MunkaerőPiac, 1996 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1996-01-01 / 1. szám

L. oiaai iTiuiii Voldiurici­ JT V7 U­I 1 / 1 L /IV V 7 £ 1 1 / 1­1 / l O ^4 fiatalok leginkább kiszolgáltatottak A foglalkoztatás összkormányzati feladat A privatizációs hullám, a csődeljárások, a közigazga­tási reform és a költségveté­si megszorítások hatására egyre szélesebb körben ter­jed a munkahely elvesztésé­től való félelem. Megkértük dr. Garzó Lillát, a Munka­ügyi Minisztérium helyettes államtitkárát, hogy tájékoz­tassa lapunkat a foglalkoz­tatási helyzetről és a feszült­ségek csökkentésének a le­hetőségeiről. - A foglalkoztatás helyzetét jelenleg nem látom annyira tra­gikusnak. A foglalkoztatottak létszáma ugyan az idén is vala­melyest csökkeni fog, de azért lesznek még menekülési utak: még el lehet menni nyugdíjba, előnyugdíjba. Mivel tudjuk, hogy számos intézkedés lesz idén vagy jövőre - gondolok az államháztartási reformra, a nyugdíjkorhatár emelésére -, mindenképpen változások vár­hatók a foglalkoztatásban, erre nekünk fel kell készülni. A munkanélküliség kicsit másképp alakult az évek során, mint kezdetben gondoltuk, mert azt hittük, hogy strukturá­lis munkanélküliség lesz, és azt kell elősegítenünk, hogy az emberek megtalálják a másik munkahelyüket. Ezzel szem­ben lett egy nagy piacleépülés és radikálisan csökkent a mun­kahelyek száma, ami azt hozta magával, hogy emberek soka­sága beleragadt ebbe a munka­­nélküli létbe. A munkanélküli­ség átlagos időtartama ma már meghaladja az egy évet. Most lehet, hogy megválto­zik valamelyest a munkaerő­­piac. Megkezdődik a struktú­raváltás és ezzel egy újabb ré­teg kerül ki a munkahelyek­ről. Beindul az államháztartás reformja, miáltal kvalifikált csoportok kerülnek be a ható­körünkbe. Úgy gondoljuk, hogy ők nem lesznek munka­­nélküliek, de nekik adni kell egy kis pluszlökést, segítsé­get, hogy másik munkahelyet találjanak maguknak. És ami továbbra is nehéz kérdés ma­rad, az az ifjúság.­­ Örülök, hogy külön szóba hozta a fiatalok helyzetét és kérem is, hogy egy kicsit rész­letesebben beszéljen erről, mert a hivatalba lépése után, éppen egy évvel ezelőtt, a la­punknak adott nyilatkozatá­ban ezen a téren látott különö­sen sok tennivalót.­­ Igen, mert itt egy sajátos problémával állunk szemben. Akinek eddig munkahelye volt, az védett volt, és volt menekü­lési útvonala is, mondjuk nyug­díjba mehetett. De akinek nincs munkahelye, az sokkal kiszol­gáltatottabb másoknál. Ez min­denhol így van, és ezért külö­nösen nagy probléma az ifjúsá­gi munkanélküliség az egész világon. A fiatalokat nem védi a munkahelyi szakszervezet, nincs végkielégítés stb. Nem találnak munkahelyet, hiszen egyszerűen alig keletkeznek új munkahelyek, illetve ha kelet­keznek, akkor az nagyrészt fe­ketemunka. Nem is kell ecse­telnem, milyen tragédia az, ha egy fiatal úgy kezdi az életét, hogy feketén foglalkoztatott. A feketemunka, ha anyagilag elő­nyös is, növeli a kiszolgálta­tottságot, mivel rendezetlen a társadalombiztosítás és az ilyen módon foglalkoztatott fiatalok jobban kriminalizálha­tók mint az idősebbek, akiknek az élettereik már kialakultak. Tehát egyszerűen azon túl, hogy nincs munkahelyük, a tra­gédiájuk lehet, hogy elindulnak egy rossz pályán, és később ezen már