Munka, 1983 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám

GAZDASÁG - ÉLETSZÍNVONAL________________________ A jövedelmezőséghez igazodva Napjainkban mintegy másfél mil­lióan dolgoznak az ipari nagyvállala­toknál. Ezért nemcsak gazdasági, na­gyon fontos társadalmi kérdés is, ho­gyan és miben érdekeltek a munkások ebben az ipari környezetben, ahol gya­korlatilag a legpontosabban mérhető a jövedelmek alakulása — a vállalati eredmények függvényében. Az érde­keltség a nagyvállalatoknál éppen olyan lényeges, mint bármelyik kis-, közép- vagy magánvállalkozás eseté­ben. Csak éppen a jó vagy rossz dönté­sek itt nem százak, hanem ezrek, sőt tízezrek életkörülményeit befolyá­solják. Az idén keményebb feltételekhez kötötték a bérfejlesztést, egyértelműen a jövedelmezőségtől függ, hogy a válla­latok mennyit fordíthatnak erre, ami jócskán kihat a munkaerő-gazdálko­dásra is: kvalifikált szakemberekre, ügyes betanított munkásokra minde­nütt szükség van. A nagyvállalatnál ép­pen úgy — vagy még inkább! — mint a kisebb termelőknél. Hogyan sikerül a szigorúbb feltételekkel megbirkózni, a könnyűipar egyik legnagyobb vállala­tánál, a BUDAPRINT PAMUTNYO­MÓIPARI VÁLLALATNÁL, s a ha­zai járműipar reprezentánsánál, az IKARUSNÁL? Az ösztönzés új lehetőségei A Pamutnyomóipari Vállalatnál Ke­leti Tamás, a szakszervezeti bizottság titkára tájékoztat. Eszerint a több mint 11 ezer embert foglalkoztató Panyová­­ban a jövedelmek, bár tavaly elérték az 53 ezer forintot, de az ipari átlagtól mégiscsak elmaradtak. S még ennek az eredménynek is nagy ára van, hiszen az üzemek három műszakosak, a délutáni és az éjszakai műszakot egyre keveseb­ben vállalják. A létszám is csökken, eléri az 5 százalékot. A könnyűiparban erősebben érezteti hatását a recesszió, csökken a belföldi kereslet, s ezen belül is a ruházati termékek igénye. A Pa­­ngova termékeinek több mint fele ex­portra készül. Ebből 50 százalék a ru­bel export. Itt viszont az árak viszony­lag kötött keretek között mozog­hatnak. Mindezek ellenére, próbálkoznak az ösztönzés új lehetőségeivel, így például létrehoztak — 1982 második félévétől — néhány gazdasági munkaközösséget, jól körülhatárolható, konkrét feladatok végzésére. Gyakorlatilag ezzel meg tudták oldani, hogy munkásaik „kapun belül” vállaljanak olyan másodállást, amelynek hasznát látja a vállalat is. Azután a gyárak önálló elszámolási rendszerre tértek át, így közvetlenül saját nyereségükhöz igazíthatják bér­­fejlesztésüket, tehát amennyire csak le­het, a vállalati lehetőségek határáig dif­ferenciálnak. Tavaly a Panyova jövedelmezősége lehetővé tette, hogy 4 százalékkal nö­veljék a béreket. Egyelőre még kevés a biztosíték arra, hogy idén — ha válto­zatlan feltételekkel gyártanak és keres­kednek — elérjék ezt az arányt. Azzal a lehetőséggel pedig nem szívesen szá­molnak, hogy a létszám további csök­kenésével „keresik meg” a bérfejlesz­tésre fordítható összeg töredékét, mert még tovább kellene növelni az állo­mányra jutó terheket. Mégis, a vizsgá­lódások arra irányulnak, hogy a nagy­­vállalat bérfejlesztése — ha szerény mértékben is — az országos átlag fölé növekedhessen. Mátyásföldön, az Ikarusnál Kovács István, a szakszervezeti bizottság titká­ra kedvezőbb feltételekről számol be. A mélypontot itt az 1981-es esztendő jelentette. A beruházások minden or­szágban csak óvatos keretek között mo­zogtak, így a megrendelések csökken­tek. Holott az Ikarusnál úgy számoltak, hogy az autóipar dekonjunktúrája ked­vezően hat majd a tömegközlekedési járműipar számára. A kritikus eszten­dőben megmozdult a szakmunkásgár­da. A nagyobb jövedelmet kínáló szol­gáltatóiparban, a magánvállalkozásban találtak helyet azok, akiknek a munká­ja meghatározza a gyár teljesítményét. Később, amikor már 1000-rel több autóbuszra volt igény, mint az előző évben, kisebb létszámmal kellett hoz­zálátni a nehezebb feladatokhoz. Aztán sikerült maradéktalanul telje­síteni a kötelezettségeket, mert sikerült mozgósítani az egész nagyvállalat kö­zösségét. Természetesen itt is éltek az­zal a lehetőséggel, hogy a vállalkozó­kedvet ösztönözzék: 20 munkacsoport alakult, annak érdekében, hogy az Ika­rus nyugalmasabban kielégítse partne­rei igényét. A fluktuáció is csökkent, a munkások vállalaton belül megtalál­ták számításukat. A felsoroltakon kívül a termelésirá­nyítókat is érdekeltebbé tették a telje­sítményben. Először fordult elő, hogy bérfejlesztésüket különös gonddal ke­zelték, hogy a személyi bérekben jelen­tősen érvényesült az egyéni differenciá­lás. A teljesítményt, a szakértelmet, a minőségi munkát honorálták. Volt, aki 3 forint béremelést kapott, és volt, aki a legszerényebb átlagemelésben sem részesült. Mint kiderült, amíg ko­rábban a „bérek terítése” semmire sem ösztönzött, addig a nagyarányú megkü­lönböztetés új értékrendet teremtett. Kiemelt bérezést vezettek be a gyártó vonalakon dolgozóknál is — itt mintegy 8—10 százalékos pótlékot kaptak azok, akik a közvetlen gyártási tevékenységet végezték. Nem minden az adottság Az elképzelések szerint a jövedelme­zőséghez kötött bérfejlesztés az idén is alkalmat ad az Ikarusnak arra, hogy az országos átlagot meghaladó mértékben fejlessze a béreket. (1982-ben mintegy 10 százalékkal, 1983-ban pedig minimá­lisan 5,5 százalékkal számolnak.) Re­mélik, hogy a nem rubel elszámolású exportjuk is növekszik, s ez a jövedel­mezőségre, valamint a bérfejlesztésre egyaránt kedvezően hat. A mátyásföldi gyárban úgy tartják, hogy a legnehezebb éven már túl van­nak. Az 1983-as feladatokat, a bérfej­lesztési elképzeléseket januárban meg­vitatták. Valamennyi társadalmi fóru­mon a közösség teljesíthetőnek tartotta a terveket, pedig 1983-ban újabb 60 autóbusszal gyártanak többet, mint ta­valy. A piaci igénynövekedés nem jellem­ző minden ágazatban. Sok múlik azon is, mennyire tudja a „kedvező szelet” kifogni egyik vagy másik nagyvállalat, s nemkülönben, hogy milyen gyorsan tud alkalmazkodni a piaci gazdálkodás követelményeihez, a biztató folytatás reményében. BÁN ZSUZSA 14

Next