Művelődési Útmutató, 1955 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1955-01-01 / 1. szám

ítéli el népünk az amerikai fegyvergyárosok és bankárok újabb világégést előkészítő mesterkedé­seit. Nyugatnémetország felfegyverzése, a német fasizmus feltámasztása életveszélyt jelent a világ összes békeszerető népei számára Ezekben a napokban, az új év kezdetén, a haza iránti őszinte szeretettől eltelve születik és nö­vekedik a milliók fogadalma; vállalják a küz­delmet a Szovjetunió vezette béketábor oldalán a fasizmus feltámasztása ellen, a háború ellen. „Nem­et" mondunk a háborúnak, mert sze­retjük az életet. De ez a háború elleni tiltakozás nem­­jámbor óhaj, hanem elszánt akarat, amely az ország gazdasági és védelmi erejének nö­velésében nyer kifejezést. Ez a tiltakozás: erő­gyűjtés. Ezt az erőt a szívünkben gyűjtjük, a mindennapi munkánkban, minden cselekede­tünkben hatványozzuk, hogy egész népünk egyet­len sziklafalként állhasson ellent minden háborús kísérletnek, minden háborús provokációnak. Dolgozó népünk méltó­képpen köszönti az új évet. Tántoríthatalanul őrhelyén áll, a világ békefrontján, megvédeni a békét. JítcLilhigi ótik SzmirLtgu ilgjg Majtényi Erik Bukarestben élő magyar költő. Versét „Őr­ségen“ című kötetéből vettük, amelyet 1953-as állami díjjal­­ tüntettek ki. A tetvek ettek három évig a Zsil partján, a drót mögött és megfagyott a lábam térdig, tüdőmbe kórság költözött. Ott ismertem meg osztályrészét az osztálynak, mely vasravert kezekkel megformálta sorsát, — a dalt szívembe­­ott csiholták, a dal, mint kürtszó, hadba kelt. A karcer annyi, mint egy szekrény, lakója é­jjel-nappal áll,­­ áll étlen-szomjan — vézna testén a férgek sűrű hada jár. Szemébe röpke fény se szökhet... Bent álltam egyszer nyolc napig (még ifjú voltam, szinte gyermek, kegyetlen kéjjel összevertek) — máskor pedig ,egy hónapig. Egy hónapig — ha elfeledném, bízvást -a szégyen ölne meg, harminc detem és harminc estém a szűk szekrényben megrekedt. Májustól június haváig se dal, se szó, se szín, se fény! Már minden izmom ronggyá ernyedt, a deszkák durván átöleltek — még húsz éves sem voltam én. Megkérdem most és választ várok! — Kik ontottak annyi vért, mondjátok: ugye némán állott a gyermek akkor? Nem beszélt! Pedig jutott a porcióból mézes beszéd, ökölcsapás! Arca fakó volt, szeme tiszta szólásra lázasan se bírta se ígéret, se*vallatás. Most őt idézem! Emlékeztek? Kis­­o’verkőc volt, de hősi párt öntött belé már akkor lelket — kis őrhelyéről harcba szállt. A marxizmushoz mit sem értett, de konok volt és kőkemény! összehajoltak tiszti roltok — s csak hallgatott... "egy szót se mondott az a katonaszökevény. • Ő nem volt hős — csak hajszolt ember! De­ bírón szegte fel fejét. Kezében nem volt semmi fegyver, de volt szívében büszkeség. Mert sem az éhség, sem a karcer nem bírt vele — nem törte meg, mert árulásra sose bírták a szitkozódok, a fasiszták, a tányérsapkás gengszterek. Azóta számos ütközetben eltelt egy hosszú évtized. A föld virágzik egyre szebben s a gyermek érett férfi lett. Hát mit gondoltok? Akit reméltek? Mért készülődtök ellene? Akkor nem tört meg az a gyermek, s ti ma reméltek győzelmet? Ma pártja van és fegyvere! Személyes ügy ez, lám, bitangok! Személyes ügy és semmi más! Megkérdem most, hogy mit akartok? Mivégre mind e csaholás? Tíz éve annak! Emlékeztek? Akkor nem volt mit védenem ... Kis porszem voltam csak — ma szikla — szilárdan állok s ütnék vissza! Ma van hazám! Van gyermekem! A vérszomjat lecsillapítani okos dolog lesz, ördögök! Tudjátok, nemcsak verset írni tanultam ott a drót mögött! Enyém a dal, enyém a szépség, virágok szírma, fák rügye! Ne merjetek hát csóvát dobni! Magánügy ez , ti, gyilkosok, ti, de milliók magánügye!

Next