nehezen tudnak vál­toztatni. - Ugyanakkor most meg­szüntetik a pályakezdők támo­gatását. Nincs ebben ellent­mondás? - Nincs, nem érzek ellent­mondást. Azzal ugyanis min­denki egyetért, hogy a pálya­kezdők támogatása nem volt jó eszköz, mert nem a munkahely keresését segítette. A dolog úgy történt, hogy a fiatal kike­rült az iskolából, bejelentkezett a munkaügyi hivatalba, akkor ott várakozott három hónapig, és utána automatikusan elkezd­ték folyósítani a segélyt. Aki igénybe vette, kapott háromne­gyed évet az élettől, olyan idő­szakban, amikor inkább el kel­lett volna kezdeni nagyon in­tenzíven állást keresni, vagy át­képeznie magát. Tehát azt hi­szem, hogy inkább passzivitás­ra, mint munkahely keresésére késztette a fiatalokat ez a támo­gatási forma. Ebben nincs is ál­talában vita. Többen persze úgy vélik, hogy ez valami szo­ciális segítséget mégis jelentett a fiataloknak, ami igaz, de sze­rintem ezt a gondot nem mun­kaerő-piaci forrásokból kell megoldani. Ez a szociálpoliti­kának lenne a dolga, mert vizs­gálni kell a rászorultságot is. Egyébként pedig támogatást csak azok kaphattak, akik leg­alább középiskolát végeztek. S nem ők a legproblematikusabb rétegek, hanem a nyolc általá­nost végzettek.­­A közelmúltban parlamen­ti törvény született a munka­ügyi alapok összevonásáról. Hogyan működik az új munka­erő-piaci alap, és lesz-e pénz az idén a különböző munkaügyi feladatok ellátására? - Ugyanúgy lesz pénz, mint ahogy eddig is volt. Hogy ez az alap egységes lett, átláthatóbbá válik a felhasználás és hos­­­szabb távon egységes működé­si rendet lehet kialakítani. Az idén azonban még az összevont alapok funkciói, feladatai nem változnak.­­ Említette, hogy az idén nem várható a munkanélküli­ség növekedése és az összevont alapok lényegében változatla­nul működnek. Mindezzel kal­kulálva lehet azt mondani, hogy az állam továbbra is el tudja látni azokat a feladato­kat, amit eddig ellátott? - Igen, mindenképpen meg­vannak rá a források. Főleg az alanyi jogon biztosított ellátás, mint a munkanélküli-járadék, a segély jellegű ellátások, ezeket természetesen továbbra is fo­lyósítani kell, ezekben nem na­gyon történt változás, illetve a pályakezdők segélye szűnik meg július elsejétől. Úgy tűnik, hogy az előnyugdíjat csak ké­sőbb fogja felváltani a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, és a többi ellátásra is ugyanúgy megkapták a megyék a forráso­kat, mint ahogy tavaly meg­kapták. Én nem látok problé­mát a finanszírozásban. - Mit jelent a foglalkoztatás, a munkaerőpiac szempontjából az idei költségvetés, az adótör­vények, illetve a bérmegállapo­dások? - Most először készítettünk úgynevezett foglalkoztatáspo­litikai irányelveket, ami az egész kormány feladatait hatá­rozza meg, és nem csupán a Munkaügyi Minisztériumét. Természetesen a foglalkozta­táspolitika nem tudja az egész gazdaságpolitikát megváltoz­tatni, más pályára terelni, s nem is lenne helyes ilyen tö­rekvés. Annyi „üzenete” azon­ban van ennek az irányelvnek, hogy a foglalkoztatáspolitika összkormányzati feladat és mindenkinek megvan ebben a maga felelőssége. Ma nincs igazából informá­ciónk arról, hogy mi történik az országban, hogy pontosan mi­lyen módon játszódnak le azok a foglalkoztatási folyamatok aminek a végeredményét