Holló László festőművész kiállítása (Fényes Adolf-Terem, Budapest, 1956)
HOLLÓ LÁSZLÓ MŰVÉSZETE Mennyi tennivalónk van a magyar művészet múltjának felmérésénél, mennyi bonyolult szálból fonódik egybe a ma összképe, hány életsors és művészpálya van, melyen keresztül művészeti korszakok, korfordulók nyernek eleven illusztrációt. Holló László művészete is ilyenek közül való. Kortársainak festészetével, mint a közelmúlt jeles hagyományaival foglalkoznak a serény kutatók, gyűjtögetve a hasznos cédulákat, de Holló életművének számbavételére, művészettörténeti helyének megállapítására, az új művészetbe kapcsolására csak most, és az adott szűkös keretek között kerülhet sor. Pedig ez a kis gyűjtemény is már komoly gondolatokat ébreszt. Festményei, rajzai kiegészítik azt a meglehetősen töredékes képet, melyet az úgynevezett alföldi festészetről alkottunk, sőt új színnel új csengéssel gazdagítják azt. évtizedek óta él Debrecen perifériáján Holló László a festő, vietatja szinte törvényszerű egymásutánja azoknak az eseményeknek, amelyek a századforduló körüli művészfiatalság pályáján végigvonulnak. 1887-ben született Kiskunfélegyházán. Középiskola után a Képzőművészeti Főiskola elvégzése következett Hollósynál Münchenben! Itt sorrá alakul, izzik a jövő művészete, lobogóhajú, és lobogó lelkű ifjak ecsetje nyomán. Két esztendő formáló ereje soha el nem tűnik Holló művészetéből, az a szenvedélyes hang kíséri végig minden vásznán, amelyhez az egyéniség mellett, minden bizonnyal a század első évtizedének művészetet újjáteremtő lendülete adott lökést. De munkássága érdekes bizonyságot szolgáltat arra vonatkozóan is, hogy Hollósvéktól milyen sokféle művészet indult el. Münchenből nemcsak Nagybánya nőtt ki, hanem a magyar művészet más talajba került virágai is, gazdagodott általa az Alföld művészete is például. De még nem teljes a kép. München után Paris, Itália és Spanyolország következik, a múzeumok csodáival, az emberek sajátos életével. Több évet töltött külföldön, és talán érdemes megemlíteni, hogy párisi tartózkodása idején egy orosz szabadiskolát látogatott, így közvetett úton eljuthatott hozzá a nagy orosz realisták festészetének példája is, ha másként nem, az örökösök, az ifjú művésznövendékek közvetítésével. Nehéz lenne összeszedni mindazt, ami művészete alakulásában döntő szerepet játszott. Hiszen már a Főiskola elvégzése után nagyrészt kialakult stílusa volt. Fiatalon kiállító művésszé érett, elismerést, díjakat, művészi társaságok tagságát nyerte el. Rembrandt, Greco, Leonardo vagy Goya klasszikus magasságokra nyitotta ki az ifjú művész szemét, s acélosabbá tette izmait saját céljai elérésére. Ki tudja magyarázatát adni annak, hogy néhány évi rajztanárkodás után miért választotta a magányt, a vidéki életet, melyet egyegy pesti kiállításon szereplés tarkított csupán? De talán azért már terhel némi felelősség mindnyájunkat, hogy ez a jeles tehetség, akinek festészete Tornyai, Koszta és Rudnay törekvésével rokon, a felszabadulás után nem kapcsolódott kellőképen a magyar művészet új életébe. S talán eszméltető lehet az is, alkotásai felsorakoztatásakor, a legutóbbi évek termésének összehordásánál sokkal inkább művészettörténeti kérdések felvetésére nyílik alkalom, sem mint Holló László festészete új korszakának elemzésére. A művészeti élet vérkeringésébe való bekapcsolódás nem földrajzi adottság, vagy életkor kérdése. Holló munkái nem hetven felé járó idős mester, hanem egy temperamentumos alkatú fiatalos szenvedéllyel alkotó festőt mutatnak. Rajzai biztos kézről tanúskodnak, világa, modelljei egyszerű emberek, akiknek élete ma mindnyájunknak legfontosabb ügye. Mégis van munkáiban valami időtlenség, a világtól elzárt ember magábafordulása. Tippen festményeinek bravúros megoldása, színeinek csodálatos tüze, ecsetkezelésének magával ragadó ereje, fény-árnyékainak drámai izzása, komponálásának kiegyensúlyozott biztonsága, viharos égboltjainak borzongató valószerűsége ébreszti fel a kívánságot, hogy a magára szabott világ szűk témaköréből lépne ki, a korlátlanabb lehetőségek széles mezőnyére. A hangulatos házacskák lakóit, a mai paraszti élet eseményeit, tartalmát és színeit is mutatná meg képein. A heroikus küzdelem, amely lírai nyugalomban és szenvedélyekben egyaránt gazdag, a munkában és pihenésben megragadott emberi arc is elevenedjék meg lázas ecsetje nyomán. Kiállított anyagának legnagyobb része virágcsendélet. Cserépbörében néhány szál dália, mályva, egy elhullott napraforgó, vagy parasztosan vaskossá vált gladiola, egy-két gyümölcs, olykor csaknem az egész előteret sárgán betöltő tök, alma, vöröslő paprika szerepelnek ezeken a csendéleteken, a háttért szőttes fogja össze, hideg kékből, vagy feketékből villan ki a sárga, fehér, vörös, győztes ragyogása. Majd újra elhal, megtörik, belesimul a mély árnyékok titokzatos süllyesztőjébe. De ezek a sötétek élnek, mozgalmas és sokrétű életet, bennük él a következő villanás fényének, színének, ritmusának ígérete. Viharos ég alatt egymáshoz bújó lovak testének izgatott megfeszülése, vörösen lángoló fuvarosszekér, vakító fehér házacskák, piros áltatvetőben álldogáló kukoricacsősz, bögrében nyugvó ecsetek, valamennyien a festő mélyből fakadó színélményeinek rögzítését szolgálják. A forró napsütésben szikkadó alföld, vagy a hűvös szoba mélyén pompázó virág, olyan gazdag érzelmi tartalmat hordoz, olyan élményi erőt sugároz, amely kevés festőnk művében érezhető. Kívánjuk, hogy ez a régóta esedékes bemutató újabb kapukat nyisson Holló László mesterségbelileg igen magas színvonalú, értékes művészetében, a mai élet egyre gazdagodó ábrázolása felé. D. Fehér Zsuzsa