A Tatabányai turul II. (Tatabánya, 1993)
Egy madár viszontagságai Magyarországon (2.) K turul a végén? A turul sorsa nagyjából és egészében tehát egyenesbe látszik jönni. Van gondos gazdája, kivitelezője és a szükséges pénz fele is rendelkezésre áll —, a közgyűlés még az év elején tízmilliót szavazott meg költségvetéséből e célra — de hátravan millióm részletkérdés, elvarratlan szál, ketyegő személyi kérdések. A Turul Alapítvány kuratóriuma e lappangó megoldatlanságokat kívánja megoldani, a jelen sorok írójának abban a szerencsében volt része, hogy ott lehetett a kuratórium alakulóülésén. Két napirendi pont volt: tisztségviselők választása és pénzügyi kérdések. Csőke úr elmagyarázta, hogy a korábbi Turul Bizottsághoz képest (amelyben csak önkormányzati képviselők voltak) az alapítvány kuratóriumának már reprezentatív funkciója is van a praktikus mellett. Soroljuk hát el a turul sorsát immár száz évvel később intéző, hét érdemes férfiú nevét (zárójelben a frissen választott kuratóriumi tisztséggel): Bencsik János, Tatabánya polgármestere (elnök); Csőke Sándor önkormányzati képviselő, KDNP (ügyvezető titkár); Kovács György Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke; Majtán Ferenc, tatabányai szobrászművész (társelnök); Zombai Tamás önkormányzati képviselő, Fidesz; Szántó István, a Postabank és Takarékpénztár Rt. soproni területi igazgatója és Stremeny Géza szobrász, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus delegáltja. Az alakulóülés nélkülözött minden formaságot. A kuratórium tagjai tisztségre való tekintet nélkül kávét és narancslét ittak, miközben a madár további sorsát hányták-vetették meg. Elsőnek — utalván a második napirendi pontban Csőke úr által jelzett pénzügyi nehézségekre, tudnillik, hogy a helyi lakosság és a vállalatok adakozókedve erősen megcsappant, legalábbis a szükséges további tízmllióhoz képest — Stremeny úr vetette fel, hogy a turul országos ügy kéne hogy legyen. Szerencsétlen példa — mondta — a gellérthegyi Szabadság- szobor, de az sem lehetne csupán I. kerületi ügy, ha felújítására kerülne sor. Erre viszont Szántó István reagált, miszerint nem szerencsés szerencsétlen példának nevezni a Szabadságszobrot, mert az igenis Szabadságszobor. És amennyiben az alapítvány, illetve a kuratórium politikát visz a dologba, akkor ő kéri a felmentését. Mint mondta, kizárólag szakmai megfontolások miatt van itt, nevezetesen a tízmillió forint hatékony kezelése kapcsán. Csőke úr úgy kommentálta a felvetett gondolatot, hogy „nem kell politikát vinni a dologba, az ugyanis ott van. Méghozzá abban az értelemben, hogy a madár felújításával is bizonyítani lehet, a mostani rendszer sikeresebb a diktatúránál.” A polgármester viszont azt mondta erre, hogy nem kell ilyen sarkosan fogalmazni. Szerinte „szemben a korábbi időszaknak a mindenhezértés illúziójában ringatódzó kádereivel, mi szakemberekkel dolgozunk majd.” Kevés a pénz — hozakodott elő újfent az ügyvezető titkár, s Majtány úr, aki voltaképp a helyi művésztársadalmat képviselte, több ötlettel is gazdagította a pénzszerzési lehetőségek szerény tárházát. Javaslata szerint lehetne turul-képeslapot és -emlékérmet árulni, valamint megfontolandó kis turulszobrok sorozatgyártása is. Esetleg műanyagból. De sürgetett az idő. Kocsiba ültünk, és meg sem álltunk Kaszás Istvánnak, az Idea-FER ügyvezető igazgatójának irodájáig. Ott vártak már minket id. Madarassy Walter és ifj. Madarassy Walter szobrász- és restaurátorművészek, az Idea-FER választottjai, akik az újjáépítés művészi vonalát viszik majd. Kávét és narancslét ittunk így kibővülve, miközben újabb madárvonatkozású kérdések kerültek terítékre. Megérlelődhetett valami útközben a tatabányai polgármester fejében, mert rögtön az első kortyok után a reklám kérdését kezdte feszegetni. A turul — mint mondta — szimbólum, egyedi alkotás, amihez a városnak kizárólagos joga van. Igaz, a tárgyalások kezdeti szakaszában felajánlották a Postabanknak, hogy esetleg a jövőben maci helyett turult lehetne használni, de egyértelmű választ eddig még nem kaptak. Az Idea- FER ügyvezető igazgatója nem tett megjegyzést erre az ajánlatra, csak később jelezte, amikor a kis turulszobrok ügye jött szóba, hogy az Idea-FER szeretne kizárólagos jogot kapni a sorozatgyártásra. Reklámügyekben