Munkaügyi Szemle, 1931 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1931-01-01 / 1. szám
Az 1907. évi XIX. t.-c. tudvalevőleg még csak a betegségi és baleseti ágazatok feladatát szabályozta. A két ágazat is meglehetősen elkülönítve működött és csupán a tagsági díjak, befizetések behajtása és az első 10 heti betegápolás terén működött szorosan együtt a balesetbiztosítással, amelynek intézése tulajdonképen az Országos Munkásbiztosó Pénztár feladata volt. Most ez a helyzet alaposan megváltozott, az 1927. évi törvénycikk végrehajtotta az egész munkásbiztosításnak merev középpontosítását. A vállalati és kerületi pénztárak, kirendeltségek autonómiája úgyszólván jelentőség nélkül való s a balesetbiztosítás és betegsegítés ennek a révén körülbelül egységesítődött. Az 1928. évi törvény pedig még ehhez hozzácsatolta az öregségi, rokkantsági, özvegyi és árvasági biztosítást és az egész, immár társadalombiztosítási feladatot egy központi intézmény feladatává tette. Kialakult pdig ez a fejlődés mindamellett, hogy tudomásom szerint a Magyar Munkaadók Központja és az építőipari érdekeltségek is a leghatározottabban kívánták 1926-ban az 1927-es törvény megalkotásakor a balesetbiztosítás önállósítását. Az ágazatok külön kezelése nem vált valóra és az új törvény a merev központosítás elvének megvalósítását hozta. Amennyire hivatott vagyok ennek megállapítására, annyi határozottsággal állítom, hogy a társadalombiztosítás egységesítése kérdésének bár elméleti téren világirodalma van, amelyben tömérdek érdekes vita anyaga található fel, mindezideig ez a vita a megnyugtató megoldást nem hozta magával. Míg az önkéntes biztosítás és a kényszerbiztosítás felfogása között hosszú ideig fennállott verseny ma már úgyszólván teljesen a kényszerbiztosítás győzelmével járt, addig a különböző biztosítási ágazatok egységesítését illetőleg ilyen döntő fordulat nem történt és a sok módosítás mellett is még mindig mintaszerű német Reichsversicheriungsordnungba, sőt a velünk szomszédos Ausztria társadalompolitikai törvényeibe sem vonult be győzelmesen az egységesítés elve és az egységes intézmény gondolata, sőt olyan kiterjedt mértékben, mint ahogyan az nálunk fennáll, tudomásom szerint egy európai törvényhozási rendszerben sem érvényesült. Ezt inkább a magam megnyugtatására és gyakorlati tapasztalataim megerősítése céljából említettem fel és egyébként gyakorlati tapasztalataim alapján szerzett felfogásaimat igyekszem csak kifejteni. Még 1912-ben vagy 1913-ban történt, hogy lehetségessé vált, hogy rövidebb ideig bár, de bent az intézményben tanulmányozhassam a délbajor építőipari Berufsgenossenschaft ügyvitelét és eljárási rendszerét. Mondhatom, elbámultam azon a célszerűségen és fejlettségen, amit ott módom volt észlelni. Mindamellett, hogy magában Bajorországban is külön szervezete van a magas- és mélyépítésnek és ezek is külön intézményt tartanak fenn Észak- és Délbajorországban és hasonló a helyzet a birodalom többi országaiban, a balesetbiztosítás szakmánként való megoszlása mellett, teljesen különválasztva a betegsegítő ágazattal, gyönyörű tökéletességgel működik. Mivel a szakmánként LESSIVE PHÉNIX BUDAPEST, V., VISEGRÁDI UTCA 17. SZ. TELEFON: AUT. 123-70. ALAPÍTÁSI ÉV: 1892. A$. vegyisztli és moraporgyár AZ ÖSSZES ÁLLAMI ÉS EGYÉB KÖZINTÉZMÉNYEK ÉVTIZEDES SZÁLLÍTÓJA. 3