Múltunk – politikatörténeti folyóirat 51. (Budapest, 2006)
2. szám - Könyvek egy témáról - Partizánbosszú Schióban - avagy lehet-e pártatlan a történetírás (Pankovits József)
gott, amely „vitatja a szövegekhez tapadó igazságok ismeretét, ugyanakkor kritikailag újraértelmezi az Ellenállás megjelenítésével kapcsolatos erkölcsi kategóriákat". Meg akarta vizsgálni és föl kívánta mérni az ellenállás problémáinak és logikájának összetettebb jelentéseit kijátszó vagy kizáró retorikai stratégiákat, azokat a korlátozó kategóriákat, amelyek mítoszokat teremtettek és lehetővé tették a pontatlan és kétértelmű, az érzelmi identifikációt előnyben részesítő értelmezést. Ez a tárgy konkrétságához mérten kissé elvont, a szerző nyelvészi énjének megfelelő „ars poetica" pártatlan elemzést ígér, de Morgan a tematika természeténél fogva nem marad semleges: egyértelművé teszi, hogy ellenállópárti. Az ellenállás különböző (munkásmozgalmi és polgári, marxista-ateista és katolikus, liberális és konzervatív) politikai irányzataival viszont nem foglalkozik és az ellenállásból kinövő politikummal is csínján bánik; ha mégis színt vall, akkor az ellenállás demokratikus, antifasiszta töltését hangsúlyozza, még akkor is, ha az ellenállás „legharcosabb" partizánjai mellett kell kiállnia. Schio a háború előtt és alatt a jellegzetesen konzervatív-katolikus „fehér" Veneto régió kisebb méretű - mintegy 25 ezer lélekszámú - ipari centruma volt, jelentősebb textiliparral, cementgyártással és fémmegmunkáló üzemekkel, ahol a lakosság nagy többsége gyári munkás, nagyobb részében politikailag szervezett munkás. A város tehát amolyan „vörös sziget" a környéken. A munkásmozgalom itt egyidős a 19. századvégi és 20. század eleji ipari fejlődéssel, a szocialista párt, a szakszervezetek megerősödésével. A munkásoknak bőven kijutott az embernyúzó kizsákmányolásból, később a brutális fasizmusból. A szerző interjúalanyai felelevenítették az egyik gyártulajdonos furfangos trükkjét: a tejbe aprított kenyeret a menzán villával kellett „kanalazni", hogy minél több maradjon, és hogy a maradék tejet a következő turnusnak is kimérhessék... Az ilyen gyáros természetes szövetségese lett a fasiszta pártnak, amely ugyanilyen természetességgel tett eleget szövetségesi kötelezettségének és vad erőszakkal lépett fel a munkássággal szemben. Célját azonban nem érte el: a diktatúra csak megedzette az antifasiszta ellenállás erejét és ezzel együtt „fenntartotta" az osztálygyűlöletet. A schiói emberek tudatában voltak emigránsaik, köztük a spanyol polgárháború önkéntesei bátor áldozatvállalásának, nem egyszer hősi példájuknak, és ez is ébren tartotta bennük a rendszerellenes dac szellemét. A háborús évekre Schio készen állt a fasizmussal, a német megszállással való leszámolásra. A támogatókat nem számítva erős, ötezer főből álló fegyveres osztagok küzdöttek a felszabadulásért. Az Ateo Garemi partizánegység 735 halottja nem pusztán statisztikai adat - a szenvedélyek elszabadulás