járatlan csapat lévén senki nem tudta, milyenkor a teendő. A továbbiakban apró, ám érdekfeszítő kérdések sorát vitatták meg a jelenlévők, így például felvetődött, hol lehet a korona (a madár fejéről), és hol a kard (a madár elől-alól)? S egyáltalán, milyen volt a kard (egyenes vagy görbe)? S milyen a korona (szent vagy normális)? Hogy állt a madár szárnya? Hol készült a madár egyáltalán? Magyarországon? És melyik Magyarországon, a main vagy az egykorin? Esetleg mindenre választ kapnak, ha a madárból előkerül a feltételezett titkos kazetta, ami tartalmazza a leírásokat — vetette fel az idő haladtával Majtány úr, aki egyben beszámolt arról, hogy ismeri annak az embernek az unokáját, aki annak idején szekérrel a tatabányai vasútállomásról a Kőhegyre szállította a turult. A kard és korona ügyében pedig folyik a nyomozás, és várják a lakosság segítségét. Elmennek az emberek a műhelyből — vetette közbe Kaszás ügyvezető igazgató, siessünk, nézzük meg a madarat. (Amely darabokra szedve az udvaron várakozott.) A javaslat általános helyeslésre talált, s a helyszíni szemle jól sikerült. Az udvaron külön a hatalmas tartóvázszerkezet és az ütött-kopott palást (felülete négyszáz négyzetméter), rajta feliratok, horpadások, golyónyomok. Míg bent a műhelyben a madár többi része szinte betölti a kicsinek nem mondható termet. Sok darab történelem hever lábaink előtt — gondoltuk elszorult szívvel —, de a kicsiny, ám elszánt társaság estefelé abban a reményben búcsúzhatott, hogy jövő novemberkor már ismét ők lesznek alul, ha turult akarnak, nézni Tatabányán. EPILÓGUS — Turul? — kérdi Nausch úr, tatabányai ötvösművész, amikor beállítok hozzá. Bólintok. Némán ballagunk a műhely felé, ahol hellyel kínál, míg maga a terem közepén álló vagy háromméteres gipsz turulmakett alá ül. Onnait várja kérdéseimet. — Nausch úr, úgy tűnik, maga végleg kiszorult a turul-újjáépítésből. Ráadásul úgy tudom, Csőke úr perre viszi az ügyet, ha nem adja oda a madárral kapcsolatos összegyűjtött dokumentumait. — Abból ugyan nem kapnak! Kezdjék újból az egészet. Megkérdeztem egy jogász ismerősömet, azt mondta, igazán egyedülálló dolog lenne, ha egy művészt arra köteleznének, hogy adja át egy másiknak a saját kidolgozott koncepcióját. Arról nem is beszélve, hogy egy bizottsági tag, mint a Csőke, csak úgy igazgasson meg rendelkezzen velem, hogy jelenjek meg itt és itt, ekkor és ekkor. Hát mit képzel magáról? A Turul Bizottságnak még bélyegzője sincs. Ha állami bélyegzős levelet kapok, arra válaszolok majd. Az egyszer biztos, hogy nyomorék lesz a madár, ha elkészül. Én, kérem, éveket szántam erre a munkára. És láttam is gyerekkoromban a régit. Én tudom, hogy szinte az összes fénykép hamisítvány, úgy rakták össze darabonként. Kinagyítottam a képeket, onnan tudom. — És a kardról, koronáról tud valamit? — Magát a Csőke küldte? — Dehogy, csak érdekel. Megvannak-e egyáltalán valahol? — Valahol megvannak. A kard például a Gamesz raktárában található, de már az sem az eredeti. — És a korona? — Na látja. Mindenki evidenciának tartja, hogy a korona a madár fején volt. Holott én láttam vidéken olyan előásott turult, amelyik a koronán állt. Lehet, hogy ez is ilyen, de hát ez további kutatást igényel... Életem első, igazi megbízatása volt. Szerződéseket mondtam le miatta, németországi meghívást. Én, kérem, gazdaságilag tönkrementem a Turul Bizottság miatt. Mondom magának, Tatabányán még nem történt meg a rendszerváltás. — Kellene valami kompromisszumos megoldást találni. Önt azért szépen megfizették. — Nincs kompromisszum. Én megdolgoztam a pénzért, sőt azon túl is. Mondjon le a bizottság! — Nincs már bizottság, Nausch úr, alapítvány van és kuratórium. — Akkor azok mondjanak le. Nem bizottság kell ide, hanem egy ember, aki a pénzre felügyel. A többit megbízzák a szakember-művészre. — Ön annak tartja magát? — Ötvös vagyok, de kitanultam a kovácsmesterséget és a szobrászatot is. Az országban nekem sikerült először damaszkuszi pengét és japán kardot eredeti minőségben készíteni. — Nausch úr, mihez kezd most? — Semmihez, kérem. Bár kezdhetnék, mert lennének megrendelések. De ne aggódjon, legfeljebb majd könyvet írok, megírom a turul hiteles történetét. Ez a mostani csak egy csirke az eredetihez képest. • • Rejtő Gábor FOTÓ- KISS T. JÓZSEF 126