Kunkli Irén festőművész (2002)
Szakmai önéletrajzom 1938-ban születtem Debrecenben. Az egri főiskolán Jakuba János tanítványaként végeztem. A 60-as években a Bíró Lajos vezette Medgyessykörben festettem. Jelenleg a Fővári Festő Stúdióban alkotok. Tagja vagyok a Magyar Alkotó Művészek Országos Egyesületének. 1975-től szerepelek csoportos és egyéni kiállításokon. Például Debrecenben, Fehérgyarmaton, Hajdúszoboszlón, Hatvanban, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen és Budapesten, de a képeim eljutottak Németországba, Franciaországba és Dél-Koreába is. 1999-ben a debreceni Őszi Tárlaton, majd 2001-ben a Tavaszi Tárlaton kaptam nívódíjat. Művészi hitvallásom A festői önkifejezés lehetőségei folyamatosan foglalkoztattak. Még ha a hétköznapi feladatok nem is tették sokszor lehetővé az alkotást, nyugodtabb időszakokban mindig festettem. Ennek a belső kényszernek és a külső inspirációk összetett hatásainak az eredményei a műveim. A kép a természet, ritkábban a tárgyi környezet elemeiből kezd kialakulni. Az erős összpontosítással való képalakítás közben a már ösztönösen működő festői normák, az emlékek, a gondolatok sora, a karakterisztikusságra való törekvés és egyszer csak valamilyen megmagyarázhatatlan külső erő (aminek sokféle nevet adtak már) olyan szintre hozzák a képet, amikor csak nagyon óvatosan vagy egyáltalán nem szabad folytatni. A festői technika birtokában, önkifejezési kényszertől hajtva sok munka, töprengés, rontás és javítás után az absztrakció felerősíti a szavakkal csak nehezen és pontatlanul körülírható titkokat, ami gyönyörködtet, elgondolkodtat, és rádöbbent arra, hogy az emberi létezésnek vannak magasabb, titkosabb régiói is. „... mára a művészi elvonatkoztatások lehetőségeit faggatja. Sajátos és tisztelendő példáját mutatta meg így az alkotói fejlődésnek: a konkrét látvány vonzásától, a természeti modellhez való ragaszkodástól az utóbbi években tudott olyan módon távolodni, „függetlenedni”, hogy a belsővé tett élményt nagy fokú lírai absztrakcióval fogalmazza át. A gyakori pasztell, a mellette művelt vegyes technikájú, de az olaj képein is megmaradt a vizuális kifejezésre indító inspirációs táji környezet, ám azt megfosztotta a tárgyi minőségtől, hogy az alkotó és tárgy közötti érzelmi viszony mezőjét formálja mind szélesebbé. Míg a festői technika és klasszikus forma-, illetve eszköztár birtokában olykorolykor továbbra is készít figurális képeket, csendéletet és portrét, önarcképet, ugyanakkor az alkotások emóciós jelképi erejének növekedése figyelhető meg Kunkli Irén többi munkáin. A vegyes technikájú Bátrak vagy a Prométheusz című alkotásai arra a törekvésre mutatnak vonzó példát, hogy bár a festő megőrzi a figurát, az a helyzet jellemző karakterét hordozó, látomásos alakként jelenik meg, mintegy a lélekből kiszakadva, a kompozíció megrajzolta út pedig felfelé vezet, megnyitva a teret az érzelmi-gondolati asszociációk sokasága előtt. A táji élmény is álomszerűvé fogalmazódik pasztellkrétája nyomán, a Hajnali szigetköz sorozatában például a tájban visszatükröződő személyes hangulat finoman szétterülő mása születik meg a felületen, s lebegőn asszociatívvá válik az Életfa vagy a Halak a hálóban mitikus motívuma.” Vitéz Ferenc Önarckép Kapcsolatok Halak a hálóban