Munkásélet, 1968 (12. évfolyam, 559-610. szám)
1968-08-02 / 589. szám
*VWo»VVVVVVV Az alkalmazottak közgyűlése — KOLLEKTÍV VÉSEMYNYILVÁNOIÍTÁS slól Most az év derekán, fontos esemény szemtanúi vagyunk mindnyájan. Ezekben a napokban, pontosabban július 25 és augusztus 10-e között a vállalatokban és gazdasági szervezetekben megtartják az alkalmazottak vagy ezek képviselőinek közgyűlését. Kiváló alkalom ez arra, hogy alaposan megvitassák és kiértékeljék a munkaközösségeknek az állami terv teljesítése során elért első félévi eredményeit, valamint arra, hogy megtárgyalják a következő időszakban a vállalatra háruló feladatokat és az ezzel kapcsolatosan foganatosítandó intézkedéseket. A közgyűlések megszervezése jellemző tartozéka azoknak a sokoldalú intézkedéseknek, amelyeket pártunk tavaly decemberi Országos Konferenciája elfogadott a nemzetgazdaság vezetésének és tervszerűsítésének tökéletesítésére. Az alkalmazottak közgyűlése, társadalmunk új intézménye — amelyben kifejezésre jut a szocialista demokrácia szüntelen fejlődése — tartalmánál és szervezési formájánál fogva végtelenül kedvező eszköz arra, hogy a vállalatok életében érvényre jusson a kollektív vezetés elve, a kollektív értelem és véleménynyilvánítás. Minőségileg magasabb fokot jelent ez a dolgozók részvételét illetően a termelés megszervezésében és irányításában. Gyors, szakszerű ügyintézést! (Munkatársunk jelenti) Sepsiszentgyörgyön, az Oltus textilgyárban, volt miről beszámolni az alkalmazottak félévi közgyűlése előtt. Az igazgatóbizottság megállapítása szerint mindkét fő üzemrész kielégítően dolgozott, átlag 100,4 százalékra teljesítették tervfeladataikat. A fonoda ez alatt hat és fél tonna fonalat, a szövöde pedig 43 és félezer négyzetméter készárut gyártott terven felül. Pedig nem volt könnyű dolguk, mert az üzem terve az idén jelentősen megnövekedett, 15,4 százalékkal több fonalat s 10,7 százalékkal több szőttest kellett előállítaniuk, mint tavaly. A nagyarányú állami beruházások eredményeként a textilgyár az utóbbi időben egész új üzemosztályokkal bővült. A fonoda új, moderncsarnokot kapott, üzemszertefelújítják a régi, elavult felszerelést. A kikészítő osztályon új tisztító- és hűtőberendezést helyeztek üzembe, új állomások épültek és épülnek tovább az üzem energia- és vízellátásának biztosítására is. A beszámolót követő vita során azonban jó néhány jogos bírálat is érte a textilgyár igazgatóbizottságát. Mindenekelőtt a műszaki terv teljesítése kapcsán, amit a beszámoló „jó"-ként könyvelt el, de amelyre a közgyűlés csak „elégtelen“ osztályzatot adott. A szövődő személyzete változatlanul a vetélőkre panaszkodott, amely a gyár legrégibb megoldatlan problémái közé tartozik. A textilgyár sok új, külföldi gépet kapott az utóbbi időben, de tartalék alkatrészek nélkül. A temesvári alkatrészgyár pedig csak a hazai szabványoknak megfelelő darabokat készít, amelyek aztán hamarosan — néha alig néhány órai használat után — kiselejteződnek. Jogos tehát a szövőnők kérdése : a közel esztendei kínlódás és fölösleges kiadás láttán miért nem képes az igazgató bizottság és (Folytatása a 2. oldalon) Világ prófétaijai, egyesüljetek! A ROMÁNIAI SZAKSZERVEZETEK ÁLTALÁNOS SZÖVETSÉGÉNEK HETILAPJA II. SOROZAT 589. SZÁM 8 OLDAL ARA 30 BANI 1968. augusztus 2. Az akna előtt (P. Cozia felvétele) .. A jutalmazási rendszer hatékonyságának fokozásáért Mint ismeretes, a napokban megtartott ülésén az RKP KB Végrehajtó Bizottsága és a Minisztertanács rendkívül fontos határozatot fogadott el a műszaki-adminisztratív és szakszemélyzet jutalmazására szolgáló alapok elosztásának módjával kapcsolatban. A határozat ez év harmadik negyedétől kezdve kerül alkalmazásra, szerves részeként azoknak a kivételes fontosságú párt- és kormányintézkedéseknek, amelyek biztosítják a dolgozók anyagi érdekeltsége szocialista elvének érvényesülését, egyre jelentősebb eredmények elérésére ösztönözve az egész műszaki-adminisztratív és szakszemélyzetet feladatai teljesítésében. Amint Nicolae Ceauşescu elvtárs az RKP KB ez év június 19-i plenáris ülésén