Muzsika, 2012 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2012-04-01 / 4. szám - HANGLEMEZ - Dalos Anna: Kodály és a Schlamperei
eneéletT tán gyakorlati oka is, így ugyanis könnyebb táncba szedni a sleppelésre hajlamos zenekart. De a gyors tempó hátterében mégiscsak ott rejlik a barokkos-táncos ritmikai karakter lüktetése. Ugyanez a táncos-mozgékony karakter jelenik meg a Missa brevis Glória-tételében is. Itt egyértelművé válik, milyen meghatározó szerepet játszanak a vonósok a ritmikai karakterek kialakításában. Ráadásul az AHZ vonóskara még mindig inkább képes Kodály kéréseit teljesíteni, mint a fúvósok, akik — különösképpen a rezek — semmiféle hajlandóságot nem mutatnak a ritmikus játékra, mint ahogy a kórus is képtelen ritmikusan énekelni. A Kodály megkívánta artikuláltság - mind zenei, mind pedig szövegi értelemben — teljesen idegen a Budapesti Kórustól. Az énekes szólisták is romantikusan, erőteljes lírai hangütéssel fogják fel szólamukat. A Missa brevisben ráadásul az énekesek annyira más hagyományt képviselnek, mint Kodály, hogy egyáltalán nem is értik az előadás barokkos ritmikaközpontúságát. A Psalmus Hungaricus felvétele hasonló tapasztalatokban részesít: a Budapesti Kórus ritmustalanul, glissandósan énekel. De itt legalább kárpótol minket Rosier Endre rendkívül kulturált, kifinomult kidolgozású interpretációja, amely azonban egy szelíd önemésztő — nem pedig egy szenvedélyes-drámai — Zsoltárost állít elénk. Kodály előadóművészi koncepciójának másik meghatározó vonása a karakterek kiemelése. A Te Deumban meglehetősen látványosan mutatkozik ez meg, hiszen karmesterként még ebből a tömegtablók egymásutánjára épülő műből is képes különféle zenei karaktereket bemutatni. Mindez azt jelenti, hogy Kodály — azáltal, hogy váratlanul és nagyon érzékletesen vált át egyik karakterről a másikra - individuálissá formálja a Te Deum tömegműfaját. Ugyanakkor érzékelhetően kevésbé fektet súlyt a részletek alapos kidolgozására: a karakterek kiemelésével eluralkodik a zenei szöveten az al fresco-jelleg. Ezért kelti az „In te Domine speravi"-fúga azt a benyomást, mintha igazi nagy fúga volna — pedig nem az. A karakterekből, ezek éles váltakozásából adódik ugyanakkor, hogy Kodály egyértelműen archaikus rimáléként fogja fel a zenei folyamatot itt is, és a Missa brevis előadásában is. Az archaikus vonások hangsúlyozásának látványos példája nemcsak a Missa brevis tételeinek gregorián intonációja, vagy a Missa és a Te Deum tételeiben a fúgák iránti vonzalom, hanem az is, ahogy a kórus a Te Deumban szinte elmondja — nem pedig elénekli-elrecitálja — a „Fiat misericordiatua” szavakat. Az archaizmusból fakad az is, hogy az ellenpont kulcsfontosságú szerepre tesz szert Kodály kompozícióiban. A Psalmus Hungaricusban például, az „Éjjel és nappal azon forgódnak” szakasznál Kodály igen érzékletesen rajzoltatja meg az ellenségek szövevényes kontrapunktját. Az ellenpont itt egyértelműen barokkos allúziókat kelt. Az előadóművészi felfogás hátterében is nagy számban sejlenek fel más barokkos emlékek: a Psalmus visszatérő síró motívuma például egyértelműen ilyen hangvételt idéz, igazi Lewtzer-motívumként hat. Természetesen különösképpen a Concertóban uralkodnak el a barokk mozzanatok: itt a ritmikai elem kiemelése, illetve a hangszerek közötti párbeszéd közvetlenül utal Bach Brandenburgi versenyeire. Hasonlóképpen domborítja ki Kodály az első lassú tétel Máté passió-idézetét. A Concerto interpretációjának más mozzanatai is figyelemre méltóak. Az első és a második gyors szakaszban igen gyakran kamarazenei a faktúra: szinte minden hangszer szólistaként szólal meg, mi több, a mű hallgatása közben egyenesen az a hallgató benyomása, mintha mindenki a magáét mondaná. A darab befejezése pedig igazi megkomponált zűrzavarba torkollik: a különböző fúvósok mind saját fanfárjaikat játsszák. Ahogy közeledünk a mű befejezéséhez, az első gyors rész látszólagos rendje egyre inkább veszít tökéletességéből: a korábbiakhoz tematikailag is szorosan kapcsolódó második lassú és második gyors szakaszban az interpretáció gyakorlatilag szétírja az előző szakaszokat. Kodály értelmezésében csak akkor függesztődik fel a mindent elpusztító idő, amikor végre igazi apoteózisként megszólal a magyar hangvétel. A ritmikai alapozás és a karakterek váltakozása mellett Kodály interpretációjának harmadik pillére a kontrasztok kiaknázása. A Psalmus Hungaricusban például élesen szembeállítja a forte és a piano szakaszokat. Egyébként a Psalmus is szokatlanul gyors tempóban szólal meg. Kodály elsődleges célja e gyors tempókkal a nagyforma érzékeltetése: mint ahogyan a Te Deumban, itt is elmondható, hogy Kodály elsősorban nagy zenei tömbökben gondolkodik. E tömbök megszólaltatásának további tulajdonsága, hogy Kodály különös figyelmet fordít a zenében megjelenő diszszonáns pillanatokra éppúgy, mint a hoszszabb disszonáns felületekre - ezeket a szó-T A Concerto lemezfelvételén, 1960-ban Friedmann Endre felvétele 32. muzsika • 2012 április