Nagyvilág, 2006 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - MŰHELY - Eminescu, Mihai: Ikrek
E jótét világnak, egyetlen óra még, Elfoglalom végre a legfelsőbb helyét. Ó könyvek tanítják, teremtetett jóra, Legendáink súgják ezredévek óta... Láttuk, hogy az erény jutalmát elnyeri, Hogy ember és isten is kezdi irigyleni. Szemfedő s négy deszka: túl szép a jutalom, S mióta láttam ezt, egy gondnak súlya nyom: Csitítsam hírvágyam? - Édes forrás mellett, A kincsére vágyva mégis szomjan vesszek? Míg a béklyós embert, legyen bár fivérem, Ellökni az útból szerintem nem szégyen. Fényes út nyílik meg? - hát félrelöktem én, Hadd legyen csak övé ama sok jó erény. Ejh! Balgák, ügyesek közt osztva a világ, S bűnös szenvedélynek értéket ügyes ad. A termő mag azért hull, hogy újra elvessék, Alattvalót aláz a fejedelemség. S hogyha hetedízig hódolatukra vágysz, Szítsd fel közöttük a szenvedélyt, viszályt, Irigység s gyűlöletnek adj erény nevet, Mondd hősnek a bakót, s vasat kifened. Hidd bölcsnek a hízelgőt, az álnok ravaszt, Bolondnak a nemest, balgának az igazt, Becsvágyukat dicsed lépcsejeként használd, S hozzád vonja őket az örökös vakság. Hívságukat bókkal legyezve, ápolva Egyetlen néppé lesz a sok kósza csorda, S bízhatol, a földön követnek a rosszban, Vérrel, hamuval borítják széle-hosszan... Egytől óvakodj csak, ég is óvjon téged A démontól, amely igazt szólni késztet, Hogy kimondd: megvetésnél többre nem méltók, Hogy üres szó volt, amiért a vér folyt, S nem érdekel, számukra mi az érdek, Hogy őket lelkük csököttségével méred, S a rájuk rótt dicséret valóban szitok, A magukfajtának legjobb, ha veszni fog.” Ámde megint fülel... cimpája megremeg, Hangzavart hall, lépcsőn közelgő lépteket. Középütt az ajtó két szárnyát kitárja, Ország s tartományok csapatnyi királya 47