Művelődés, 1976 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1976-05-01 / 5. szám
jegyzések színesebbé, fordulatosabbá teszik a szöveget, melyben előfordulnak. E hiány elsősorban annak tulajdonítható, hogy műveltségünkben egyre kisebb szerepet töltenek be a római vonatkozású elemek. Ezen a helyzeten hivatott némileg változtatni a Dacia gondozásáéban megjelent kötet, mely nemcsak azoknak siet segítségére, akik írásban vagy beszédben használni kívánják a benne foglaltakat, de azok számára is izgalmas olvasmányt szolgáltat, akik érdeklődve fordulanak egy kor szellemi termékei felé, fogékonyak az ókori Róma szellemi kincsei iránt. A kötet negyven szerző ezerhetven eredetiben és fordításban közreadott szállóigéjét, illetve aforizmáját tartalmazza. Az anyag több mint felét öt szerző, Seneca, CiNagyváros címmel jelent meg aManhattan Transfer első fordítása. IS talán úgy volt kifejezőbb. Mint amikor először pillantjukmeg döbbenettel a tengeri napfelkeltét : a könyv első lapjától kezdve a formálódó világváros beláthatatlan kuszaságába csöppenünk. Európai bevándorlók és az Egyesült Államok vidéki nyomorától menekülök duzzasztják fel New Yorkot — a szabadversenyben minidenki számára kecsegtető karrier reményében. A századelő gyermekei törik magukat ebben a példátlan küzdelemben ; akiben nincs elég életerő, az kihull a rostán, kol- Odus-zsebbel vagy a hullámok között végzi. Arcok, sorsok bukkannak föl, ideig-óráig a felszínen csillognak, majd a korszak — egyben a könyv-----szellemének megfelelően : el- és letűnedeznek. Nem jellemek, csupán életutak emelkednek fel ; érzelmet, emberi mélységet tükröző arc nem válik ki a tömegből. Ezzel már érintettük is az író számtalanszor csodált és kárhoztatott technikáját. A film előbb tanult, módszereket csent el az irodalomtól, majd saját stílusa kialakulásával még idejekorán visszahatott arra. Aligha akad találóbb példa, mint éppen az 1925-ben megjelent Manhattani kalauz. Dos Passos látszólag az ábrázolás legegyszerűbb formáját választja : fénycere, Ovidius, Horatius és Publius Syrus műveiből vett idézetek teszik ki, de a kötet nevesebb szerzői közül felemlíthetjük Cato, Catullus, Iuvenalis, Titus Liviu, Martialis, Phaedrus, Plautus, Propertius, Sallustius, Tacitus, Terentius és Vergilius nevét is. A szállóigéket és aforizmákat legnagyobb részt Szabó György fordította, általában sikerrel tolmácsolva nemcsak a szövegek tartalmát de hangulatát is. Ugyancsak az ő munkája a kötetet kiegészítő előszó, jegyzet, kereső és a források jegyzéke. A kötet fordítói közül megemlíthetjük a Szabó Lőrinc, Devecseri Gábor, Bede Anna, Kardos László, Muraközy Gyula és Lakatos István nevét. A kiadvány hasznosságát legékesebben közönségsikere igazolta. H. SZABÓ GYULA (Horizont) képez. A válogatásban és rendszerezésben viszont zseniális. Szociális érzékenysége segíti, hogy csak a leglényegesebb képeket, mozzanatokat illessze egymás mellé , így Gozsdu életműve — máig is — jobbára csak az irodalomtörténészek csemegéje. Sőt, Féja Géza remek tanulmányának megjelenéséig ők is szinte már elfeledték, legalábbis értetlenül olvasták : „nem tudtak mit kezdeni“ prózájával, mint ahogy kortársai közül például Justh Zsigmond és Török Gyula is ugyanerre a sorsra jutott. S ez némileg magyarázható is . Gozsdu ama kevesek közé tartozott, akik a századvég történelmi állóvizében tenyésző irodalmat valami egészen más, „idegen“ szemléletmód jegyében próbálták felfrissíteni. Hogy sikertelenül, azt sajnos egy félévszázad magyar prózairodalma bizonyítja... „A magyar Turgenyev“ — barátja, Méray Horváth Károly nevezte el így Gozsdut, második s egyben utolsó regénye , a Köd megjelenésekor (1882) — talán kissé lekicsinylően s minden bizonnyal túlzóan törekszik totalitásra. Az eredmény hatalmas, átfogó társadalmi freskó. Az embernek olyan érzése támad, hogyha akkoriban teljes monumentalitásában kiterítik, mértani pontossággal födte volna az egykorú New Yorkot : a tükörkép láttán talán sok reményteljes ifjú visszavonul szerényebb, de emberibb otthont alapítani ... Ebben áll ugyanis a könyv — máig sem eléggé méltatott — legfőbb erénye : a valóság idegborzoló, állásfoglalásra serkentő rögzítéséhez hozzáad még valamit. A „valamiből“ ismerjük meg azt a nemzedéket, amelynek életútját jobbra terelte, vagy — és többnyire — kudarcba fullasztotta az első világháború ; semmiben sem különbözik az európai „elveszett nemzedéktől“. Kapcsolódik hát egy szálon az óceán innenső partján élő érzéskomplexumához, s leplezi le egyben az amerikai életformát napjainkig körüllengő, csillogó, dolláros-fényreklámos mítosz. A fordítónak nem regényt , egy teljes világot kellett tolmácsolnia. Teljesítménye szépírói bravúr. SZÁSZ LÁSZLÓ Mert igaz, hogy Gozsdu nagyra becsülte s szerette Turgenyev írásművészetét, de az oly gyakran emlegetett hangulati-életérzésbeli hasonlóság alig az utánérzés, sokkal inkább az analóg magyar s orosz társadalmi képlet következménye. A Köd ugyanis teljességgel „életérzés-regény“ ; a környezet s a cselekmény szinte funkciótlan — az írót a szereplők sorsában megnyilvánuló törvényszerűség érdekli : a szerelmi háromszög kiépülése s tragikus összeroppanása csak háttere holmi értelmetlen életek végzetszerűen tragikus pusztulásának. S ha már a hasonlításnál tartunk, hadd említsük a drámaíró Csehovot is — ugyanaz a társadalmi megrekedtség és agonizáló nemesség, a lebegő mozdulatlanságnak ugyanazon tragikus felhangjai és szorongás-élménye, a bomlásnak ugyanoly kedvesen foszforeszkáló indulat-JOHN DOS PASSOS : MANHATTANI KALAUZ Fordította Bartos Tibor. Az utószót írta Szász János Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1975. 396 p. Ara kötve 18 lej GOZSDU ELEK : KÖD Regény és válogatott elbeszélések Az előszót írta Bernád Ágoston, az elbeszéléseket válogatta Németi Rudolf Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1975. 312 p. Ara kötve 18, fűzve 11 lej 59