Munkás, 1911 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-01 / 1. szám
é seket, melyekre egy miniszterelnök vagy miniszter, pártvezér vagy polgármester — vagy még ennél is alább — egy-egy egyházfi előre elkészül. Magában abban az egyszerűségben, hogy X az Y-nak boldog új évet kíván, nincs megütközni való. Hisz arra vágyunk úgyis mindannyian, hogy jöjjön már egy jobb kor, jobb esztendő, amely e sokat hányt-vetett népet, országot megkönnyítse. Hanem van egy másik, egy megrendelésszerű deputációzás e napon, ez a lakájok, a mindenre készek csapata. Vannak főhivatalnokok, miniszterek, akik fekete szívük minden csalafintaságát egyszerre kiönteni szeretik. Elkészülnek tehát, hogy a „hódoló“ testületnek olyan kijelentéseket tegyenek, amelyekkel foglalkoztatják a közvéleményt. És frakkban, klakkban, keztyűben, magas kalapban nyugtalanul forognak az ajtók előtt a t. küldöttségek, akik remegve várják a méltóságos, az excellenciás urakhoz való bebocsájtatást. Az utcákon hajthatatlannak látszó, égig emelt büszke fejek a porig hajolnak, amit követ egy frázissal teli üdvözlés és ezt ismét követi a köszönet, amelyben már bennfoglaltatik egy egész világ, milliók és milliók sorsa felett való átrepülés. Magyarország miniszterelnökei ilyenkor szoktak a hazafiak és az uralkodó osztály tagjainak a hűségesküt letenni. Ilyenkor szokták megmondani, hogy a hagyományokhoz képest „hazánkat“ ápolni és fejleszteni fogják, hogy a törvényhozást felhasználja arra, hogy a dolgozó milliók, akik már évek óta a választójogért küzdenek, csak ígéretet fognak kapni ez évben is. A nagybirtokosok, a klerikálisok, akik a hazatulajdonosok, ujjongva fognak kiabálni „éljent“ a kijelentések után. És meg fog indulni a közvélemény hanghulláma, a lepausálézott újságok hasábjain. Dicshimnuszt zengenek napokon át a nevekről, akik a lakájok voltak, még inkább arról, aki újévi beszédében éles szerszámmal támadt e napon a milliók ellen. Ők meg fogják érteni egymást. Khuen miniszterelnök zokogva borul Tiza barátja keblére, e kettő pedig Andrássyéra. Amikor így együtt vannak, ha nem is szólnak semmit egymáshoz, akkor is megértik, hogy ezen esztendőnek sem szabad annak lenni, amely az eddigi főurak, nagybirtokosok uralmán rést üthetne. Megértik, hogy lehet ez esztendő nyomorúsággal még telibb, mint a múlt, támadhat az osztrák még jobban reánk, a militarizmus emésztheti nyugodtan a véresen kiizzadott magyar adómilliókat, ne legyen nemzeti önállóság, vámterület, bank, semmi, csak a feudális urak uralma maradjon meg. Pusztíthat dögvész, kolera, pestis, tüdővész, vándoroljon akár még több ember ki a nyomorúság elől e szép honból ez uj esztendőben, mind nem tesz semmit, fő, az ő uralmuk. Ne legyen a népnek kenyere, húsa,ne legyen ipara, ne legyen a kisgazdáknak gazdasága, inkább arra gondolnak, hogy ez uj esztendőben több legyen az adó és a végrehajtó, akik azt behajtják. Ilyen az új év napja. Azért kuporognak a deputációk az ajjtók előtt, hogy ezt mind legyen kiknek megmondani. Persze a kegyelmes urak nem így fogják mondani, hanem : lesz bank, lesz vámterület, lesz gazdapártolás és talán még választójog is. Mindezt azért mondják, hogy értsék meg a miniszterek gazdái, a nagybirtokosok, hogy nem lesz semmi. Az ő ígéretük győzött meg erről bennünket. Az ő szavuk az, amely legkevesebb hitelt ér a politika könyvében. Hanem van egy másik csapat, amely nem teszi tiszteletét a politikai erkölcstelenek előtt : az éhező, a jogfosztott milliók csapata. Mi nem hajtunk térdet-fejet a semmik előtt, mi nem lessük nagyhangú kijelentéseiket, mert tudjuk, hogy az a régi kaptafára lesz húzva. Ahelyett Magyarország népéhez szólunk és arra utalunk, hogy boldog esztendőt csak mi teremthetünk. Nem a nagyokkal, hanem azok ellen. Felfegyverezni kell magunkat e napon az erős akarattal, az elszántsággal. Annyi erőt még meghagytak bennünk, hogy becstelen uralmukat, tönkretevő politikájukat megtámadjuk. Ha ezt nem tesszük, elgyengitenek egészen bennünket. Itt már pártoknak nem külön, hanem népeknek együtt kell lenni. Ismeritek nyomoruságtokat ? — Ismeritek azok teremtőit ? Ott vannak a ti képviselőitek, azok szabják kisebb szeletre a kenyeret, a húst számotokra és nagyobbra az ő számukra. Azok, a ti képviselőtök is jograblók, mert nem követelnek számotokra választójogot, amellyel ki lehetne verni a grófokat és azok mindenre kész szolgáit a parlamentből, ahol kovácsolják a bilincset számotokra. Ünnepies hadüzenet. A szociáldemokrata párt által karácsony másnapjára Pécsett hirdetett és megtartott népgyűlés oly nagy érdeklődést keltett a lakosság körében, hogy nem csupán zsúfolásig telt meg a tornacsarnok tágas helyisége, hanem nagyon sokan künnve. Ezúttal említjük meg, hogy a szocialisták kis csoportján sem, akit különben nem a párttagok (mert hisz arra képtelenek kevés számuknál fogva) tartanak fenn, hanem a püspökség fizet, valóban kezd kiválni az ismeretlenség homályából. Mint egy titokzatos lény furakodik közénk, félretéve minden önérzetet, szégyenpárt, hozzá illően egyszer álnév alatt, másszor hangzatos jelszóra apellálva akar kikötni a türelmes tömeggel. A 26-iki népgyűlésen is vastag bőrrel az arcán jelent meg nem mint egyén, hanem mint párt(?) titkár és igazán nagy önmérsékletet tanúsítottak elvtársaink vele szemben, amikor provokációját a helyszínen nyomban nem jutalmazták értéke szerint. De azzal a tanulsággal mindenesetre elment fölötteseihez, hogy a szociáldemokraták náluk sokkal fejlettebb ízlésűek, értve az ő vad ember gyűlöletüket. Viszont azonban ne kíséreljék meg gyakran a provokálást, mert be kell látniuk, hogy a legjobb szándékot és önmérsékletet is legyűr a tömeg haragja, olyankor pedig hiába dobálnak felénk lekicsinylő szóáradattal. A népgyűlésekre kiküldött hatósági személyeknek pedig tudniuk kellene azt, miszerint nem az elnöknek szóló utasításokat kell megindítani egy közbeszólás miatt, hanem csak ellenőrizni a gyűlés lefolyását. Nem mondjuk, hogy a közbeszóló kedvéért nem vette észre a kiküldött rendőrkapitány, hogy a nagy tömeg felháborodása ki lett kényszerítve. De ha ezt nem is látta, akkor is csak az MUNKÁS 1911. január 1. 8 órai munka, 8 órai pihenés, 8 órai szórakozás.