Diósy Antal Munkácsy-díjas festőművész (Siófok, 1982)

Káprázatosan könnyed, derűt sugárzó, finom színvilágú vízfestményeiben örökítette meg a balatoni tájat, a sió­foki, a füredi part és strand színes látványát a huszadik századi magyar festészet egyik legkitűnőbb akvarellis­­tája, Diósy Antal, Munkácsy-díjas, érdemes művész. Hosszú éveken át vissza-visszajárt Siófokra, a Nemzeti Színháznak a hajógyári szigeten lévő üdülőjében nyaranta heteket töltött feleségével, Nagyajtay Terézzel, a Kossuth-díjas jelmeztervező iparművésszel. A vízparti nyaraló első emeleti teraszos kis szobájából remek soro­zatát festette az eléje táruló csodálatos látképnek, a balatoni párás hajnaloknak, aranyló alkonyatoknak, a végtelen távlatú, csillámló víztükörnek, a fehér vitorláknak, a tarka fürdőéletnek. Töretlen tiszta színekkel, ham­vasan lágy tónusokkal, biztos technikával, fáradthatatlan alkotókedvvel ragadta meg képeiben a tó ezernyi szép­ségét. Egész fiatalon alapította meg barátaival a trecento mester, Cennini nevét viselő Cennini Társaságot, melynek legfőbb elvét: „az örök természet mindig új szépségeket mutat annak, aki odaadással, őszintén közeledik hoz­zá”, és a mívesség tiszteletét élete végéig hűen követte. Már legelső méltatója, Elek Artúr, a Nyugat művészeti kritikusa, 1921-ben, első kiállításán felfigyelt „természetben készült”, „fátyolos tónusba burkolt" vízfestményei­re, sajátos technikájára.­­ Diósy több mint fél évszázados munkássága rendkívül gazdag és sokrétű volt, a monumentális festészettől a freskó-, a seccófestéstől, a gobelintervektől a karikatúráig, bélyegtervekig külön­böző műfajokat és technikákat ölelt fel, de művészetének igazi területe, legkedveltebb kifejezési formája az akvarell maradt. A körülötte lévő világ, a természet gazdag változatossága vagy az egyszerű hétköznapok meghittsége, szinte magától értetődő közvetlenséggel jelenik meg vízfestményeiben. Akár hazai, vagy messzi tájakat, budapesti, vagy külföldi városképeket, a Városligetet, a Duna-partot, a pesti körutat, vagy Bécs utcáit, otthonát, virágokat, vagy barátait, pályatársait, a magyar művészélet kiválóságait festette - témáját mindig nemes egyszerűséggel, tiszta áhítattal közelítette meg. Műveinek nagy színkultúrája, ragyogó festőisége, üde levegőssége, puha tónusainak, szikrázó foltjainak bámulatos bősége, költői felfogása, mellyel a köznapi jeleneteket is figyelemre méltóvá fo­kozta — feledhetetlen emléket hagy nézőiben. A világ jelenségeire figyelő és a természeti látványt igaz emberi és művészi hitelességgel megformáló alkotó, az akvarellfestészet egyetemes rangú magyar művelője volt. Dr. Bodnár Éva

Next