Múlt és Jövő, 1994 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 4. szám
Vörös Éva KUNMADARAS Újabb adatok a pogrom történetéhez k.Magyarország történeti kronológiája 1946. május 21-ről a következőket írja: ״ Provokált tömegverekedés, amely antiszemita pogromba torkollik Kunmadarason (Szolnok vm.), 2 embert megölnek, 18 megsebesül. (Július 25. a Népbíróság a három felbujtót halálra, négy társukat életfogytiglani kényszermunkára ítéli.)" A korszakkal foglalkozó munkák szinte alig említik ezt az akkoriban igen nagy port felvert eseményt. Pedig mindenképpen elgondolkodtató tény, hogy másfél évvel a második világháború befejezése után vajon miért kerül az esemény kereszttüzébe ismét a haláltáborokat megjárt zsidóság. A korabeli sajtó szerint nemcsak Kunmadaras volt antiszemita megmozdulás színhelye. Az Új Élet, az időszak egyetlen országos izraelita felekezetű hetilapja a következőket írja: ״ Ebben a naptári évben tizenkét véres és vértelen pogrom volt Magyarországon... Ózd, Kunmadaras, Pécs, Celldömölk, Szegvár, Hajdúhadház, Makó, Tiszaladány, Karcag, Mezőkovácsháza, Sajószentpéter, Eger."2 További helységneveket, illetve az előbb felsoroltak közül néhányat találunk a Szabad Nép cikkeiben, kibővítve olyan helyszínekkel, ahol a középkori vérvád is felbukkant. Tegyük fel, hogy ezeken a helyszíneken nem feltétlenül került sor pogromokra, hiszen nehéz megállapítani, mi is történt valójában. Az is kérdéses, ki mit nevez pogromnak, illetve ki mit ért azon. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy nehéz felkutatni az írott forrásokat. Kunmadarassal kapcsolatban szerencsére több dokumentum maradt ránk. Feljegyzések találhatók az Új Magyar Központi Levéltárban, a Politikatörténeti Intézet Levéltárában. A Belügyminisztérium Történeti Irattárában is őriznek az eseményekkel foglalkozó dokumentumokat, ez utóbbiak nagy része azonban kutatási korlátozás alá esik. További hiteles kordokumentum a Nemzetgyűlési Napló. Néhány adat Kunmadaras hétköznapi életéről Kunmadaras lakosainak száma 1941-ben 8231 fő, magyar nemzetiségű falu. A lakosság vallás szerinti megoszlása hűen tükrözi az átlagos alföldi falvakét: többségében reformátusok (6901 fő) és római katolikusok (1015 fő), az izraeliták száma pedig 273 fő. A község területe 1936-ban 26 536 kát. hold, legelő 7779 kát. hold, erdő 124 kát. hold, rét 1458 kát. hold, kert, szőlő és nádas együtt 475 kát. holdat tesz ki.5 A községben 15 birtok volt 500 és 1000 hold között, a kis- és középbirtokok nagysága együtt érte el a 483 kát. holdat.6 Területi adottságának megfelelően jelentős volt az állattenyésztés. A lakosság nagyobb része, 2776 fő a mezőgazdaságban tevékenykedett, míg iparral 368 fő és kereskedelemmel 158 fő foglalkozott. A világháborút megelőzően négy országos és egy hetivására volt. A zsidó lakosság beilleszkedett a község életébe: orvos, ügyvéd, több kereskedő és iparos, valamint boltos, gyáros és egyéb foglalkozású került ki közülük. Létszámuk 1830 és 1863 között növekedett meg jelentősen. Ebben az időszakban épült fel a község zsidó temploma, és 1925-től a hitközségben működött egy háromtantermes, egytanerős iskola is. A harmincas évek második felében és a második világháború alatt megváltozott a zsidóság helyzete Madarason csakúgy, mint az egész országban mindenhol. A terület deportálási központja Karcag volt, ahol 1944. április 24-én hozták létre a gettót. A város gettója csaknem 1300 zsidót fogadott be. Közülük mintegy 800-an helybeliek voltak, a többieket a szomszédos településekről vitték be. Június 18-án a gettó lakosságát átszállították a szolnoki cukorgyárba, melyet a szomszédos települések ״ bevagonírozási" központjaként is használtak. A deportálásokra 1944. június 29-én került sor. Egy transzportot Strasshofba (Ausztria) irányítottak, a többieket pedig Auschwitzba. A Strasshofba szállítottak mintegy háromnegyed része életben maradt. Közülük Kunmadarasra 1945 végéig hetvenegynéhányan tértek vissza.10 . Az újrakezdés nehézségei A hazatérés nemcsak Kunmadarason, hanem az ország többi vidékén is komoly súrlódásokat hozott, hiszen köztudott volt, hogy az elhurcolt zsidók javait és ingóságait a hátramaradt lakosság igyekezett kisajátítani. Ezzel kapcsolatban mindenhol vagyoni viták zajlottak, de vidéken és főképp a falvakban a konfliktusok igen élesek voltak." A kérdés megoldása foglalkoztatta a zsidóság országos vezetőségét is. Rendre javaslatokkal fordultak az illetékes kormányzati szervekhez, és sürgős intézkedéseket kértek. A kéréseket mindig előzékenyen meghallgatták, érdemben azonban nagyon kevés történt. 1945 márciusától ugyan működött az elhagyott javak kormánybiztossága, ez azonban nemcsak a zsidóság ingóságaival foglalkozott. A zsidóság és az állam egyetértett abban, hogy a hazatérteket segíteni kell ellopott ingóságaik visszaszerzésében, illetve kisajátított ingatlanaik visszaadásában. A konkrét intézkedések azonban továbbra is késtek. A zsidóság vezetősége hiába kérte, hogy ״ az elhagyott zsidó javakat megfelelő intézkedéssel az elrabolt zsidó javakkal együtt össze kell gyűjteni és vissza kell juttatni a jogos tulajdonosnak. Ha pedig a jogos tulajdonos nem jelentkeznék, akkor az összegyűjtött javakat a zsidó közösség rendelkezésére kell bocsájtani."12 Hogy a gyakorlatban mi volt a helyzet ezzel kap