Munka, 1983 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám
GAZDASÁG - ÉLETSZÍNVONAL________________________ A jövedelmezőséghez igazodva Napjainkban mintegy másfél millióan dolgoznak az ipari nagyvállalatoknál. Ezért nemcsak gazdasági, nagyon fontos társadalmi kérdés is, hogyan és miben érdekeltek a munkások ebben az ipari környezetben, ahol gyakorlatilag a legpontosabban mérhető a jövedelmek alakulása — a vállalati eredmények függvényében. Az érdekeltség a nagyvállalatoknál éppen olyan lényeges, mint bármelyik kis-, közép- vagy magánvállalkozás esetében. Csak éppen a jó vagy rossz döntések itt nem százak, hanem ezrek, sőt tízezrek életkörülményeit befolyásolják. Az idén keményebb feltételekhez kötötték a bérfejlesztést, egyértelműen a jövedelmezőségtől függ, hogy a vállalatok mennyit fordíthatnak erre, ami jócskán kihat a munkaerő-gazdálkodásra is: kvalifikált szakemberekre, ügyes betanított munkásokra mindenütt szükség van. A nagyvállalatnál éppen úgy — vagy még inkább! — mint a kisebb termelőknél. Hogyan sikerül a szigorúbb feltételekkel megbirkózni, a könnyűipar egyik legnagyobb vállalatánál, a BUDAPRINT PAMUTNYOMÓIPARI VÁLLALATNÁL, s a hazai járműipar reprezentánsánál, az IKARUSNÁL? Az ösztönzés új lehetőségei A Pamutnyomóipari Vállalatnál Keleti Tamás, a szakszervezeti bizottság titkára tájékoztat. Eszerint a több mint 11 ezer embert foglalkoztató Panyovában a jövedelmek, bár tavaly elérték az 53 ezer forintot, de az ipari átlagtól mégiscsak elmaradtak. S még ennek az eredménynek is nagy ára van, hiszen az üzemek három műszakosak, a délutáni és az éjszakai műszakot egyre kevesebben vállalják. A létszám is csökken, eléri az 5 százalékot. A könnyűiparban erősebben érezteti hatását a recesszió, csökken a belföldi kereslet, s ezen belül is a ruházati termékek igénye. A Pangova termékeinek több mint fele exportra készül. Ebből 50 százalék a rubel export. Itt viszont az árak viszonylag kötött keretek között mozoghatnak. Mindezek ellenére, próbálkoznak az ösztönzés új lehetőségeivel, így például létrehoztak — 1982 második félévétől — néhány gazdasági munkaközösséget, jól körülhatárolható, konkrét feladatok végzésére. Gyakorlatilag ezzel meg tudták oldani, hogy munkásaik „kapun belül” vállaljanak olyan másodállást, amelynek hasznát látja a vállalat is. Azután a gyárak önálló elszámolási rendszerre tértek át, így közvetlenül saját nyereségükhöz igazíthatják bérfejlesztésüket, tehát amennyire csak lehet, a vállalati lehetőségek határáig differenciálnak. Tavaly a Panyova jövedelmezősége lehetővé tette, hogy 4 százalékkal növeljék a béreket. Egyelőre még kevés a biztosíték arra, hogy idén — ha változatlan feltételekkel gyártanak és kereskednek — elérjék ezt az arányt. Azzal a lehetőséggel pedig nem szívesen számolnak, hogy a létszám további csökkenésével „keresik meg” a bérfejlesztésre fordítható összeg töredékét, mert még tovább kellene növelni az állományra jutó terheket. Mégis, a vizsgálódások arra irányulnak, hogy a nagyvállalat bérfejlesztése — ha szerény mértékben is — az országos átlag fölé növekedhessen. Mátyásföldön, az Ikarusnál Kovács István, a szakszervezeti bizottság titkára kedvezőbb feltételekről számol be. A mélypontot itt az 1981-es esztendő jelentette. A beruházások minden országban csak óvatos keretek között mozogtak, így a megrendelések csökkentek. Holott az Ikarusnál úgy számoltak, hogy az autóipar dekonjunktúrája kedvezően hat majd a tömegközlekedési járműipar számára. A kritikus esztendőben megmozdult a szakmunkásgárda. A nagyobb jövedelmet kínáló szolgáltatóiparban, a magánvállalkozásban találtak helyet azok, akiknek a munkája meghatározza a gyár teljesítményét. Később, amikor már 1000-rel több autóbuszra volt igény, mint az előző évben, kisebb létszámmal kellett hozzálátni a nehezebb feladatokhoz. Aztán sikerült maradéktalanul teljesíteni a kötelezettségeket, mert sikerült mozgósítani az egész nagyvállalat közösségét. Természetesen itt is éltek azzal a lehetőséggel, hogy a vállalkozókedvet ösztönözzék: 20 munkacsoport alakult, annak érdekében, hogy az Ikarus nyugalmasabban kielégítse partnerei igényét. A fluktuáció is csökkent, a munkások vállalaton belül megtalálták számításukat. A felsoroltakon kívül a termelésirányítókat is érdekeltebbé tették a teljesítményben. Először fordult elő, hogy bérfejlesztésüket különös gonddal kezelték, hogy a személyi bérekben jelentősen érvényesült az egyéni differenciálás. A teljesítményt, a szakértelmet, a minőségi munkát honorálták. Volt, aki 3 forint béremelést kapott, és volt, aki a legszerényebb átlagemelésben sem részesült. Mint kiderült, amíg korábban a „bérek terítése” semmire sem ösztönzött, addig a nagyarányú megkülönböztetés új értékrendet teremtett. Kiemelt bérezést vezettek be a gyártó vonalakon dolgozóknál is — itt mintegy 8—10 százalékos pótlékot kaptak azok, akik a közvetlen gyártási tevékenységet végezték. Nem minden az adottság Az elképzelések szerint a jövedelmezőséghez kötött bérfejlesztés az idén is alkalmat ad az Ikarusnak arra, hogy az országos átlagot meghaladó mértékben fejlessze a béreket. (1982-ben mintegy 10 százalékkal, 1983-ban pedig minimálisan 5,5 százalékkal számolnak.) Remélik, hogy a nem rubel elszámolású exportjuk is növekszik, s ez a jövedelmezőségre, valamint a bérfejlesztésre egyaránt kedvezően hat. A mátyásföldi gyárban úgy tartják, hogy a legnehezebb éven már túl vannak. Az 1983-as feladatokat, a bérfejlesztési elképzeléseket januárban megvitatták. Valamennyi társadalmi fórumon a közösség teljesíthetőnek tartotta a terveket, pedig 1983-ban újabb 60 autóbusszal gyártanak többet, mint tavaly. A piaci igénynövekedés nem jellemző minden ágazatban. Sok múlik azon is, mennyire tudja a „kedvező szelet” kifogni egyik vagy másik nagyvállalat, s nemkülönben, hogy milyen gyorsan tud alkalmazkodni a piaci gazdálkodás követelményeihez, a biztató folytatás reményében. BÁN ZSUZSA 14