Varga Hajdu István festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, 1966)
A népi televényből jött, mint annyi sokan a magyar írók és művészek közül, mint két nagy szellemi példaképe, Egry József és Nagy István. Dunántúlról származik, Somogyból, és magával hozta egy varázsosan szép táj ritmusának az élményét, és őrzi ezt az emléket még akkor is, amikor már elszakadt a természetábrázolástól és útját a nonfiguráció felé keresi, mint ahogy megőrizte a két nagy példakép életművének a tanulságait még akkor is, amikor már művészete formanyelve messze eltért az övéktől. Nagy utat járt meg Varga Hajdú István, míg eljutott festőművészete mai fokára. Nemcsak, mert a kétkezi munkásként dolgozó fiatalembernek ugyancsak nehéz utat kellett megjárnia a Képzőművészeti Főiskola elvégzéséig, hiszen ezt az utat rajta kívül sok paraszt és munkásszármazású fiatal értelmiségi megjárta. Ám az anyagi nehézségeket legyűrő, főiskolát végzett festővé vált fiatalembernek már pályája kezdetén bonyolult művészeti kérdésekkel kellett szembenéznie. A naturalizmus és az akadémizmus megerősödésének korszaka volt ez, és a szépen induló Varga Hajdú is átmenetileg elbizonytalankodott. Nem fogadta el a konzervatív irányokat, elhatárolta magát az illusztratív zsánerfestészettől, de mindinkább kiszakadt a művészetia madarai jelentek meg képein és a népművészet díszítőkedve hatotta áz ornamentális elemeket is felhasználó stílusát. Néha a motívumok szimbolikus sugallatúak voltak, csakhamar azonban elvesztették a szimbolikát és formaösszetevőjévé lettek egy mind önállóbbá váló festői stílusnak. E stílus legjobb termékei kerülnek most a nagyközönség elé. Konstruktív felületelrendezést és a dekorativitást egyesítő, finom művű képek ezek, legfőbb jellemzőjük méretökonómiában is megmutatkozó önismeret és a lírai attitűd. Alkotójuk halkan és tudatosan dolgozó művész. Művészete most érett meg. Ismeri magát, lehetőségeit, műveivel vív rangot magának a magyar művészeti életben. Mi közéletből, elszigetelődött, nem is annyira festő, mint inkább íróbarátok éltették a tehetségében és hivatásában való hitét. Meg kellett vívnia a maga harcát, hogy eljusson önmagához, olyant tudjon kifejezni, aminek kifejezésére hivatottnak érezte magát. Ösztönösen érezte, majd mind tudatosabban látta, hogy a még oly lírai vagy akár konstruktív szellemű természetlátással már nem tudja kifejezni magát, nem tud újat mondani — hiszen többek között épp szellemi példaképei merítették ki a lehetőségek nagy részét. A népművészet volt a segítségére, amelyet annyira szeretett és ismert, és amelynek nemcsak formakincsét, hanem a szellemét is magába szívta. A magyar népi korűVARGA HAJDÚ ISTVÁN igzo-ban született Barcson. A Képzőművészeti Főiskolát 1945-49 között Szőnyi István növendékeként végezte. 1949 óta nyomdásznövendékek rajztanára. A Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Lengyelországban, Romániában, NDK-ban, Jugoszláviában, Ausztriában és Olaszországban járt tanulmányúton. Képei szerepeltek országos tárlatokon. 1959- ben a Május - mozi előcsarnokában, 1964-ben a Bercsényi kollégiumban rendezett kiállítást műveiből.