Lipták Pál festőművész kiállítása (Szinyei Merse Terem, Szekszárd, 1978)
resi-űzi, járja is! Mint festőről szóltak már sokan az értők közül. Magam, aki amolyan kirakatnéző-bámuló éhes ember vagyok, aki meg-megáll egy-egy kép, szobor, festmény vagy grafika előtt, hogy a magamévá tegyem, asszimiláljam vagy elforduljak tőle. Lipták Pál minden festői alkotásában az élet felé teljes énjével forduló művészt szeretem. Mi benne az erő, amely vonz, amely figyelemre kötelez bárkit, ki a teljesség birtokbavételének kényszerében él?! Talán a végtelenbe vesző utak, a sötétbarna bivalyház vagy a haragoszöld rét, a kocsik, a lovak, a visszafogott, olykor már suta ívű, az egészbe, a homályba és fénybeoldódó emberi figurák?! Talán a házak, hogy ablakaikkal a fák, felhők és emberi életek lényege mögé tekintgessenek szemérmesen?! Máskor a színek fegyelme, a foltok, a tűnő nyár visszafogott rezignációja, vagy a tavasz sugaras biztatása, ahogy az ég az olvadás tocsogóiban visszatéved önmaga örökkévalóságára?! Talán a városszéli utcák, a vízparti tüzek, a tanya is sokszor, hogy ne feledjük, amit feledni bűn?! Én nem keresem Lipták Pál helyét a skatulyákban; nem feladatom. Nekem a humánumot szolgáló, az egyetemes harmóniát kereső kutató a rokonszenves, olykori fintoraival is, mert a lényeg, az emberi élet tartalmainak megragadása művészetének tengelye. Úgy akar kiteljesedni, hogy a foltok, a leplek mögé rejti mindig a látványt, s ehelyett fölsejlik minden vásznán a végső érzelmeket, az egyedi mögött az általánosabb érvényűt kereső művész friss vállalkozó kedve. Békéscsaba, 1978. június 2. FILADELFI MIHÁLY A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT LIPTÁK PÁL FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÁSÁRA 1978. SZEPTEMBER 7-ÉN, CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN 5 ÓRÁRA A SZINYEI MERSE TEREMBE (SZEKSZÁRD, KÖLCSEY LAKÓTELEP I.). A KIÁLLÍTÁST DR. SZILÁGYI MIKLÓS, A BALOGH ÁDÁM MÚZEUM IGAZGATÓJA NYITJA MEG. MEGTEKINTHETŐ 1978. SZEPTEMBER 21-IG. Emlékeket megőrző drága cserép, öreg Biblia, régi, különös alakú üveg, dedikált és bibliofil könyv, s ki tudja még, mi minden jut az ember eszébe, ha Lipták Pál nevét hallja. Igen, az óvó gazdaszemmel ápolt kert is, s csak úgy mintegy mellékesen, egy egyénien elgondolt könyvtárrendszer, no és a végén (vagy a legelején tán?!) az akvarellek, temperák, olajfestmények és grafikák, és még mindig nem jutottam a sor végére, mert nem ismerem őt igazán. Talán ő sem saját magát, pedig a naptárak sora már vele is megtette sorsszerűen, amit minden halandóval: ötvenhat éves múlt. Kérdezhetné hát valaki, miféle ember Lipták Pál, ha „nemcsak” festő, hanem olyan sokféle valaki, akiről az imént szóltam?! Hát ilyen! Az önkiteljesedés minden számára lehető útját ke