Művelődés, 1984 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1984-02-01 / 2. szám

KALOTASZEGI NÉPNYELVBEN ES NÉPI tök, disznótok (a takarmány-előtag a felhasználásra utal, a disznó- előtag részben a növény kevésbé értékes voltát jelzi, részben azt, hogy mint takarmánynövényt elsősorban a disz­nókkal etetik). A r. népi terminoló­giában szemben áll egymással az ar­­chaikusabb, népi hírben az ifjabb, irodalmi bostánnal. A C. maxima a sütőtök (Kalotasze­­gen a Felszegen nevezik így, az Al­­szegen a r. eredetű döblec használatos). A r. népnyelvben: dabli és ludán. A convar. turbaniformis neve Szucsá­­gon: törökkonty. Két főzeléknövény tartozik ide: a területen igen ritka C. ficifolia, a laskatök, Kiskapuson do­­bruzskai tök, és az ennél elterjedtebb, ismertebb C. pepo convar. oblonga, a főzőtök, a r. dovlecei. Ezek csak a leg­utóbbi időben váltak ismertté, így a zöldségtermesztésnek és a táplál­kozásnak is egészen új elemei. A Lagenaria siceraria a lopó, lopó­tök, szívó, szívótok: mindkét névben a felhasználásra utal az előtag: az ebből készült ismert eszközzel szív­ták (lopták) ki a hordóból a bort, ritkábban az ecetet (ennek az eszköz­nek külön neve is van Kalotaszegen: lihó, liju). A r.-ban a m. eredetű japán név használatos. Néprajzi és terminológiai szempont­ból is elkülönülnek a dísztökök, ame­lyek a C. pepo alfajai. A convar. micro­­carpina neve: dísztök, a provar. pomi­­formis alma alakú dísztök vagy sártök, a provar. pyriformis a körte alakú dísztök, a provar. verrucosa, köpörcsös sártök, gyöngyös dísztök, makk alakú dísztök (v. hárbánap cu creste). A jel­lemző név itt az, amelynek jelzője valamihez hasonlítja a dísztököt. A Bryonia alba neve főditök (csak Bánffyhunyadon és Vistán ismert). Szászfenesen Györffy István egy 1935-ös adata szerint: gyűrűvirág. A tök terminus tehát a köznyelv­ben és a népnyelvben egyaránt je­lentésváltozáson ment át a Cucurbita fajok terjedésével. Megmaradt tovább­ra is egy nagyobb növénycsoport jelölőjeként, de szűkebben a Cucurbi­­ták génuszneve, illetve csak a C. pe­­pot jelöli. A növénycsoporton belül jelzős fajnevek alakultak ki, egészen kivételesen kölcsönszó került be a nyelvjárásokba (doblec), ez azon­ban nem szorította ki a magyar meg­felelőt, hanem vele párhuzamosan használatos (vö. RNyjRKsz). A jel­zős fajnevek az alapszó tapadásával gyakran főnevesülnek (lopó, szívó). A terminológiai változatosság inkább csak a jelzős fajnevekben feltűnő,­­ egyébként a mozgás, a heteronímia leülepedett. Bizonytalan még az újab­ban terjedő dísztökök é­s főzeléktökök elnevezése. A magyar-román nyelvi kölcsön­hatás eredményeként a román nép­nyelvben előfordul a m. eredetű lu­pán (­lopó) a Lagenaria neveként (ezt erősíthette a C. maxima ludáu nevének alaki hasonlósága) a m.-ban pedig r. eredetű a C. maxima doblec neve (ugyanolyan „keresztező" köl­csönzés ez, mint a Phaseolus fuszuska és pásula neve) . 3. Ez a növénycsoport fontos és változatos funkciókat tölt be a népi kultúrában. Szerepe van a népi táp­lálkozásban, használják állatok ta­karmányozására, használati tárgya­kat, gyermekjátékokat készítenek be­lőle, embert, állatot gyógyítanak vele, dísznövényként esztétikai igényeket elégít ki, a róla mintázott írásos motí­vum része a díszítőművészet forma­kincsének. A népi táplálkozásban a C. maxim­nanak volt hagyományosan nagyobb szerepe: a múlt század végén Jankó János is említi, hogy főre is fogyaszt­ják. Magyarvalkón most is főzik: előbb megtakarítják, aztán