Muzsika, 1962 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1962-08-01 / 8. szám - BREUER JÁNOS: Kodály Zoltán: Szimfónia

MUZSIKA 1­9­6­2. AUGUSZTUS ZENEI FOLYÓIRAT V. É­V­F. 8. SZ. KODÁLY ZOLTÁN: SZIMFÓNIA A Filharmóniai Társaság utolsó bérleti hangversenyén Ferencsik János avatott irá­nyításával került sor Kodály Zoltán új alkotá­sának, C-dúr Szimfóniájának bemutatójára. A művet Fricsay Ferenc vezényelte tavaly a Luzerni Ünnepi Játékokon, ajánlása is a Svájci Fesztiválzenekarnak szól. Azóta, vi­szonylag rövid idő alatt is jelentős nemzet­közi sikerekkel büszkélkedhet Kodály új al­kotása, már eddig is sok világvárosban ját­szották. Legutóbb, budapesti látogatása alkal­mával Young angol zenetudós számolt be a Szimfónia londoni bemutatójáról, amelyre még 1961-ben sor került. Egy Zeller nevű amerikai karmester pedig a mű — Ameriká­ban egyelőre még nem kapható — partitúrája iránt érdeklődött (a kispartitúra éppen azok­ban a napokban, pontosabban: a bemutató napján jelent meg könyvesboltjainkban). Nem csodálkozhatunk, hogy a Szimfóniát ilyen nagy, nemzetközi mértékkel mérve is jelentős érdeklődés kíséri útján, hiszen szá­zadunk legnagyobb élő zeneszerzői egyiké­nek régóta várt, s régóta készülő alkotását tallhatja a közönség. A zenetörténet ismer olyan alkotókat, akik hosszú életük végéig éretlenül megőrizték munkakedvüket, gondol­unk csak K­einrich Schützre, a barokk triásra, Haydnre, Verdire, vagy a napjaink­on is komponáló Sztravinszkijre. Kodály Zoltán ezzel a Szimfóniával bizonyította be, hogy életműve nem lezárt egész, nagysza­bású, nagyformájú műveket is várhatunk tőle. Csak örülhetünk annak, hogy a mai magyar­ene nagy vitájához Kodály Zoltán zene­művel szól hozzá — még akkor is, ha ez zongorája a Bartók Archívum kiállításán Magda felv.) az alkotás bizonyos csalódást is kivált a hall­gatóból. A Szimfónia első tétele halk, lefojtott basz­szusdallammal kezdődik. Kicsiny motívumból terebélyesedik ki ez az egyre erőteljesebbé, egyre dúsabbá váló melódia, míg végül bi­tonális ellenpontban csúcsosodik ki. Ugyan­ebből az anyagból szövi Kodály a mellékté­mához vezető átvezetést is. A melléktéma bár­sonyos hangzásában egy hosszú élet hang­szerelési tapasztalatai szűrődtek le. Igaz, hogy itt — s a szimfónia első tételében igen sok helyütt — gyakori a megállás, a lezárás s újrakezdés, ami kiesé ellene mond a szo­nátaforma ellentételeket kiélező, szembeállító jellegének, de minden egyes kerek, nemes hangzású kicsiny egységben csodálatos szép­ségek tárulkoznak ki, szinte elrejtve a szá­raz, szálkás matériába. A lassú tétel variációsorozat egy nép­énekre. Itt válik a kompozíció igazán sze­mélyes hangúvá, „egyes­ szám első személy­ben" elmondottá. Mindaz, ami Kodály ko­rábbi műveiben oly becses számunkra, itt kél új életre, ebbe a tételbe menti át az alkotó azt a romantikus pátoszt, azt a tör­ténelmi hangot, amit a Psalmusból, a nagy vegyeskarokból, vagy a Páva variációkból jól ismerünk. A lassú tételnek feszültsége van, egyetlen nagy ívbe fogja össze a feszült­ség a zenei anyagot. Hatalmas kupolaszer­kezet ez a variációsorozat, igazi remekmű. A finálé táncos forgataga — ha megfáradt is kissé ez a hang a Galántai táncok kródája óta — felold és elsimít, gondtalan, játékos kicsengést biztosít a műnek. A Filharmonikusok maradi ízlésről híres közönsége ezúttal meglepő fogékonyságot ta­núsított az újdonság iránt, s forró, őszinte lelkesedéssel ünnepelte Kodály Zoltánt, az alkotót, a kitűnő Ferencsik Jánost és a jó formában muzsikáló zenekart. Breuer János

Next