Szentendrei Tárlat '81 (Szentendrei Képtár, 1981)

A két évenként esedékes, így ez évben is megrendezett Szentendrei Tárlat nem tartogat különösebb meglepetéseket. A városban élő, vagy munkásságukkal a városhoz kötődő közel ötven művész bemutatott anyaga a megszokott módon színes és sokarcú, a jelen­kori fontosabb vonulatokkal szinkronban levő, ugyanakkor az idős mesterek kiállított munkái visszautalnak a Szentendrét meghatározó, klasszikusnak is nevezhető periódus eredményeire. A Szentendrei Képtár öt termében a gazdag táblakép-anyag mellett grafikákat, plaszti­kákat, érmeket, kerámiát és textilt is láthat a tárlatlátogató. A kiállítás jelentőségét — a helyzetfelmérés lehetősége mellett — az adja, hogy az ország leglátogatottabb „múzeum-városában”, ahol számos lezárt életművet bemutató gyűj­temény létesült, kevés alkalom kínálkozik a friss művekkel való találkozásra. A műfajilag is széles mezőt befogó Szentendrei Tárlaton idén először szerepelnek a másfél éve működő Szentendrei Grafikai Műhelyben készült szerigráfiák. Az elmúlt két évben Meiningenben (NDK), Botevgrádban (Bulgária) és Bécsben mu­tatkoztak be jelentős sikerrel a szentendrei művészek. Hagyományos tárlatuk joggal tarthat igényt a hazai közönség figyelmére. HANN FERENC

Next