Muzsika, 1968 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1968-04-01 / 4. szám - KERÉNYI MÁRIA: In memoriam Kodály Zoltán
G L. MEGVALÓSÍTÁS Emlékezés Kodály életművére A Mester beszél művészetről, tudományról, nevelésről A lemez megszületésének történetét szerkesztő-rendezője, Mátyás János mondta el. FELKÉSZÜLÉS — Az ötlet Forrali Miklósé volt. Ő mondta ki először azt, amire többen is gondoltunk már: jó volna lemezre venni Kodály Zoltán hangját, hogy alkotásai mellett az is megmaradjon az utókornak. Mi, akik már nem ismertük Bartókot, s azok, akik még nem ismerték őt, megrendüléssel hallgatjuk újra meg újra a Cantata Profana szövegét recitáló szavait ... Róla csak ez az egyetlen, nemzeti relikviaként őrzött hangemlékünk van. — Kodályról hadd kapjon a zenetörténet ilyen vonatkozásban is gazdag és teljes képet. Tömör szerkezetű, a magyar nyelv szépségeit eleven erejükben megtartó mondataival, szülőföldjének ízes tájnyelvét hordozó szófordulataival maga számoljon be életének háromívű alkotásáról: a zeneszerzői, zenetudományi és zenepedagógusi munkáról. Úgy terveztük, hogy nemcsak magyarul, hanem az összes általa beszélt idegen nyelven is elkészítjük a lemezt. Formáját, tematikus felépítését teljesen a Mesterre akartuk bízni, döntse el ő, hogy a szabad improvizálás, a filozófiai esszé, vagy a meditatív monológ illik-e leginkább a világról és önmagáról szóló személyes vallomásához. Tavaly februárban kerestük fel, hogy megbeszéljük a felvételt. Barátságosan fogadott bennünket, s minden részletre kiterjedő figyelemmel érdeklődött elképzeléseinkről. A tőle megszokott körültekintéssel tájékozódott, mielőtt beleegyezését adta volna, de végül is sikerült megállapodnunk. Mivel éppen Galyatetőre készült, felajánlottuk, hogy ott, a számára kellemes és inspiráló környezetben dolgozunk majd, s akkor nem kell a pesti stúdióba fáradnia, ő azonban jobbnak látta, ha a lemez optimális technikai feltételek között készül el, s megígérte, hogy április elején bejön hozzánk. Ez több volt, mint amit egyáltalán remélni mertünk! . . . Emlékszem, ott ültem a Tanár Úr asztalánál, teát ittam, — az ő különleges, kesernyés aromájú teáját, — és Ady járt az eszemben: „... mi mindig, mindenről elkésünk ..." Hát nem, — gondoltam, — most, ezegyszer nem fogunk elkésni! — Áprilisban találkozunk — szólt utánunk búcsúzóul. . . . Március 5-én hajnalban már halott volt. Ezúttal is elkéstünk tehát. . . Eltemettük. Nehéz a fájdalmat szavakba foglalni, s a gyász mellett még a mulasztás terhe is a lelkiismeretünkre nehezedett. Az alig néhány hétnyi késedelem többé már jóvá nem tehető, behozhatatlan lemaradássá vált. Eredeti tervünket nem valósíthattuk meg, mégsem tettünk le róla. Valamennyien, akik részesei vagyunk a magyar zenekultúrának, nagyon sokkal tartozunk neki. Én magam, személy szerint, egész életpályámat neki köszönhetem, hiszen azon a karvezetői szakon végeztem, amely az ő kezdeményezésére alakult meg a felszabadulás után a Zeneakadémián. Egyetlenegyszer vizsgáztam csak a jelenlétében, mégis jól emlékezett rám, s mikor hosszú évek múltán újra találkoztunk, személyes ismerősként kezelt. Nem akarok nagy szavakkal dobálódzni, de egyszerűen nem találok más kifejezést: erkölcsi kötelességemnek éreztem, hogy a szándékot, ha más formában is, de valóra váltsam. Megkezdődött a munka. Összegyűjtöttük a Rádió, a Televízió és a MAFILM valamennyi Kodály-anyagát, azokat a magnetofontekercseket, amelyek az ő nyilatkozatait, előadásait, különböző alkalmakkor elhangzott beszédeit rögzítették. Kodály Zoltánné és az említett intézmények vezetői mindenben a segítségünkre voltak, támogatásukkal rövid idő alatt elkészült a teljes dokumentáció, a 180 perces hangszalag. A szerkesztés szinte erőmet meghaladó feladat volt. A Mester mindig lakonikusan, csak a lényegre szorítkozva beszélt, élő és írott prózája kánoni tisztaságú építmény. Gyötrő felelősség volt kiemelni ebből az architektúrából azokat a köveket, amelyeknek hiánya nem bontja meg a tartópillérek szilárd statikáját. A szó szoros értelmében éjjel-nappal csak erre tudtam gondolni; volt úgy, hogy álmomból riasztott fel egy-egy új megoldás, s elölről kezdtem a szelektálást. . . Mit hagyjak ki? Mihez van jogom? Hogyan lesz teljes a kép? Csodálatosan szép és csodálatosan nehéz munka volt. Két lemezoldal, összesen 61 perc próza és zene. Egész eddigi életem legértékesebb produktuma, ha sikerült benne megrajzolnom azt, amire törekedtem: olyan portrét a Mesterről, amely nemcsak hű, de igaz is. III. EREDMÉNY .. . Igaz kép az igaz emberről, — engedje meg az olvasó, hogy itt a riporter vegye át a szót Mátyás Jánostól, s ő beszéljen az elkészült