Művészet, 1980 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám
Levél Vajda Lajosnak Orpheus diáriumából . Az 1943-as nagy Vajda Lajos gyűjteményes kiállítás előtti időkben látogatott meg Szabó Lajos, hófehér „Goethe-arcával”, halk, oboa-szókratészi hangjával, és arra kért, hogy nem mennék-e el vele az özvegy Vajda Júlia lakására és nem nézném-e meg vele Vajda Lajos legutolsó műveit. El is mentünk, én a legnagyobb örömmel és izgatott kíváncsisággal és a legnagyobb emberi fájdalommal, mert hiszen oly közel volt még halálod éve, megbocsátod, ha levelemben tegezlek, képtelen volnék az ismeretlen túlvilágok távolságában és a művészeti barátság mind forróbb közelségében más megszólítást használni, noha a sors megtagadta nekem a veled való személyes találkozást. Szabó Lajossal, filozófus kalauzommal, az „Európai Iskoládban kötöttük a legüdvösségesebben örvénylő intellektuális barátságot, a háború után következő években. Én a Prae (1934) megírásának köszönhettem a meghívást Vajda Júliához. Nem tudtam, hogy az első Vajda-képek, melyeket látni fogok, éppen legutolsó műveid voltak. 2. Mikor Júliád a nagy szénrajzokat a szűk szoba parkettáján egymásra rakosgatta (bizony akkor és ott még nem volt hely, hogy a Fekete Jelenéseket vagy Garuda Gobelinjeit, így nevezem őket ma is magamban és magamnak, ikonosztáz módjára egymás mellé helyezzük, a te dédelgetett elképzelésed szerint), két nagy érzés, indulat és gondolat, töltötte el lelkemet. Az egyik: a hitvesi szeretetnek és a művészeti testvériségnek az az egymásbafonódása, melyhez talán Beato Angelicónak volna néhány szíve-szava vagy színes theológiája. A másik: ebben az időben épp nagyban gyűjtögettem, olvastam, kommentáltam különböző furioso avantgárdok manifesztóit és ezeket a program-részeg, teoretikus, szerintem és akkor - már születésük idején rongyos, hithirdető lobogókat, tőlem bizony a legnagyobb szellemi távolságban éreztem. Mondanom sem kell, hogy a Prae írója nem holmi ókonzervatív akadémizmus roggyantrothadt szószékén vagy koporsó-födél katedráján érzett efféléket. De: manifesztó, kiáltvány, vallás-alapítás, metafizikus vurstlikikiáltás, bölcseletben a tökkelütöttségig járatlan analfabétizmus, pubertás-stupid anarchiák, jövendölések, elvont tartalmú szavak és selejtnél vacakabb műszavak, süketek fráziskereplő tolvajnyelve, taszított. Ha Liszickij a festészet játszóteréül (szerinte persze harcteréül, ha tetszik mozgásteréül) rejtélyes értelmű „kozmosz”-okat jelölt ki és úgy képzelte, hogy a gyerekek fantáziáját és vizualitását „Két Négyzet Történeté”-vel lehet fejleszteni, - én (megbocsátod, ha kissé fennhéjázó vagyok), akinek a vállát sok festő az „abszolút látás” miatt veregette, vigasztalásul, mert hallásom nem jutott el az abszolút fokig, - én, a fenti kozmosz-sztorit, nem a legkülönlegesebb odaadással figyeltem. Mondrianban nem tudtam színek és formák „egyetemes érvényű relációit látni”, az ilyen szó-szériák sem filozófiát, sem fizikát és legeslegelsősorban semmiféle festészetet nem jelentettek, „metafizikus realizmusában és „neoplaszticizmus”-ban: rációt, logikát, világegyetemet, „lemeztelenített ősviszonylatokat” és ismétlem, ismétlem - festészetet : nem láttam. Malevics „Tárgytalan Világá”-ban: ábrázoló geometriába bevezető, játékos gyerekkönyveket, A. Breton szürrealizmus sámánkodásában a legelemibb lélek- és széptanhoz még dadogva sem eljutó fiaskó-farsangot láttam. Persze, hogy legásatagabb és legásíttatóbb volna itt, „félszázadok” után, amatőr kísértet-konferansziéként, parodizálni ezeket a századeleji rozsdás frazeológiákat, misztika-maskarás zsargonokat. De (naplómból szedegettem...) veled kapcsolatban, azonnal meglátod: miért? - kellett felidézgetnem -, szigorú dogmaként, finálénak odakanyarítva ezt a szimplicisszimusz tételt is: mindketten tudjuk, hogy értelemre immunis elméletekből vígan születhetnek örök értékű remekművek (sokszor születtek is!) és fordítva: ragyogó, jó filozófiás, teoretikus előjátékokból és nyitányokból, fertelmes dolgok abortálódhatnak, mélyen alant járva giccsnek és viccnek. 1 1 Vajda Lajos: Fotómontázs cinóber alapon, 37,2X31,3 cm, 1934 (fotó Petrás) 2 Vajda Lajos: Maszk holddal, pasztell, 86X 60 cm, 1936 (Corvina Fotóarchívum) 3 Vajda Lajos: Szörny kék térben, pasztell és szén, 63X 95 cm, 1939 - 4. oldal (Corvina Fotóarchívum)