Iván Ildikó festőművész kiállítása (Értelmiségi Klub Egyesület "Közéleti Mozgalom" helyiségei, Budapest, 2002)

Iván Ildikó alkotásai elé Mennyire igazságtalan a sors, mennyire bőkezűen bánik némelyünkkel, s a tehetség többsíkú kibontako­zását engedi néhány kivételes személynek, akik az elő­adóművészet, a zeneművészet és a képzőművészet te­rületén egyaránt magabiztos alkotóerővel kényeztetik a közönséget. A ritmus, a dallam, a hang, a tánc, a szép szó és a forma harmóniája — ez maga a művészet. Csinnadratta, csörömpölés közepette újramágne­sezzük az iránytűt, érték után kutatva. A tudás, a Valami birtoklása, a kultúra az ember sajátja. Hozza magában, s viszi magával, s amit megvalósít belőle, az meghatározza őt. Az ember, miközben definiálja önmagát, hatást gyakorol egy népre, egy régióra. Az embertől függ a nép arculata, jövője, s közte talál­ható a jelene. Mióta is kiáltunk zűrzavart a világba, kétségbeesve vinnyogunk, hogy a művészetek, a kul­túra válságban van? Mi ez, facilizáció? Igényesség a szubalterációban? A kultúra önmagában nem léte­zik. A kultúrát létrehozó művészek, tudósok s az értő közönség nélkül. Multikulturális jelenség Iván Ildikó kiállítása? Ám legyen­ ízlésbeli kérdésekről vitatkozni nagyon nehéz, ha Vitéz László kardját lassan pallosra cseréljük, az Ördög pedig csak szép ar­cát mutatja. Az ördöngösség, úgy tűnik, triumfál a világban. De ha képesek volnánk csak egy picit is egymásra figyelni, észrevenni az alkotó embert, komfortértékünk a populizmus közepette is megnövekedne. Nincs igény a kultúrára? Honnan volna, ha nem mutatjuk meg, hogy vannak töretlenül alkotók, értékteremtők? Szívesen mondom el Önöknek, hogy Iván Ildikó a Zeneakadémián fuvola tanszakon végzett, az Állami Operaház színpadán éppoly otthonosan mozog, mint prózai darabokban, akár idegen nyelven is. Képei főleg az utóbbi idők alkotásai. A színpad sejtelmes világát, a játék komolyságát ábrázolják, hitelesen. Ki más rajzoljon őszintén s önfeledten, gyermeki tisztasággal, mint az, aki részese és birtokosa a vox humana kincsének, s rendelkezik az indi­viduum egyik legmagasztosabb kiváltságával, a homo ludem­séggel? Én inkább képző­­művészet-központúlag közelítek Iván Ildikó alkotásaihoz. Képeiben meglátásai által otthon van, koloritja gazdag. Figuralitása találó. Művei egyesítik a morális kultúrát. Társadalmi problémát vet föl, ha megvizsgáljuk a kultúra munkásainak motiváltságát. Példaképekért kiált a ma. Többen hiszünk a gyermekek világában, a játék tiszta alkotóere­jében, nem nélkülözve a hitvilág paradoxitásait, vállalva a liturgikus tér, idő­s erő elemeinek nyakoncsípését. Míves-mázos makonyás zanzák nem térítenek el bizton jelölt, s évezredek óta deklarált értékeinktől. Mennyire igazságos a sors, hogy a „Társalgó” Galériában Iván Ildikó alkotásait ajánlhatom az Önök figyelmébe. Schéner Mihály Kossuth-díjas festőművész

Next