Művészet, 1985 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám
ről. A kemény követelés kifejezés olyan kívánságokat tartalmaz, mint ez az első is. „ ...A József nádor Műegyetem Építész Osztálya tudományos vonatkozásokban a minisztérium tudományos, művészeti vonatkozásokban ... művészeti osztályához tartozzék." Akkor ugyanis csak az előbbihez tartozott. „Ennek következtében az építészeti osztály ügyeit" a Minisztérium — „csupán tudományos és nevelési kérdésnek tekinti, és az építészetnek mint művészetnek problémái a minisztériumban fel sem merülnek, így történhetett meg az, hogy például tervezési vagy városrendezési tanszékek betöltésénél a miniszter nem kéri ki a Magyar Művészeti Tanács véleményét - holott a Tanács statuma ezt kötelességévé teszi -, éspedig azért nem, mivel a jelenleg illetékes tudományos ügyosztály szerint, a tanszékek betöltése nem művészeti, hanem oktatási kérdés." Ez a fajta tudathasadás az építészet vonatkozásában ma is eleven, az építészet mint oktatási probléma, a művelődési mint szakmai probléma, beleértve a művészetet is, az építésügyi és városfejlesztési, lényegében tehát egy ipari minisztérium hatáskörébe tartozik, holott az építészet elsőrendűen kulturális kérdés is. Igaz, hogy 1983-ban a Művelődési Minisztérium keretében létrehívtak egy új Művészeti Tanácsot, harminc-egynéhány taggal, és nagyjából a régiéhez hasonló céllal, de már nem mint permanensen és önállóan működő szervet, hanem olyat, mely művészeti kérdésekben tanáccsal, véleménnyel és javaslatokkal segíti a Minisztérium munkáját, ha ilyesmiről megkérdezik. A tagok között három építész is van, de ez az említett tudathasadáson nem sokat segíthet. A „követelések" második pontja az építésznevelés reformjára vonatkozott, melyet 1948-tól máig, sok nekirugaszkodással sem tudtak helyesen megcsinálni. A harmadik és negyedik pont „követelése" az anyagiakra irányult, arra, hogy a Minisztérium költségvetésében megfelelő összeg biztosíttassák „az érdemes építőművészek támogatására és a fiatal tehetségek munkájának... elősegítésére", és arra, hogy az építőművészeti kultúra fejlesztésére és terjesztésére is megfelelő összeg álljon a szakterület intézményeinek rendelkezésére. Mondanom sem kell, hogy e „követelésekből" semmi sem teljesítetett. A (első) Magyar Művészeti Tanács működése során, minden kudarc ellenére, mégis bizonyságot szolgáltatott arra, hogy a létrehívó rendelet mennyire helyes elképzelésekből indult ki, hogy mennyire okos volt a művészet különböző ágait képviselő művészek szoros együttműködésén és azoknak a művészetpolitikai elveknek kialakításán munkálkodni, melyek képesek lehetnek szellemi - nem formai — egységet, harmóniát teremteni a művészet egész világában. Nem sikerült. A „fordulat éve" után, 1949-ben a Tanácsot is megszüntették. És a művészet egyes ágai kezdték a maguk külön útját járni. Érdemes lenne ezeket az utakat egy térképre felhordani, a hajtóerők feltárásával és összehasonlításával. Az építészet például teljesen az építésügy zsákmánya lett, annak minden következményével, vagyis az ipari érdekek egyoldalú érvényesítésével. Igaz, előbb még egy különös karriert futott be, mielőtt lebukott volna. Az úgynevezett „nagy építészeti vita" (1951)ktrtárt, a „szocreál" építészet eluralkodásának kezdetével, az építészet egyszeriben magas művészeti rangra emeltetett. Megrendezték a Magyar Építőművészek Első (és utolsó) Országos Kongresszusát, mely életet adott a Magyar Építőművészek Szövetségének, létrehívták az Építészeti Tanácsot, mely nagy építészeti (tervezési) kérdésekben még a Minisztérium felett is hivatott volt dönteni, megalapították az Ybl-díjat, melyet egyéb művészeti díjaktól azzal különböztettek meg, hogy nem az Építésügyi Minisztérium, hanem a Minisztertanács adományozta. Szóval az építészet valóban „nagy" művészet lett. Persze nem sokáig. Addig, amíg bebizonyosodott, hogy a (mai posztmodern törekvésekhez nagyon hasonló) „szocreál" építészet nemcsak drága, hanem akadályozza is a tömeges építkezést lehetővé tevő új technikák kibontakozását. (Más kérdés, hogy ennek ürügyén a nagypaneles lakóházépítést vezették be, ami - kiderült - drágább a hagyományos technikákkal épülteknél, és általában méltatlan életmódot kényszerít az emberek többségére. így aztán az építészet mint művészet, visszacsúszott korábbi állapotába. Művelői keresik ugyan a kiutat, de amit csinálnak „elméletben" és „gyakorlatban", az nem kiút, hanem zsákutca. Major Máté 89 to Dokumentum 11