ne­künk kezelnünk kell. Nem tud­juk, hogy mik a munkáltatók szándékai. Ehhez helyi érdek­­egyeztetések kellenének. Tehát egy ilyen mechanizmust min­denképpen fel kellene építe­nünk és javítanunk kellene az információs rendszert és a ter­vezést is. Kezdeti lépés, hogy megha­tározzuk a kormány feladatait. Figyelemmel kísérjük a privati­zációs vállalások teljesítését; megpróbálunk létrehozni egy közhasznú munkatanácsot; az állami projektekhez esetleg közmunkaalkalmak lennének hozzárendelhetők; az adóked­vezmények - nem túl nagyok - azért megmaradnak. A vállal­kozások fennmaradását és főleg a bővülését bizonyos szolgálta­tásokkal, adminisztrációs ter­hek átvállalásával segíteni kell. A foglalkoztatási irányel­vekkel egy aprócska lépés most megtörtént. Ennyi talán, és megpróbálunk felkészülni a kö­vetkező évre, ami lehet, hogy keményebb lesz az ideinél. - Lehet azt mondani, hogy a szociálliberális kormány eddig hozott intézkedései kevésbé vet­ték figyelembe a foglalkoztatá­si szempontokat, és most a cik­lus második szakaszában vár­ható, hogy ezek a szempontok jobban érvényesülnek? - Nem, nem erről szól a tör­ténet. Eddig nem történt igazán olyan lépés, ami nagy változá­sokat okozott volna a foglal­koztatásban. A Bokros-cso­magnak nincs számszerűsíthető hatása pillanatnyilag a foglal­koztatásra, szerintem ezután lesz majd. És azért kell most lé­pést váltanunk a foglalkoztatás­politikában, mert nagyobb és más típusú problémák jöhetnek.­­ Köszönjük a beszélgetést. Horváth László Ganz Mávag Holding Kft. Elbocsátás és felvétel Az utóbbi évek gazdasági mélyrepülésének egyik súlyos esetét jelentette az egykori Ganz Mávag padlóra kerülése. Napja­inkban - úgy tűnik - sikerül feltá­­pászkodni az egykori óriásnak. A talpra állításra „ítélt” cég új neve Ganz Mávag Holding Kft., elnök­vezérigazgatója Fitos Zoltán. - Pontosítok egy picit. A Ganz Mávag 1988-ban szétvá­lással megszűnt, s 13 utódcég lett, melyből 7 jogutód. - Tudom, hogy butának tűnik a kérdés: mivel foglalkoznak? - Egyik jogutódja vagyunk a Ganz Mávagnak, körülbelül 25 százalékát örököltük minden tekintetben és átvettük a teljes gépgyártási profilt. Ami azt je­lenti, hogy döntően beruházási javakat gyártunk: motorokat, áramfejlesztő aggregátorokat, úgynevezett blokk futóművet, kompresszort, vasúti hajtómű­veket, vízturbinákat, olajbányá­szati fúróberendezéseket és atomerőművi gépészeti beren­dezéseket. - Mikor lettek holding? -1991. április 1-jén, és cég­csoportunkhoz 12 cég tartozik. - Ennek ön nemcsak elnök­­vezérigazgatója, hanem tulajdo­nosa is. - Az elmúlt évben kivásárol­tuk az ÁPV Rt.-től a részvények 91 százalékát, mint a dolgozók­ból és a menedzsmentből létre­hozott konzorcium. - Nevezhetem önt egy magyar kapitalistának? - Nem. Én egy kicsit vitában vagyok mindenkivel, aki azt ál­lítja, hogy a magánosítás egy csodaszer. Állítom: azzal, hogy tulajdonosok lettünk, én az égvi­lágon semmi mást nem csinálok, mint korábban, amikor ugyan­úgy elnök-vezérigazgatója vol­tam a cégnek. Sajátomnak tekin­tettem akkor is - mégha azt is tudtam -, hogyha majdan meg akarjuk vásárolni a céget, a rend­betétel megemeli az értékét. Mi úgy gondoltuk, hogy egy fölfelé futó pályán lévő cég jobban ki­termeli a magasabb vételárat, mint egy leszállóágon