Szitás Erzsébet festőművész (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1974)

Szitás Erzsébet az Iparművészeti Főiskola elvégzése után Domanovszky Endre vezetésével indult festői útjára, közben több évtizeden keresztül a Nemzeti Színház jelmeztárának vezetője volt. Állandóan szenvedélyesen és megilletődve figyelte a természetet, festett és rajzolt. Eddig két önálló kiállítása volt, az egyik a MOM Művelődési Házban Budapesten 1965-ben, a másik 1972-ben Békéscsabán, ezenkívül több csoportos kiállításon vett részt. Nyaranta művésztelepeken és tihanyi otthonában dolgozik, ősztől tavaszig szakkörökben és odahaza fest olthatatlan szenvedéllyel és alázattal. Szitás Erzsébet festményeiből túl az előadás a megmunkálás gondosságán, a természet közvetlen szeretete sugárzik, sőt el is hagyhatjuk a természet szót, szeretet hatja át minden képét. Festés közben maga is hangulattá, fává, felhős égbolttá, derengő arccá változik. Vele is megtörténik az az azonosulás, amit távolkeleti festőtársaink úgy fejeznek ki, hogy „ahhoz, hogy madarat tudjak festeni magamnak is madárrá kell változnom". Arra gondoltam, hogy minden művészi mű a megformált és a formáló indulat észrevétlen alakjából jön létre. Néha az anyag csillogtatásának heve, a megformált szemfényvesztő káprázata „helyettesíti” a formáló élmények közvetlenségét, máskor meg az olyan erejű, hogy feledteti a festéket, a formát, a megcsinálást, hatása közvetlen és ellenállhatatlan. A másik ilyen fajta megfeledkezés képes felületének láttán keletkezett. Ugyanis ha letakarjuk bármelyik festményét akként, hogy csak tenyérnyit láthatunk belőle, úgy hogy nem ismerünk rá mit ábrázol ez a részlet, akkor csupán az ecset és a színek tündéri villódzását láthatjuk, ez a könnyed játék szövi át a természet előtti áhítatot, és kissé távolabbról, az egész képet nézve „összeáll" a látvány a sok tárgytalan felületből. Nem a leltári hitelesség, hanem az egymásba folyó ritmikus szövedékké átváltozó látvány tárul elénk, mikor az ecsetnyomok arabeszkjei között bámuljuk a természet körtáncát. Munka közben önkénytelenül ilyenné változik benne a folyamatos látvány. Nagyjából ilyen gondolatok támadtak bennem Szitás Erzsébet képeinek láttán. Bizonyos vagyok abban, hogy képei azokban is együttérzést váltanak ki, akik nem ismerik őt személyesen. LÁSZLÓ GYULA