Művelődés, 1992 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1992-07-01 / 7. szám
A Bogáncs néptáncegyüttes laudációja Most, amikor Tolna Éva, a Brassai Sámuel Középiskola BOGÁNCS népi táncegyüttesének vezetője átveszi az évi EMKE díjat, engedjék meg, hogy pár szóban kitérjek a népzene és a néptánc lehetséges szerepére és jelentőségére. Minden kultúrának sajátos jelrendszere van, s azon belül jellegzetes mozgási és zenei “anyanyelvet” lehet elkülöníteni, mely ugyanakkor más kultúrákhoz, “nyelvekhez” kötődik szorosan, azokkal kölcsönhatásban építi fel egyedi struktúráját. Az utóbbi száz évben a magyar nemzeti kultúra jelképtárába beletartozik a néptánc is. Periodikusan, szinte búvópatakként egymást követő nemzedékek újból és újból felfedezték ezt a hagyományt, igaz más és más hangsúllyal. Voltak, akik a néptánc “eredeti" újraálmodásával próbálkoztak, mások meghamisították, s egy képmutató ideológia szolgálatába állították. Miközben az utóbbi évtizedekben igyekeztek kiszűrni belőle a mélyrétegeket és a politikai manipuláció eszközévé vált, csak a felszínes, optimista világképbe beilleszthető elemeket engedélyezték. Majd következett az utolsó lépés: betiltották a táncháztalálkozókat, a nemzeti kisebbségek táncanyagának képernyőn történő bemutatását, a magyar fiatal értelmiségiek találkozóhelyéül szolgáló táncházakat. Miért csapott le a hatalom minderre? Talán azért, mert ha egy etnikum meg akarja őrizni identitását, akkor elsősorban anyanyelvét kell hűségesen ápolnia. De ez a tágabban értelmezett anyanyelv csonka, béna, szürke marad, ha nem társul hozzá az említett zenei és táncnyelv. Ezt is, mint minden kulturális elemet, életünk során megtanulhatjuk, s lehet, hogy kötelességünk tovább is adni az utánunk jövőknek. Nem tartom véletlennek, hogy éppen Tolna Éva tanárnő irányítása mellett bontakozott ki itt Kolozsváron a néptánc megtanulására és továbbadására épülő iskolai műhely. Családjának szinte minden tagja a néptánc megszállott szakembere. Ő maga is diákjaival bejárta a romániai magyar tájegységeket, felkeresték a leghíresebb zenészeket, táncosokat és tudatosan összegyűjtötték, meg elsajátították azt a zenei és tánchagyományt, mely örömet szerez annak, aki járja, s esztétikai élményt nyújt annak, aki megbámulja előadásukat. Színpadra állított koreográfiáikat a tisztaság, az egyszerűség, a természetesség és a modern érzések őszinte tolmácsolása jellemzi. Legutóbb, 1992. áprilisában olyan táncháztalálkozóval ajándékozták meg Kolozsvár magyar táncszerető közösségét, melyre az 1970-es évek végétől nem volt alkalom, lehetőség. Miközben találkozási alkalmat kínáltak fel a moldvai csángó, székelyföldi, mezőségi, kalotaszegi, dunántúli fiataloknak, bizonyára átformálták egyesek tudatában a magyarságról alkotott kép koordinátáit is. Hogy a néptáncnak, az erdélyi magyar népzenének nagy összetartó ereje van (ha azt őszintén és nem giccsbehajló módon gyakorolják), arra példa együttesük legutóbbi magyarországi és lengyelországi turnéján elért siker. Nagy örömünkre szolgál, hogy Tolna Éva gyermekei továbbépítik ezt a “családi” hagyományt. Az együttes koreográfusának, Könczei Csongornak a közelgő érettségi vizsgáin kívánunk sok sikert, s reméljük, hogy megmarad választott hivatása és,szellemi szülőföldje mellett. Köszönjük Tolna Éva áldozatos munkáját, s az 1992-es EMKE-díj átvételekor kívánunk sikerekben gazdag alkotó paplrrt POZSONY FERENC Tola Éva Bogáncsosok Vitális Ferenc és Bálint Ferenc laudációja Vitális Ferenc, Bálint Ferenc és Nagy Attila Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy átadhatom az első ízben kiosztásra kerülő Szentgyörgyi István díjakat két kollégámnak az öntevékeny színjátszásban elért kimagasló teljesítményükért. E területen kifejtett munkájukat vizsgálva röviden úgy is fogalmazhatnék, hogy egyik díjazott, a dicsőszentmártoni Vitális Ferenc oktatómester képviseli a hagyományőrző, másik pedig, a brassói mérnök, Bálint Ferenc az új utakat, játékstílusokat kereső vonulatot a mai erdélyi magyar amatőr színjátszás terén. Kuratóriumi ülésünkön úgy határoztunk, hogy minden díjazásra javasolt személy esetében az eddig elért eredményeket vesszük figyelembe. így, Vitális Ferencről szólva, érdemesnek látom elmondani, hogy több mint 40 éve játszik s mintegy 20 éve rendez annál a társulatnál, amelynek ugyanakkor a vezetője is Dicsőszentmártonban. Olyan előadások rendezését mondhatja magáénak mint a Légy jó mindhalálig, Svejk, Bródy Sándor Tanítónője, Gárdonyi Ida regénye, Tamási Áron Hullámzó vőlegény című drámája vagy a legutóbbi híres rendezése: Sütő András Adventje. Ezekből annak idején részleteket is láthattunk a Román 23