Nagy Kalendárium, 1958
Dobi István: Mit kapott a parasztság a népi demokráciától?
Mit kapott a parasztság a népi demokráciától? Írta: DOBI ISTVÁN Ahhoz, hogy a mai életünket megfelelő módon értékelni tudjuk, szükségünk van valami összehasonlításra. Úgy gondolom, hogy azok a parasztemberek, akik október—novemberben munkájukkal és politikai magatartásukkal a népi hatalom mellé álltak, elvégeztek magukban egy ilyen összehasonlítást, a mai állapotukat, a falu mai helyzetét összehasonlították a régivel. És ha volt is valami elégedetlenségük, sérelmük, ami legtöbbjüknek lehetett, a népi demokráciában való helyzetüket kedvesebbnek találták, mint a régit, és az új mellé álltak. A most ősszel sok falusi portán csináltak számvetést gondolatban a régi és az új között, s ennek eredményeképpen védelmezték meg a földreformot, küldték útjukra a hirtelenében felbukkant régi urakat, végezték el rendben az őszi munkát, tartották fenn a tanácsi rendszert és áldozatok árán is oltalmazták a termelőszövetkezeteket. Az öregek helyzete az összehasonlításnál könynyebb volt. Emlékezetükben ott él a régi falu sötétsége, elmaradottsága, az embertelenül nehéz munka, a por, a sár, a sötétség, a kulturálatlanság, amit úgy kellett venni, mint istentől a parasztra mért nehéz és javíthatatlan állapotot. Nem feledték el az orvoshiányt, ami annyira megkönnyítette a falusi ember útját a bölcsőtől a koporsóhoz. Ma is emlékeznek a hat osztályos elemi iskolára, amelyik a parasztgyerekek életében néha négy osztályos sem volt, és még a négy osztályból is erős vámot szedett a szükség, mert tavasztól őszig segíteni kellett a szülőknek a mezőgazdasági munkában. Dologidőben bizony alig vett gyerek az iskolában, s ilyenkor a legtöbb helyen — hogy se a tanító, se a gyerekek ideje kárba ne vesszen —, a gyümölcsösben hernyózott az iskolakertben kapált, házimunkát végzett a gyereknép. Volt munka a faluban, amit ha jól megnézett az ember, rájött, hogy a robotnak, az úrdolgának, az egykor szokásban volt tizednek valami elváltoztatott, de mégiscsak a parasztembert, a szegényt terhelő formája. Az életforma és az életnek a régi rendje olyan volt, hogy igen keveseknek adatott meg a lehetőség kitörni a keretei közül. S aki kitört, mi lett belőle? Hogy a faluban irigyeljék: csendőr, vasutas, postás, altiszt valami városi hivatalban. Az idő, a távolság és legfőképpen az, hogy akkor fiatalabbak voltunk, sok mindent megszépít az emlékezetben. De azért 1936 őszén az emlékek és az összehasonlítások mégis a legtöbb helyen okos ítéletre vezették az embereket. Annak a megbecsülésére, amit a népi hatalom hozott, ami 1945-ben a felszabadulással és a földreformmal kezdődött és az utóbbi évek utamott bírálható, de egészében értékes, maradandó alkotásaiban, a népi demokrácia intézményeiben és rendjében jutott kifejezésre. A falusi fiataloknak kevesebb lehetőségük volt arra, hogy a saját élettapasztalataik alapján vessék össze a régit az újjal. Hogy mégis többségükben józan ítélettel néztek szembe az őszi lázítással, a szépen kicirkalmazott, de belső tartalmukban veszélyes jelszavakkal, azt elsősorban a falusi öregebbek javára írom, és jóleső érzéssel teszem. Elég sok panaszt hallani a fiatalokra, mert úgy mondják, könnyelműbbek, léhábbak, mulatósabbak, a családtól inkább idegenek, mint régen voltak, s ezt a faluban éppen úgy mondják, mint a városban. Az ellenforradalom pedig azt mutatta, hogy a parasztság körében ma is erősek, vihart állók a családi kapcsolatok, és az idősebbek helyes mértéktartása, okos példaadása, az izgatással, az ellenforradalommal való szembehelyezkedése, a népi hatalomhoz való hűsége jó és hatásos példa tudott lenni azoknak a fiataloknak, akiknek különben talán nem lett volna meg a személyes élettapasztalatuk, hogy helyesen mérlegelni tudják, mi forog kockán az ellenforradalomban. A falu tíz év alatt erősen megváltozott, és ez nem valami idegenből fakadt csodatételnek a következménye, hanem a népi hatalom, a népi demokrácia kiépülésének, megszilárdulásának és fejlődésének az eredménye. Azok a váratlan gazdasági fordulatok, amelyek a régi tőkés vl-