hangsúlyozta, szigorúan alkalmazva ezt az elvet gazdasági életünkben, kiküszöböljük a jövedelmek tekintetében tapasztalt szembeszökő túlzásokat, a kirívó aránytalanságokat. Nem egyeztethető össze szocialista rendszerünkkel a javadalmazás uniformizálása sem, minthogy ellentétben áll a munka mennyisége és minősége szerinti elosztás elvével. Ebből a szempontból kell tekintenünk, és elemeznünk a párt- és államvezetőség idevonatkozó határozatát, előírásai biztosítják a jutalmazási alapok eddiginél méltányosabb felhasználását. Ez annál fontosabb, minthogy a vállalatok és intézmények munkaközösségeit a jutalom a tervfeladatok mennyiségi és minőségi túlteljesítésére, kitartó erőfeszítésekre, kifogástalan munkára ösztönzi. Köztudott, hogy a műszakiadminisztratív személyezetnek eddig negyedévenként juttatott premiálási rendszerben megmutatkozó fogyatékosságok a jövedelmek közötti aránytalanságokat idéztek elő. A jutalmak ezelőtti maximális határai — a vezetőkáderek, osztály- és részlegvezetők, műhelyfőnökök, mérnökök, közgazdászok, mesterek alapfizetésének 50 százaléka és a többi műszaki-adminisztratív személyzet fizetésének 30 százaléka — nyomán túlzott eltérések voltak az egyes jutalmak összege, tehát egyúttal a különböző kategóriájú alkalmazottak jövedelmei között. Pedig nem fér hozzá kétség, hogy valamely vállalat eredményei az összes alkalmazottak erőfeszítéseinek köszönhetők. Természetesen meg kell becsülnünk a vezető műszaki és gazdasági káderek, a vállalatok és intézmények szakembereinek hozzájárulását és felelősségvállalását, amivel a tevékenység állandó javításán fáradoznak, de végeredményben ennek alapján élveznek magasabb fizetést is, besorolásuknak megfelelően. A számukra megállapított fizetés szem előtt tartja képzettségüket, a beosztásukkal járó felelősséget — tehát a jutalmazás eddigi elosztása nem volt jogosult. Az eddigi szabályozás értelmében maximális jutalmat csak az kaphatott, aki a vállalat vagy intézmény tevékenységére nézve valóban rendkívüli teljesítményt mutatott fel. Ezt azonban nem minden esetben tartották be. A legtöbb vállalatnál igen nagy — a tarifa szerinti fizetés 40—50 százalékával egyenlő — jutalmakat adtak a műszaki és gazdasági vezető személyzet tagjainak, nagyrészt kimerítve az erre a célra szánt alapot, annál kisebb — 5—10 százalékos — prémiumokat juttatva csaknem az összes beosztottaknak. Emiatt egyes alkalmazottak egyáltalán nem kaptak jutalmat, noha semmiféle fegyelmezetlenség vagy hiba nem igazolhatta ezt az eljárást velük szemben. A különböző beosztásoknak megfelelő fizetésekhez mérten ilyenképpen állandósult, hogy eltúlzott (Folytatása a 2. oldalon) 7 Ezúttal nem a részletekkelvel akarok foglalkozni, noha minden a részleteken dől el, hanem magával az elvvel. Azzal, amely az új lakásépítési határozat alapját képezi. Tudják ,miről szól a határozat : 1969—70-es években az eredetileg előirányzott 100 000 lakás helyett 1 180 000—200 000 lakást épí tenek s ezzel gyakorlatilag kielégítik további százezer család lakásigényét. Továbbá : differenciálttá teszik a lakásépítkezést új tervek és módszerek alapján a kisebb komforttal rendelkező „olcsó lakástól“ kezdve a nagy igényeket is kielégítő lakosztályokig. Nos, ez a lényege a nemrég nyilvánosságra hozott határozatnak, amely a legnagyobb érdeklődést váltotta ki nemcsak az építészek és építők szakköreiben, hanem a legszélesebb néprétegekben is. Mert a lakás, az új otthon a legegyetemesebb szociális ügy. Az alfája a családalapításnak, a kulturált életnek, a kibontakozó emberi álmoknak. Épp ezért a lakásépítés minden problémája a nyilvánosság reflektor fényébe kerül — jogosan. Hogyne váltott volna tehát ki érdeklődést a kétszeresére felemelt terv ! A variációk újdonságszámba menő növekedése, a több irányú választás lehetősége ! Az emberek minden téren viszolyognak az uniformizálástól, hát még akkor, ha leendő otthonukról van szó. Mindegyik másképpen képzeli el a házat, ahol lakik, máshogy képzeli el lakásának beosztását, mindegyik ember — saját lehetőségeinek korlá- DANOS MIKLÓS | (Folytatása a 6. oldalon)