Iván Ildikó festőművész kiállítása (Értelmiségi Klub Egyesület "Közéleti Mozgalom" helyiségei, Budapest, 2002)
Iván Ildikó alkotásai elé Mennyire igazságtalan a sors, mennyire bőkezűen bánik némelyünkkel, s a tehetség többsíkú kibontakozását engedi néhány kivételes személynek, akik az előadóművészet, a zeneművészet és a képzőművészet területén egyaránt magabiztos alkotóerővel kényeztetik a közönséget. A ritmus, a dallam, a hang, a tánc, a szép szó és a forma harmóniája — ez maga a művészet. Csinnadratta, csörömpölés közepette újramágnesezzük az iránytűt, érték után kutatva. A tudás, a Valami birtoklása, a kultúra az ember sajátja. Hozza magában, s viszi magával, s amit megvalósít belőle, az meghatározza őt. Az ember, miközben definiálja önmagát, hatást gyakorol egy népre, egy régióra. Az embertől függ a nép arculata, jövője, s közte található a jelene. Mióta is kiáltunk zűrzavart a világba, kétségbeesve vinnyogunk, hogy a művészetek, a kultúra válságban van? Mi ez, facilizáció? Igényesség a szubalterációban? A kultúra önmagában nem létezik. A kultúrát létrehozó művészek, tudósok s az értő közönség nélkül. Multikulturális jelenség Iván Ildikó kiállítása? Ám legyen ízlésbeli kérdésekről vitatkozni nagyon nehéz, ha Vitéz László kardját lassan pallosra cseréljük, az Ördög pedig csak szép arcát mutatja. Az ördöngösség, úgy tűnik, triumfál a világban. De ha képesek volnánk csak egy picit is egymásra figyelni, észrevenni az alkotó embert, komfortértékünk a populizmus közepette is megnövekedne. Nincs igény a kultúrára? Honnan volna, ha nem mutatjuk meg, hogy vannak töretlenül alkotók, értékteremtők? Szívesen mondom el Önöknek, hogy Iván Ildikó a Zeneakadémián fuvola tanszakon végzett, az Állami Operaház színpadán éppoly otthonosan mozog, mint prózai darabokban, akár idegen nyelven is. Képei főleg az utóbbi idők alkotásai. A színpad sejtelmes világát, a játék komolyságát ábrázolják, hitelesen. Ki más rajzoljon őszintén s önfeledten, gyermeki tisztasággal, mint az, aki részese és birtokosa a vox humana kincsének, s rendelkezik az individuum egyik legmagasztosabb kiváltságával, a homo ludemséggel? Én inkább képzőművészet-központúlag közelítek Iván Ildikó alkotásaihoz. Képeiben meglátásai által otthon van, koloritja gazdag. Figuralitása találó. Művei egyesítik a morális kultúrát. Társadalmi problémát vet föl, ha megvizsgáljuk a kultúra munkásainak motiváltságát. Példaképekért kiált a ma. Többen hiszünk a gyermekek világában, a játék tiszta alkotóerejében, nem nélkülözve a hitvilág paradoxitásait, vállalva a liturgikus tér, idős erő elemeinek nyakoncsípését. Míves-mázos makonyás zanzák nem térítenek el bizton jelölt, s évezredek óta deklarált értékeinktől. Mennyire igazságos a sors, hogy a „Társalgó” Galériában Iván Ildikó alkotásait ajánlhatom az Önök figyelmébe. Schéner Mihály Kossuth-díjas festőművész