lévő. - Visszatérnék a kapitalistára... - Szerintem felejtse el, mert az én tulajdonhányadom nem je­lentős. Mi egy olyan konstrukci­ót hoztunk létre, hogy a vezetők szerepe a pozíciójukhoz kötött. Az előnyök nem a tulajdonosi ré­szesedésben, hanem a szavazati jogban jelennek meg. - Miért van erre szükség? -Azért, hogy irányítható le­gyen a cég. - Van önöknél kollektív szer­ződés? - Természetesen van, s mikor 1990-ben átvettem a vezetést, mi vezetők szorgalmaztuk, hogy működjön szakszervezet és erős legyen a dolgozói kollektíva. Sokkal egyszerűbb tárgyalni egy jól működő szervezettel, mint egy széthúzó, vitatkozó társasággal.­­Eddig minden gyönyörű, de tudnak-e például új munkahelye­ket teremteni? Van-e erre lehető­ségük, vagy leépítések várhatók?­­ Csak differenciált választ tudok adni, mert tulajdonkép­pen az a helyzet, hogy ez a cég­csoport mintegy 3 milliárdos termelési értékkel, 800 fővel és 50 milliós nyereséggel dolgo­zik, mintegy 60-80 százalékban külföldre. A cégek között már akad, ahol olyan mértékű a nö­vekedés, hogy van felvétel. Fi­zikai és szellemi egyaránt. A szellemi alatt fejlesztőmérnö­köt, magasan képzett munka­erőt értsen, ne adminisztrátort. Van veszteséges cégünk is, in­nen bizony muszáj elküldeni embereket. - Mekkora százalékot jelent ez? - Tulajdonképpen semmi­lyent, mert az elbocsátás és a fel­vétel kiegyenlítődik. Én külön­ben szívesebben használom azt a kifejezést, hogy minőségi cserét hajtunk végre. - Béremelés? - Az elmúlt években is azt az elvet követtük, hogy az ered­ménytől függően engedtük diffe­renciálódni a társaságainkat. Eb­ből adódóan a múlt évben 10 és 21 százalék között változott a bérfejlesztés. Egyébként most vezettünk be egy új ösztönzési­bérezési rendszert. - Mit vár a jövőtől és ez ter­mészetesen hosszú­ távú jövőkép is lehet. - Mindenféleképpen azt, hogy a reorganizációban elért eredmé­nyeket meg tudjuk szilárdítani, növelni tudjuk a stabilitásunkat - mert még rengeteg likvidproblé­mánk van - és körülbelül 2000- re tervezzük azt, hogy tőzsdére visszük a céget. Veégh Ádám A postánál nincs leépítés A posta valamikor jó munka­hely volt, biztos kenyérkereset­nek számított. Mára is megma­radt valamennyi a szakma régi fényéből. Különösen akkor, ha arra gondolunk, hogy egy biztos állás ma is nagy érték. Szabó Ár­pád, a Magyar Posta Rt. munka­gazdasági főosztályának helyet­tes vezetője válaszolt a Munka­­erőPiac kérdéseire. - Ha jól tudom, a Magyar Pos­ta Rt. az utóbbi két-három évben - bizonyos kivételektől eltekintve - nem bocsátott el dolgozókat. - így van, s ha ez megtörtént az főleg a kézi kezelésű telefon­­kezelőket érintette, de ahol lehe­tőség volt, ott a dolgozók átcso­portosítással, átképzéssel to­vábbra is a mi állományunkban maradtak. Volt ahol - a törvény adta lehetőségek szerint - nyug­díjba mentek - esetenként koren­gedménnyel - olyan feltételek mellett, hogy annak költségeit a Matáv, illetve a Posta közösen vállalta a nyugdíjintézetnél. - Mondana valamit a kérde­zett „ bizonyos kivételekről” ? - Ezek általában fegyelmi vét­ségek voltak, s igazgatóságon­ként 6-8-10 embert érintettek. Van viszont egy olyan tényező, amit sajnos munkaerő-gazdálko­dási szempontból figyelembe kell venni. Mégpedig az, hogy tevékenységünket bizonyos nor­­mázási feladatként végezzük. Tehát belső szabályok szerint meg van határozva, hogy egy munkafolyamatnak mennyi az időráfordítása. Miután bizonyos postai szolgáltatásokban a forga­lom csökkent, valóban előfordul­hatott, hogy a teljes munkaidő­ben foglalkoztatottakat részmun­kaidőben foglalkoztattuk és a kampányszerű tevékenységeknél korlátoztuk a munkavégzési idő­határt. Mindezek figyelembevé­telével a teljes foglalkoztatás biztosítása mellett vagyunk.