Muzsika, 1966 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1966-02-01 / 2. szám - BREUER JÁNOS: Hangverseny Kodály Zoltán születésnapján - LUKIN LÁSZLÓ: A 25 éves Budapesti Kórus díszhangversenye Kodály-bemutatóval

Kritika HANGVERSENY KODÁLY ZOLTÁN SZÜLETÉSNAPJÁN Kodály Zoltán 83. születésnapjáról nagyszabású hangversennyel emlékezett meg az Állami Hang­versenyzenekar és a Budapesti Kórus. Ez alka­lommal műsorra került néhány sajnálatosan — és érthetetlenül — ritkán előadott Kodály-opusz is, és a Ferencsik János irányította jeles előadógárda ha­misítatlan ünnepi atmoszférát teremtett. A hangverseny első számaként a Szimfónia hangzott el. Ferencsik János tévedhetetlen formai biztonsággal építette fel a mű mindhárom tételét, s különösen a variációs lassú tétel lírájának kibon­tásában remekelt. A Balettzene, a Háry Jánosból kimaradt táncbetét előadása már szinte feledés­számba ment, oly ritkán szerepel ez a pompás kis karakterdarab hangversenyeinken. Az előadás ha­tásosan tárta fel a muzsika ellenállhatatlan humo­rát, groteszk színeit, ritmikus erejét. 44 esztendővel ezelőtt hangzott el először a két ének, amelyről Bartók azt írta, hogy „az idei évadnak legnagyobb jelentőségű zenei bemuta­tója . . ." Az első ének, Berzsenyi „A közelítő tél" című versének megzenésítése, zongorakísérettel el­elhangzik néha, zenekarral azonban soha nem hall­ható, s nem hallottam még élő előadásban a cik­lus második darabját, Ady „Sírni, sírni, sírni" című versének feldolgozását sem. Pedig ez a két dal jelentős helyet tölt be a kodályi életműben. Különösen a zenekari feldolgozás, hiszen a két dal „kísérete"­ önálló életet élő, atmoszférát teremtő, költői mondanivalót hordozó anyag. Ferencsik Já­nos pálcájának intésére teljes szépségében bonta­kozott ki a Két ének zenekari szövedéke, a Ber­zsenyi-dal rőt színekben izzó, nosztalgikus költé­szete és az Ady-vers drámaisága. Melis György gyönyörűen énekelt, csupán arra a hiteles atmosz­férára nem sikerült még rátalálnia, amely a Ko­dály-dalok első, nagy interpretátorait jellemezte. Az est második felében, a Budapesti Kórus, va­lamint Déry Gabriella, Barlay Zsuzsa, Simándy József és Szalma Ferenc közreműködésével a Bu­davári Te Deum hangzott fel. A kórus produk­cióján itt-ott érezni lehetett, hogy ez a koncert túlságosan is közel került a nagy megterhelést je­lentő jubiláris hangversenyhez, lelkesedéssel és muzikalitással sikerült azonban pótolni, ami hang­ban hiányzott. A szólókvartett produkcióján he­lyenként érződött, hogy a szólisták nem járták ki valamennyien Kodály intonációs iskoláját. Feren­csik János érdeme, hogy a produkció végered­ményben méltó volt az ünnepi alkalomhoz. Egyet­len nagy ívben foglalta össze a kompozíciót. A hangverseny hatalmas sikere, a véget nem érő ünneplés, hangversenylátogató közönségünk jó­kívánságait tolmácsolta az alkotó ereje teljében levő nagy mesternek. Breuer János A 25 ÉVES BUDAPESTI KÓRUS DÍSZHANGVERSENYE KODÁLY-BEMUTATÓVAL ..Zengjünk mi dalt, zenészek! És zengjen, ki álmokban él . .." Ezek a Kodály megzenésítette sorok az egész zeneakadémiai est mottójául kívánkoznak mind­azok számára, akik valamilyen kapcsolatba ke­rültek e művészi testülettel. Tagjai itt látják valóra válni életük zenész­álmait, itt élik át a legmagasabb rendű zenei kul­túra alkotásaival boldogító találkozásaikat, itt is­merkednek meg új zeneszerzőkkel, karmesterek­kel. S ez bőven kárpótol sok áldozatért: a napi munka után próbával töltött estekért, a családi kör távollétében szórakozásként is emlegetett, de sokszor a megfeszített művészi munka magasla­tain járó időtöltésért. Mert hiába „amatőr" a kó­rustag, mihelyt testületté sokasodik, a karmester, a kritikus és a közönség hivatásos produkciót vár tőle. A múlt is kötelez, hiszen a Budapesti Kórus 25 éves múltja szerves folytatása több kórusénak, amelyek lerakták a magyar oratórium-kultúra alarz­iáit. Ilyen meggondolások szították várakozásunkat, amikor tudomásul vettük, hogy az énekkar a Ma­gyar Állami Hangversenyzenekar közreműködésé­vel magyar szerzők műveiből állította össze jubi­láris műsorát. Több karmester vezényelt, olyanok, akiket méltán nevezhetünk oratórium-kultúránk neves vezéralakjainak. Ádám Jenő Liszt XIII. zsoltárával bizonyította be, hogy a többévi hallgatás, a pedagógiai munka hétköznapjai az érlelés időszakát jelentették szá­

Next