megvág­ják apróra, megfőzik, leszűrik, bor­­sozzák, sózzák. Úgy fogyasztják, mint a krumplipürét. Leginkább mégis, mint a neve is mutatja, megsütve, fo­gyasztják késő ősszel, miután a dér megcsípte. Bábonyban 20—25 db-ot termesztettek házanként. A tökmagot nyersen és pergetve fogyasztották. Régen olajat préseltek belőle (ennek r. népi neve: jufá), azzal keverték a puliszkát. A főzeléknövények közül a C. fici­folia egészen ritka, a C. pepo convar. oblonga, a főzetök (r. dovlecei) vala­mivel ismertebb, városi hatásra nap­jainkban terjed. Állatok, főként disznók eledeleként elsősorban a C. pepo, a disznótök vagy takarmánytök használatos. Ebből termesztenek a legtöbbet. Nyersen etetik, vagy ritkábban a burgonyával együtt főzik. A Lagenaria siceraria terméséből edényt, illetve borszívó eszközt készí­tettek. Kiszárították, füstölték, hogy a szú ne bántsa, majd dróttal, vesz­­szővel kiszedték a belét és a magvait. A convar. gourda, a palack formájú, befűzött lopótök edénynek alkalmas. Kunbesenyő eredetű terminussal az alföldi és dunántúli pásztorok ezt nevezik kábáknak, kobaknak. Karco­lással, véséssel, spanyolozással dí­szítették. XVI. — XVIII. századi fest­ményeken gyakran látunk vándoro­kat, pásztorokat, akik az ivóedény­ként használt kobaktököt övükön, vállukon botra akasztva hordják. A pásztorok szerint frissen áll benne a víz. A mi gyűjtési területünkön kü­lön nevét nem jegyeztük föl (ezt is lopótöknek, szívótöknek nevezik), nem díszítik, de magát az edényt használ­ják folyadékok (főként olaj) tárolásá­ra. A bunkószerű termést adó convar. turbinatolt használták a borszívó esz­köz készítésére. Bogártelkén az I. világháborúig, Makón a 30-as éve­kig, Bánffyhunyadon 1960 körülig, Váralmáson, Zsobokon 1970-ig ter­mesztették, Bábonyban és Ketesden a gyűjtés időpontjában is megvolt. Visszaszorulása részint a szőlőtermesz­tés általános kalotaszegi eróziójá­val függ össze, részint pedig a bor színét is megmutató üvegszívó terje­désével. A gyermekjátékok közül a töklám­pás főként a C. pepo terméséből ké­szült. A tökfingó vagy a néprajzi iro­dalomban ismertebb nevén: tökduda, töklevélszár oboa (síp) szintén a Cu­­curbiták leveléből készült (a tökfingót 1946-ban jelezte Kiskapusról Faragó József). Ezek a gyermekjátékok is háttérbe szorultak az utóbbi időben. A népi gyógyászatban a tökmag­­olajjal égett sebeket gyógyították, jónak tartották gyomorfájásra, gyo­morgörcsre is, valamint a magas vérnyomás ellen. Bélférgesség ellen a tökmagon lévő vékony hajat főz­ték meg. A feditök (Bryonia alba) gyökértör­zsét kivájják, megtöltik zsírral, er­jedni hagyják, azzal kenegetik a sze­mölcsöt, pattanást (Bánffyhunyad, Vasas Samunak a Folklór Archívum­ban közölt adata, 1976). A szarvasmarháknak hashajtóként használták a tökmag-olajat. A népi kultúra esztétikai szférájá­ban a dísztököknek van szerepük, bár ez a szerep eléggé korlátozott. Viszony­lag ritkák, egy-egy dísznövény-ked­velő háznál bukkannak föl, és rend­szerint könnyen kideríthető, hogy az utóbbi években hozták Szatmár vagy Várad vidékéről. 4. Összefoglalásként elsősorban azt emeljük ki, hogy bár ez a növénycso­port a népi kultúra szinte minden területén jelen van, ez a jelenlét a fejlődés, a mozgás egészen eltérő fo­kait képviseli: ebben a mozgásban az erózió, a visszafejlődés és az evo­lúció egyaránt jelen van. Mint feltűnő eróziós folyamat a Lagenaria termesz­tésének és felhasználásának a háttér- PÉNTEK JÁNOS Folytatása a 40. lapon

Next