Pápai Lívia gobelinművész kiállítása (1994)
másrészt a térplasztikák síkba helyezése, nyugvópontba feszítése. A művön megjelennek a korábban is alkalmazott motívumok, de itt egy sajátos kontextusba helyeződve ablakszem, pontosak, mesélőek, és elgondolkodtatnak. Amennyiben a ház ennyire központi jelentőségű, otthonunk, tudatunk, biztonságunk s a legszebb jelképeinkkel rokon, akkor az ablak valóban a ház szeme, szemünk, a tekintetek kapuja, a titkok nyitja. A kint és a bent problematikáját takarja, az együttlátás, az együttgondolkodás, a nyitottság és a zártság paradoxonjának hordozója. Gondolataink nyitott ablakszárnyakon áramolnak, míg a zárt üvegen keresztül titkokra láthatunk. A tekintet erzételése filmerebb és pontosabb, mint a verbális kommunikáció. Az érzékeny kárpit ablakkeretei, osztott négyszögei élő szövetként fonódnak a háttérbe, mint anatómiai jelölések megkülönböztetett erőt hordoznak, szó szerinti pontos, látható, érezhető beleszövődést mutatnak. A művésznő nagyméretű, kétosztású munkája egy hosszú lelki és művészi folyamat lezárulása. Részint az izgató gondolatok csillapodása és a nyugalmi állapot birtoklása, új értelmet kapnak. A festők, a fémes csíkozások, az eddig a ív ni vuouivwLaouivj au vuui gi opuszok színei, az arany' szl'nű ornamentális részletek.