Múlt és Jövő, 2021 (32. évfolyam, 1-4. szám)
2021 / 1. szám
2021/1 • Gáspár-Singer Anna • MEGTÖRNI A SORT sort? Kati, az egykori túlélő ma azt vallja, az ő leszármazottainak már nincsenek traumáik. VÁRJ, MADÁR A vészkorszak budapesti és vidéki eseményeiről számos forrás áll rendelkezésre. De vajon mit tudtunk mostanáig arról, hogy pontosan mi történt Budapest XII. kerületében 1944 decembere és 1945 januárja között? A kerületben élő, zsidó származású civilek embertelen kínzásával, kifosztásával és tömeges legyilkolásával kapcsolatos, többnyire titkos aktákból származó dokumentumanyagot — amely a történelemkönyvekben sem szerepel — elsőként Zoltán Gábor dolgozta fel 2016-os Orgia, majd az azt követő 2018-as Szanszéd című regényében, amelyek szépirodalmi eszközökkel, alapos kutatómunkára támaszkodva tárták fel a Városmajor és környékének nyilasok által elkövetett bűncselekményeit. Ács Dániel dokumentumfilmje, a Gyilkolok emlékműve ezeknek az eseményeknek jár utána annak a turulszobornak az apropóján, amelyet a második világháború kerületi áldozatainak emlékére emeltek az akkori Fideszes kerületi vezető, Mitnyan György megbízásából a Böszörményi út — Istenhegyi út találkozásánál 2005-ben. A szobor az eltelt tizenöt év alatt gyakran került az emlékezetpolitikai csatározások középpontjába, amelynek elsődleges oka — ahogy az a filmből is kiderül — az elsietett koncepció: megjeleníteni az ősi magyar jelképet, a turult — amely az Árpád-házi fejedelmek és királyok totemállata volt, de mellette katonai szimbólum is, a férfias erő és a hősiesség jelképe, ugyanakkor a háború előtti Turul Szövetség és később a Nyilaskeresztes Párt kedvelt szimbóluma is — egy olyan emlékmű esetében, amely nem a háborúban elesett katonák, hanem a civil áldozatok emlékére épült. Ráadásul azon a helyszínen, ahol a nyilasok által véghezvitt gyilkosságok nagy része megtörtént. Problémát jelentett az is, hogy a szobor megépülésekor elmaradt a történészekkel való egyeztetés: így olyan nevek is felkerülhettek a főváros engedélye nélkül megépülő emlékmű talapzatára, akik nemhogy áldozatok, hanem az akkori Nyilas Párt tagjaiként elkövetők, s így háborús bűnösök voltak. Mindez igen átgondolatlan döntésnek bizonyult. A film három idősíkot mutat be (a nyilas gyilkosságok történetét, a kétezres évek elejét, amikor a turulszobor megépült, valamint a legújabb, 2019 és 2020 közötti eseményeket), amelyekben a váltakozó képek, dokumentumok és videofelvételek egymásra reflektálva, illetve egymást kiegészítve jelennek meg: az elsőben archív felvételekből, fotókból, korabeli újságcikkekből, vallomásrészletekből, túlélői interjúkból, valamint történészek, kutatók megszólalásaiból mozaikszerűen épül fel az ostrom alatti — az 1944 decemberétől 1945 januárjáig tartó — események története. A film első képkockáin így például a Bokorné Szegő Hannával 1999-ben készült interjúból láthatunk egy részletet, aki elmondja, nyolc hónapos terhesen került a XII. kerületi nyilasházba. Férjét kivégezték, ő viszont — csodával határos módon elkerülve a Dunába lövést — gettóba került, az egyetlen olyan csoport tagjaként, amelyet akkor életben hagytak a szélsőséges kegyetlenkedéseikről elhíresült budai nyilasok. Szegő Hanna a filmben később is visszatérő interjúban olyan fájdalmas emlékeket idéz fel, amelyeket sem a Népbírósági tárgyaláson, sem a családjának nem tudott azóta sem elmondani. A szakértők közül megszólal többek között Ungváry Krisztián történész, Frisch György kutató, Csonka Laura történész, Zoltán Gábor író, illetve Rab László újságíró is (akinek a neve azért fontos, mert 2019-ben a Mozgó Világban publikált tanulmányából fény derült Pokorni Józsefnek, a Hegyvidék polgármestere, Pokorni Zoltán nagyapjának nyilas gyilkosságokban való részvételére). A kerületi vérengzések napra pontos krónikáját az ő beszámolóikból ismerjük meg. A szakértők arra is rámutatnak, hogy az akkori elkövetők többségében a nyilas pártszolgálat tagjai (csak a XII. kerületben 1100-an), s gyakran az itt élő zsidók közvetlen szomszédai voltak. A dokumentumfilm egyik nagy erénye, hogy olyan lényeges összefüggésekre hívja fel a figyelmet, mint a lokáció, amelynek nagy szerepe volt 128 •