. Nem tud szabadulni attól az ezer év óta ismert magyarság-képtől, amely a keletről idetelepült népességről Európában fennmaradt. A műfordító Hárs Ernő vélekedésével egyetértünk, amikor azt mondta a különlegesen ere- 89