Munkásélet, 1973 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1973-06-08 / 23. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK ! :----------:-------—A ROMÁNIAI SZAKSZERVEZETEK ÁLTALÁNOS SZÖVETSÉGÉNEK HETILAPJA 1948 június 11 — 1973 június 11 A halászbárkától a tengerjáróig Az ország szocialista iparosítása grandiózus művének kiteljesítése során az OLTE...TAI HAJÓGYÁR is óriási fejlődésen ment keresztül. Az államosítás óta eltelt 25 esztendő alatt államunk sokmillió lejes beruházással korszerű, világszínvonalon álló berendezésekkel ellátott nagyüzemet létesített az egykori, szerény halászbárkákat gyártó műhelyek helyén. S nyilván, a hajógyár műszaki-anyagi bázisának fejlődésével arányosan nőtt az üzem munkaközössége is. Persze nemcsak számbelileg — 1948-hoz képest ma hatszor többen dolgoznak itt —, hanem a szocialista tudat kialakulása és fejlődése terén is. Kedvenc beszédtémája ez Ioan V. Cristea mérnök-igazgatónak, ha ideje engedné, órákon át tudna mesélni azokról a gyökeres változásokról, melyek a dolgozók életében és tudatában végbe mentek az utóbbi negyedszázad alatt. Hogy is ne ismerné az embereket, hiszen 1948 óta egyfolytában igazgatója az üzemnek. Ő volt az első munkás-igazgató, s e kommunista munkás kötelességének tartotta lépést tartani a munkaközösség fejlődésével; elvégezte a főiskolát, szüntelenül gyarapítja szakmai ismereteit. Szerényen hallgat róla, de munkatársai, a dolgozók hamar elmondják a beszélgetés során : érdemeiért a Szocialista Munka Hőse címmel tüntették ki Ioan V. Cristea munkás-igazgatót. Számos kitüntetés dicséri a munkaközösség kiváló munkasikereit is. „Az államosítás óta eltelt 25 év alatt — mondta Marin Hulea, a szakszervezeti bizottság elnöke — az oltenita hajógyár 12 ízben nyerte el a szocialista versenyben élenjáró vagy kitűnt vállalatot megillető versenyzászlót és díszoklevelet, 4 év óta egyfolytában magunkénak mondhatjuk a nehézgépgyártó ipar kitüntetett vállalata megtisztelő címet.“ A termelés és a termelékenység, általában a gazdasági tevékenység hatékonyságának szüntelen növelésében elért ragyogó eredmények gyümölcse a sok kitüntetés. 1948-hoz képest az össztermelés 52-szeresére növekedett, a munkatermelékenység 9- szer nagyobb. Ebben az évben 1970- hez viszonyítva 51,2 százalékkal növelik az össztermelés volumenét, 30,1 százalékkal a munkatermelékenységet. Büszkeségre jogosítók ezek az adatok, de még magával ragadóbb a fejlődés, melyet a gyártmányok műszaki jellegzetességei, versenyképességük fokozása terén ért el az üzem munkakollektívája. Amint Aurelian Pintea mérnök, a prototípus-tervező iroda főnöke mondta : „Az egyszerű, fából készült halászhajók gyártásáról, melyeket a hajógyár első éveiben szállítottak a megrende- Dr. IOAN BUNEA (Folytatása a 3. oldalon) Lírai villanófényben Szállítómunkások Szárazon, vízen vagy levegőben szállítják, a teherrel mindenekfölött bánni kell: felemelni, elhelyezni majd lerakni. Ó, emberi erővel történő rakodások a piramisok építése előtt és után, hány élet húrja pattant el miattatok! Emelők, híddaruk, rakodószalagok, villanytargoncák, létezésetek csak manapság szépítette meg a szállítók munkáját. Azt a munkát, amin tulajdonképpen — mint vérkeringésen