Művelődés, 1967 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
A SZÖVETKEZETI PARASZTOK ETIKAI NEVELÉSE (IV.) A HUMANISTA NEVELÉS KÖVETELMÉNYEI ÉS LEHETŐSÉGEI A szocialista társadalom megszünteti a termelőeszközök magántulajdonát, ezáltal felszámolja az ember bármilyen kizsákmányolásának és elnyomásának az alapját és az igazi humanizmus szellemében alakítja át az emberek közti kapcsolatokat. „Csak a szocializmus szabadítja fel az embert a kizsákmányolás és az egyenlőtlenség alól — mondta Nicolae Ceaușescu elvtárs, a Románia Szocialista Köztársaság alkotmány-tervezetével kapcsolatosan előterjesztett jelentésben. A termelőeszközök, az összes anyagi javak urává vált ember saját sorsának urává és alkotójává válik“. Az ember már nem mások eszköze, mint a múltban, hanem céllá, az összes létező értékek közt legnagyobb értékké, úrrá válik saját maga és jövője, története fölött. Az egész társadalom, az állam, a vezető politikai erő, a kommunisták pártja tevékenységének végső célja az ember és szükségletei. Ez a történelmi valóság nagyszerűen nyer szentesítést Románia Szocialista Köztársaság alkotmányának 13. szakaszában. Társadalmunk humanista jellege megnyilvánul az erkölcsi kapcsolatokban és híven tükröződik a szocialista erkölcs törvényeiben is. A humanizmus legemelkedettebb formája, a szocialista humanizmus a szocialista erkölcs alapvető elve és kifejezésre juttatja az emberek közti új kapcsolatokat, az ember iránti új magatartást. A humanizmus mint az új erkölcs elve, elsősorban is az emberi méltóság gyakorlati érvényre jutásában és tiszteletében nyilvánul meg. A letűnt rendszerekben lábbal tiport emberi méltóság visszanyerésének éppen az embert leigázó és megalázó kapcsolatoknak a megszüntetése az előfeltétele. Parasztságunk még nem felejtette el a számtalan megkülönböztetést, lealacsonyítást, és megaláztatást, amely a burzsoáföldesúri rendszer idején osztályrészéül jutott. A szocializmusban, a szocialista társadalmi tulajdon megteremtése révén, minden dolgozó egyenlően viszonyul a termelőeszközökhöz. Társadalmunk megszüntette a nemi, faji, nemzetiségi stb. megkülönböztetést és magasabb szintre emelte az egyéniség méltóságát, vagyis az ember társadalmi értékét. Az ember fogalma csak a szocialista társadalomban nyeri el igazi jelentőségét, s ez egyformán vonatkozik férfire és nőre, a különböző nemzetiségű, fajú és foglalkozású emberekre. Ez az igazságos magatartás az ember iránt a társadalmi igazság valóságából fakad, amely mindenkire visszaverődik és, a társadalmi élet minden síkján, az emberek reális egyenlőségén alapul, így hát a szocialista viszonyok alkotják a visszanyert emberi méltóság alapját. A tömegkulturális tevékenység során rá kell világítanunk ezekre a falvaink új életében életesen, konkréten megnyilvánuló igazságokra. Érvekkel alátámasztott, vonzó megmagyarázásuk előfeltétele annak, hogy a szocialista humanizmus szellemében nevelhessük a szövetkezeti parasztságot Társadalmunk, szocialista államunk védi az emberi méltóságot. Az állam törvényei tiltják és súlyos büntetéssel sújtják az ember ember általi kizsákmányolását, az egyén elnyomására és megalázására irányuló bármilyen kísérletet, a fajgyűlöletet, a nacionalizmust, a háborús propagandát stb. Így hát a szocialista törvényesség megvédéséért vívott harc ténylegesen egybeesik az emberi méltóság védelmében folytatott küzdelemmel. Ennek a gondolatnak a kiemelése ugyancsak nagy és időszerű jelentőséggel bír a szövetkezeti parasztság közt végzett nevelőmunkában. A falusiak közt a szocialista humanizmus szellemében végzett nevelőmunkájuk során értékesítsék a művelődési otthonok a fejlett népi hagyományokat, mert ezáltal fokozzák tevékenységük hatékonyságát. A humanizmus mélyen gyökerezik a nép gondolatvilágában és hagyományaiban. A népi tömegek tisztelik a nézetekben és a magatartásban megnyilvánuló bátorságot, szorgalmat, jellemszilárdságot, életerős derűlátást, szerénységet és mértékletességet, nagylelkűséget és őszinteséget, a társadalmi igazság érzetét. Vagyis mindazt, amit nyelvünk, mint a népi humanizmus lényegét, összetett formáját, átfogó szóval emberségnek nevez. A tömegek ugyanakkor elítélnek, elutasítanak minden a humanizmussal ellentétes, az embert lealacsonyító, lealázó tulajdonságot : a lustaságot, a képmutatást, az árulást, az irigységet, a kizsákmányolást. A népi humanizmus, az emberbe és rendeltetésébe vetett hit nem „általában“ az ember, hanem a dolgozó ember értékelésében nyilvánul meg. Emeljük ki a humanista nevelést célul tűző minden előadásban, szimpozionon, vitaesten, művészi műsorban, hogy a nép felfogásában az emberi méltóság érzete bensőséges kapcsolatban áll a szabadságszeretettel s említsük meg, magyarázzuk meg a csak két évtizede megszűnt körülményekkel az olyan ősrégi szállóigéket, mint például : „Ki parancson nőtt fel, szolgaként hal meg“, „Semhogy úr szolgája legyek, inkább pásztorság, s a hegyek“). Az emberi méltóság érzete ragyogóan érvényesült nemzeti történelmünk folyamán a szabadságért, az elnyomók és kizsákmányolók ellen vívott harcban. Az egyéni méltóság tudata megbonthatatlanul egybefonódik a többi ember méltóságának elismerésével és védelmével. Ez a szocialista humanizmus szelleme, amely idegen az individualista elzárkózástól, a harácsolástól mások kárára, az önző törekvésektől, mások lebecsülésétől. Az új ember, társadalmunk tagja, nagyra becsüli emberi méltóságát, embertársai tiszteletét és példásan hajtja végre becsületbeli kötelességét , munkáját. Harcol a közös vagyon megvédéséért és gyarapításáért, határozottan ellene van minden sértő megnyilvánulásnak, elítéli a rágalmazást, a pletykálkodást, a pökhendiséget. Engesztelhetetlenül pálcát tör a múltnak az új ember erkölcsi arculatát megcsonkító, méltóságával összeegyeztethetetlen maradványai : az önhittség, a csalás, az alakoskodás, a szolgalelkűség, a KONZULTÁCIÓK