Balázs Irén textilművész kiállítása (Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba, 1995)
A kiállítás Balázs Irén eddigi munkásságának 3 fő korszakából mutat be egy válogatást. Az első korszakot (1970-80) a folklórból, a magyar falu mintakincséből és eszmeiségéből táplálkozó, hímzett-varrott juta reliefek, textilszobrok képviselik. Ezek egy rusztikus anyagnak és a népművészeti hagyományoknak a találkozásából születtek. Bennük az ornamens helyett egyre nagyobb szerepet kap a mondanivaló, témáik az élet fontos eseményeihez és állomásaihoz kapcsolódnak. A büsztök emberek vonásait őrzik, az „Utazás" című environment például egy élet fázisait ábrázolja, a „Bő termés" című mű pedig a munka eredményét szimbolizálja. Tíz éves alkotói periódus után Balázs a három dimenzióból visszalépett a síkba. Eredeti képzettségéhez, a festőművészeihez közelebb álló kifejezési formát választott eszközül: az elmúlt századokban kedvelt, hagyományos tűfestési technikát, (vagy más néven, a hímzett gobelin technikát). Ezekben a kompozíciókban egyre fontosabb szerepet kapott a szín és a tónus. Finom átmeneteket erőteljes fekete, ferde vonalakkal állít meg. Ezek szabályos ismétlésével, valóságos terek helyett, fiktív terek, térillúziók nyílnak. Ezekre a hatásuk szerint térbe nyíló lapokra, a tűz, víz, föld, levegő motívumait hímezi, különböző változatokban. „Őselemek" a címe ennek a sorozatnak. Hasonló szemlélettel és technikával készültek a „Tükröződések", a „Raszterek és reflexek", továbbá a „Grafikonok" című sorozatok is. Ez a második alkotói szakasz 1987-ig tartott, majd újabb váltás következett, a harmadik, a „Szalag-architektúra" műfajával jelölhető, síkkonstruktivista alkotói korszak. Ezeknél a munkáknál egyedileg festett szalagokat fűz össze kompozíciókká, sajátos módon. A szalag-architektúra erőteljes raszterének oldására a kép felületén különböző elemeket és zsinórfűzést alkalmaz változatos formákban: diagonálisan, „S" alakban, hálószerűen... Ez és a képek szélén alkalmazott pszeudó-keretezés ad a tábláinak bizonyos relief-szerű karaktert. Bár a művész e harmadik, képarchitektúra teremtő korszakában is a túlfestésnél megkezdett konstruktivista ábrázolást folytatja tovább, az egyéni technika alkalmazásával és az anyagváltás révén, teljesen újszerű vizuális hatásokat sikerült elérnie.