a test élete — a kultúrált föld léte múlik. FÁBIAN SÁNDOR . Az elmúlt napokban Nicolae Ceauşescu elvtárs, pártunk főtitkára, ismét ellátogatott néhány fővárosi piacra és iparvállalatba. A tőle már megszokott gondoskodás, ügysneretet tanúsága volt ez a kunkalátogatás is, a dolgozók széles rétegeivel tartott kapcsolat újabb láncszeme. Érdeklődése a munkásember élet- és munkafeltételei iránt bizalommal tölt el mindnyájunkat, hiszen érezzük, hogy mindennapi gondjaink a legmagasabb párt és államvezetés szintjén kerülnek megvitatásra és megoldásra. A fővárosi piacok és a három nagy ipari egység — a bereeni-i vegyipari gépgyár, a Progresul házgyár és a militari-i autoklavizált sejtbetongyár — meglátogatása ezúttal is értékes következtetésekkel és útmutatásokkal zárult, amelyek birtokában a városvezetők, a vállalati és gazdasági minisztériumok vezetői tovább tökéletesíthetik munkájukat. A pártfőtitkár látogatása, elismerő szavai újabb vezérelvként szolgálnak a gazdasági tevékenység jó menetét illetően, alkalmazásuk segít abban, hogy az ötéves terv határidő előtti megvalósításának időszerű kérdéseit optimálisan megoldjuk. Az ötéves terv döntő évében hazánk felszabadulásának 29. évfordulóját készül megütni népünk. Az elkövetkező esemény fokozza munkalendületét, tetéződnek az eredmények, a munkasikerek. Az ipari egységek, ünnepköszöntő jelentéséből idézünk : évi 30 000 tonna kapacitású lemez- és szalaghengerművet adtak át rendeltetésének Slatinán, a gépsor 0,15—3 milliméter vastagságú alumíniumlemezt, illetve szalagot gyárt különböző gépipari szektoroknak ; a bascovi autójavító- és szállítási központ kezdeményezése, hogy negyedévenként két napig megtakarított üzemanyaggal dolgoznak, sikerrel zárult : év eleje óta 20 000 liter benzint takarítottak meg ; elkészült az 1500. mozdony a craiovai Electroputere üzemben ; a resicai kombinátban ez év első öt hónapjában terven felül több mint 30 000 tonna nyersvasat, acélt, és hengerelt árut állítottak elő. Ez a mennyiség jelentősen meghaladja az ötéves terv harmadik évére tett vállalásokat ; a minisztériumok és ipari fővállalatok több, mint 20 000 kutatója és tervezője folytatja az anyagfogyasztási normák felülvizsgálásának akcióját. Eddigi eredmény : a feltárt termelési tartalékból adódó évi megtakarítás meghaladja a 3,8 milliárd lejt, vagyis 1,5 milliárddal több az 1973-as tervelőirányzatnál ! A napokban ünnepeljük a Nemzeti Antifasiszta Bizottság megalakulásának 40. évfordulóját. A Román Kommunista Párt kezdeményezésére alakult bizottság jelentős szerepet játszott a tömegek széles rétegeiben tudatosított antifasiszta szellem kialakításában, amely a maga során nemcsak ellenállt a fasiszta erőknek, hanem a nemzeti forradalmi hagyományhoz hűen megnyilatkozása első pillanatától a szabadság, demokrácia, nemzeti függetlenség bátor harcosaként jelentkezett. A Nemzeti Antifasiszta Bizottság tevékenysége egy egész népet átfogó, tömegméretű, haladó mozgalom volt, s az évforduló alkalmából a kiválóknak kijáró tisztelettel emlékezünk bátor harcosairól, névtelen hőseiről egyaránt. LAPSZÁMUNKBAN • Fokozható a plenárisok hatékonysága - interjú Magyar Bélával a szakszervezetek Szatmár municípiumi tanácsának titkárával • Mementó 1848 • Szakiskolásoké a szó • Szakmaválasztási tanácsadó — Kolozs megye Az év hatodik, a félév utolsó hónapjába léptünk, most kell gondoskodni a második félévi olvasnivalóról Még ma újítsa meg MUNKÁSÉLET-előfizetését az elkövetkező 6 hónapra! Ára mindössze 7,50 Az ex-txroszoxrorm örvendetes visszhangja támadt a sántikáló kórusmozgalmunk felfrissítését, megfiatalítását szorgalmazó cikkeinknek. Nem véletlenül. Mert a 21. lapszámunkban említett tordai és székelyhídi dalárdák esete, sajnos nem elszigetelt jelenség. Kevés kivétellel másutt is hasonló a helyzet. Nagyhagyományú, 20—25 évvel ezelőtt még messze földön híres énekkarokból csak néhány nosztalgikusan szomorkodó idős dalkedvelő maradt. Hiányzik az utánpótlás. A fiatalokat jobban vonzza a modern könnyűzene, nem tolonganak a kórusokba, a szakszervezetek, a KISZ és a művelődésügyi szervek pedig nem mindig veszik ezt észre, vagy ha igen, talán nem fogják fel, milyen komoly dologról van szó. A gazdasági termelőmunka eredményességéért folyó küzdelemben meg-megfeledkezünk róla, hogy a kultúra és a művészet — jelen esetben a dal — mennyire kihat az ember munkájára. Pedig milyen igaza van Iszlai Albert kolozsvári olvasónknak, mikor azt állítja, hogy „az ének, a dal felfrissítő kikapcsolódás, erőt ad, jobb kedvre hangol, új tettekre késztet... Emlékszem, egyegy hétvégi verseny vagy dalos ünnepség után, következő hétfőn mindig vidámabban mentünk be a gyárba fütyörészve fogtunk a munkához“. Biztos vagyok benne, kedves Iszlai bácsi, hogy az idős szakik többsége, a hajdani munkásdalárdák veteránjai, valamennyien osztják a véleményét, ön a kolozsvári nyomdászok, vasasok, bőrösök, textilesek és fások néhai dalárdáit emlegeti ; az enyediek az iparosegyleti dalkört, a kalánnak a híres, ,Acélhangot“ és így tovább... S tegyük hozzá: munkásdalárdáink nem egyszerűen az ének kedvelői és terjesztői voltak, hanem a tagság és a hallgatóság igazi iskolái, s a nehéz időkben a pártvezette munkásmozgalom értékes harci osztagai is. A dal a legnemesebb eszmék terjesztője, s egyben anyanyelvünk ápolásának, művelésének egyik legeredményesebb eszköze. Én legalábbis a régi dalosok közt sohase találkoztam még olyannal, akinek a beszéde is olyan szép, ízes és tiszta nő lett volna, mint maga a dal. (Sajnos, fiataljaink közt annál gyakoribb az ellenkező példa.) Munkásdalárdáink nagyonis megérdemlik hát, hogy foglalkozzunk velük. A kérdés : hogyan tudjuk ő feltámasztani ? Az ön lelkes fogadalma : „Ha itt, Kolozsvárt újjáalakul a munkásdalárda, az elsők között jelentkezem, s szívvel-lélekkel támogatom" — szép hitvallás, de a gyakorlati eredményhez kevés. A fiatal nemzedéket is magunkkal kell vonnunk. Ne ítéljük el azt, aki munkája után más szórakozást keres, hanem értessük meg vele, hogy a dalban, dalostársai között megtalálhatja ezt a lelki kielégülést. És segítsünk neki, hogy valóban meg is találhassa. Adjunk új, mai tartalmat a kórusmozgalom hagyományainak, teremtsünk neki olyan művelődési-szórakozási keretet, amelyben a mai nemzedék is megtalálhatja a számításait. És gondoskodjunk róla, hogy mindez állandó, magától értetődő elfoglaltsággá váljék, ne csak egy-egy verseny, vagy ünnepség idejére szóljon. CSIKY GÁBOR: