Boldogfai Farkas Sándor szobrászművész retrospektív kiállítása (Ernst Múzeum, Budapest, 1968)
Boldogfai Farkas Sándor negyvenéves művészi munkásságát ünneplő jubileumi kiállítása széles skálájú életmű összefoglalása. A rendezés teljességre törekedett: ifjúkori műveit ugyanúgy megtaláljuk, mint a legfrissebb alkotásokat. A gazdag kisplasztikai anyagot, a köztéren felállított művek fotóit vagy a művész grafikai lapjait éppúgy felsorakoztatja a tárlat, mint Boldogfainak, az éremművésznek alkotásait. Boldogfai Farkas Sándor dunántúli, 1907-ben született Törökudvarpusztán, Zala megyében. 1922-től 1931-ig folytat képzőművészeti tanulmányokat, előbb az Iparművészeti iskola ötvösszakán, majd a Képzőművészeti Főiskolán, mint szobrásznövendék. 1931-ben római ösztöndíjat nyer, ahol tagja az Accademia di Belle Arti-nak. 1933-ban újra itthon találjuk, megmintázza Rakodómunkás című szobrát, melyet a Főváros díjával jutalmaznak. 1934- ben már plasztikai munkásságának másik területén, az éremművészet vonalán is találkozunk nevével. Részt vesz a magyar éremművészek bécsi, a Kunsthistorisches Museum-ban rendezett rep rezentatív kiállításán. 1937-ben felállítják Palermo egyik parkjában Tüköry Lajos garibaldista ezredesről mintázott emlékszobrát, melyet a következő évben követ a budapesti Pasaréti úti Máriakút leleplezése. Ez a nyitány a köztéren felállított szoborművei hosszú sorának. Közben egyre-másra készülnek szobrai, érmei. 1942-ben újabb bizonyítékát adja művészi sokoldalúságának: Gallé Tiborral közösen művészi szabadiskolát nyit Pesten. 1948- ban elkészíti Apor Vilmos győri püspök monumentális vörösmárvány síremlékét. 1950-ben Gerelyvető nő című szobrával szerepel az I. Magyar Képzőművészeti Kiállításon, melyet a Közalkalmazottak Szakszervezete vásárol meg. Számos szobrát és érmét vallják magukénak a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményei is. Műveinek jellemző tulajdonságaként elsőnek kiváló karakterizáló készsége tűnik szemünkbe. Találkozunk ezzel a képességével munkásságának valamennyi területén, a köztéren felállított szobortól az éremportréig egyaránt, legszembeszökőbben azonban talán mégis arcmásainak sajátjaként könyvelhetjük el. A kiállítás szép korai mellszobra, copfos Lányka feje — melyet a Magyar Nemzeti Galéria is műtárgyai közé sorol — az összefoglaló mintázás ellenére is érezteti a fiatal arc friss gyümölcsre emlékeztető rugalmas felületeit, összefogott, nagyvonalúan mintázott Maláji leányfeje is. (1957) Az ötvenes években készült Barátom édesanyja című terrakotta portréja. (1955) A művész az idős arcot az arcredők finom vonalkáival jellemzi, az előbbi két portréval ellentétben részletezőbb mintázási módot választva. A kiállítás érdekessége a művészbarátokat ábrázoló portré-sorozat is. Vak Bottyán kuruc generálist megjelenítő, 1965- ben mintázott vörösmárvány feje már a históriai jellegű ábrázolásmódhoz sorolható. Itt is elsősorban az egyéniség, az örök emberi karakter érdekli, egyszerű és sohasem túlhangsúlyozott eszközökkel azonban - néha egy köpenygallér, vagy föveg vonalának lendületével - hatásosan utal a korra, melyben modellje élt. Vak Bottyán feje csupa erő, mint magának a márványtömbnek az ereje, melyből mintáztatott. Történelmi személyt állít elénk a művész egyik legfrissebb szobra, a fiatal Liszt Ferencet ábrázoló portré is. A Vak Bottyán szoborerőt sugárzott, a Liszt-portré nyugodt felületeit a szépség lengi körül, az ábrázolt lebilincselően szép vonásainak és a finom eleganciával mintázott alkotásnak szépsége. Történelmi vonatkozású egyik