­­ Szépen hangzik, de... - A részvénytársaság üzleti ter­vének egyik szempontja, hogy a forgalom, a bevétel és az eredmény alakulása mellett a foglalkoztatás­politika is súlypontot képez. - Ha van ügyfél, nincs gond... - Az árak növekednek, de tud­nunk kell, mi az a mérték, amit az ügyfél még el tud fogadni. De azt is figyelembe kell venni, hogy az élőmunka a legigénye­sebb és nekünk ezt az arányt kell egyensúlyban tartani. - Élőmunka. A Posta Rt. - mondhatnám azt is -feltalálta a spanyolviaszt, s megpróbálja új­ra feltámasztani az egykori pos­tamesteri hálózatot a kistelepü­léseken. Hol tart ez a kezdemé­nyezésük?­­ Bizonyos esetekben ez a jö­vő útja és ennek a szervezése még nem fejeződött be. De ha be­legondol, ez is munkahelyterem­tés, még akkor is, ha a postai te­vékenységet ellátó ember más jö­vedelemforrással is rendelkezik. V. Á. Privilégium a munka? Aggodalomra okot adó jelenség, hogy a mun­kanélkülieknek mintegy kétharmada nem tud visszakapaszkodni a munkaerőpiacra és tartósan munkanélkülivé válik. Lassan megérlelődik a felismerés, hogy igen komoly társadalmi-szoci­ális kihívással állunk szemben. Hiszen súlyos kérdéseket vet fel, ha a kereső korú népesség, köztük a pályakezdők is, több százezres tömeg­ben ki vannak rekesztve a munkából. „Egy olyan társadalom víziója merül fel előttünk, ahol privi­légiummá lesz a munka és tömegek számára egy alacsony eltartottsági lét a lehetséges jövő” - ír­ja dr. Gayer Gyuláné abban a kis könyvben, amelyben beszámol egy, a tartós munkanélküli­ek körében végzett vizsgálatról. Tanulságos le­het, hogy a vizsgálatot olyan településeken vé­gezték, ahol munkanélküli-egyesületek működ­nek és a Nonprofit Vállalkozásokért a Népjóléti Szférában elnevezésű alapítvány korábban vala­milyen gazdasági tevékenységet kezdeménye­zett, így Hajdúböszörményben kistermelők me­zőgazdasági termelvényeinek piacra juttatásá­ban, nyugdíjasok tüzelőjének házhoz szállításá­ban vettek részt munkanélküliek az alapítványtól kapott teherautóval. Baján vegyesipari javító szolgáltatáshoz, Gyöngyösön takarítóbrigád mű­ködéséhez, Miskolcon és Dunaújvárosban szá­mítógépes könyvelési programok vállalásához, Kunszentmiklóson faipari szolgáltató tevékeny­séghez nyújtottak segítséget. A vizsgálat igyekszik feltárni, hogy kikből, milyen életkorú, képzettségű, szociális helyzetű emberekből tevődik össze a tartósan munka nél­kül maradók tábora. Sokat megtudunk arról is, hogy milyen tudati és érzelmi változások kísérik az életpálya eme megbicsaklását. A következte­tések levonásában azonban óvatos a könyv szer­zője, ami talán érthető is. Ennek ellenére jó szív­vel ajánlhatjuk a Tartósan munkanélküliek vizs­gálata 6 településen címmel megjelent köny­vecskét vállalati munkaügyi vezetőknek éppen­­úgy mint a munkaközvetítőknek és a szociális munkásoknak.

Next