Múlt és Jövő, 2017 (28. évfolyam, 1-4. szám)
2017 / 1. szám
• Vajda Júlia • -- Ő KÖRÜLBELÜL KETTŐ KÉRDEZTE AZT MEG, HOGY MI VOLT TULAJDONKÉPPEN A DEPORTÁLÁS 2017/1 hogy — nyilván titokban, őrei tekintete elől elrejtőzve —, feljegyzéseket készítsen a vele történtekről? Mi kényszerítette erre? S ki ez a fiatalember, aki képes volt minderre? Sóvágó Antal — nevezzük most így elbeszélőnket — Mátyásföldön született 1925-ban, vallástartó zsidó szülei első gyerekeként, akit alig egy évre rá egy leánygyerek követett. Köztisztviselő apjuk nyilván ingázott Budapestre, mialatt a kisfiú és húga Mátyásföldön jártak elemibe. Gimnáziumba már Antal is bejárt a fővárosba, ahová aztán hamarosan be is költözött a család. Még csak kiskamasz volt, amikor a zsidótörvények hatására apja elveszthette volna az állását, de szerencséjére vele nem ez történt, megmaradhatott közhivatalában. Antal maga hamarosan leérettségizett, majd fogtechnikus tanoncnak állt. Innen hívták be 1943 őszén munkaszolgálatra. Nem sokkal azután, hogy századával a következő év őszén visszakerült Budapestre, decemberben az egész századot deportálták a Józsefvárosi pályaudvarról: a vonat a német határig vitte őket, s miután pár napig itt dolgoztak, gyalogmenetben indították el őket Mauthausen felé, ahová április közepe táján érkeztek meg. Útközben, amikor Eisenerznél az SS lőtt rájuk, rengetegen meghaltak. Antal végül a huszonkettedik születésnapján szabadult fel Mauthausen egyik altáborában, Ebensee-ben, május 6-án. A felszabadulás utáni napokban bekerült Welsben az Alpenjäger kaszárnyában berendezett kórházba, ahonnan azután pár társával együtt megszökött. Augusztusban került haza. Szüleitől, akiket otthon talált, megtudta, hogy húga, akit a KISOK pályáról vittek el októberben, Ravensbrückbe került, s hogy ő pár nappal korábban már hazaérkezett. A következő hónapokban — részben egyedül, részben anyjával, húgával együtt — végiglátogatták életben maradt rokonaikat, s Antal elkezdett a DEGOB-nál dolgozni. Október tájt pedig, elővéve jegyzeteit, lejegyezte munkaszolgálatos és koncentrációs táborbeli emlékeit, melyeknek a Napló azokról a szinte elképzelhetetlen dolgokról, melyek velünk megtörténtek címet adta. Húga férjéről a malenykij robotból való hazatéréséig nem tudott semmit a család. Antal maga ugyanebben az évben, 1950-ben, otthagyta a DEGOB-ot, az OMKER-nél vállalt devizaelőadói állást, s megvette élete első hangversenybérletét a Zeneakadémiára, amit azután a kilencvenes évek közepéig minden évben megújított. Az OMKER- től pár év után átkerült az akkori másik nagy orvosiműszer-vállalathoz, a MIGÉRT-hez, ahol — miközben estin elvégezte a műszaki főiskolát — nyugdíjazásáig dolgozott. Időközben, még az ötvenes évek első felében, húgának két gyereke született. Nem sokkal később anyjuk ágyhoz kötötté vált, s apja rövidesen bekövetkező halála után Antal volt az, aki naponta látogatta. A család ötvenes évekbeli történetéhez tartozik még, hogyAntal 1958-ban visszament egy csoporttal öt vagy hat napra Mauthausenbe. Három évre rá, 1961-ben, megnősült, felesége egy nálánál öt évvel fiatalabb, szintén zsidó nő, aki azok között volt, akiket 1944 októberében a KISOK-pályáról munkaszolgálatra hurcoltak, s onnan azután megszökött. Ettől kezdve a felszabadulásig hátralevő időben bujkált. A házasságkötést követő években négy spontán vetélése volt. Antal a hatvanas évek vége felé idegösszeroppanást kapott, két hónapra szanatóriumba is került. Feleségével a következő évektől kezdve, rendszeresen mentek hosszabban is nyaralni. Még a hatvanas években végigjárták Olasz- és Franciaország leghíresebb múzeumait is, aztán a hetvenes években hol csak kettesben, hol Antal húgával, sógorával együtt Angliáért, Németországért és Spanyolországéit is. Ugyanakkor szülei is a hetvenes években haltak meg. Nyugdíjba Antal a nyolcvanas évek elején megy. Az utána következő években ismét visszamegy Mauthausenbe, kétszer is, immáron a feleségével — és más túlélőkkel — együtt. Majd, felesége kiencvenes évek elején bekövetkezett halála után, ismételten visszatér oda a túlélőcsoporttal egyedül is. Pár évvel később, 1997-ben, parabolaantennát vásárol, amivel a magyar adók mellett a klasszikus zenei koncerteket, operákat sugárzó német Classica tv-csatornát is fogni tudja. Húgát, sógorát egy-két évvel a 2002-ben készült interjú előtt veszíti el. * A 2. üldöztetést leszámítva, mintha meglepően eseménytelen lett volna Antal felnőtt élete. Mintha azáltal, hogy gyereke nem született, azon túl, hogy túlélje az üldöztetést, s erről rendszeresen meg is emlékezzen, nem lett volna más dolga az életben, mint hogy anyját ápolja, és zenét hallgasson. Vagy félreértjük, s a munkája lett volna olyan fontos a számára, hogy azért nem fért bele a történetbe más? Vagy olyan traumatikus lett volna számára mindaz, amit az üldöztetés során átélt, hogy ezért tölti be ez a későbbi életét is? Hogy ezért kell kezdetben egy ezzel foglalkozó helyen is dolgoznia, s ezért nem lenne az életében benne igazán másnak