Nagyvilág, 2009 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 5. szám - TÁJÉKOZÓDÁS - Mózes Huba: Örvénylő napok árján - Dsida Jenő két ismeretlen Eminescu-fordítása
Dsida Jenő: (2. szakasz) Jékely Zoltán: Dsida Jenő: (3. szakasz) Kiss Jenő: Anyám, ó, drága, kedves, átmúlt idők ködén hívó szavad a lombok neszében hull fölém. Sötét kriptád csúcsáról, szent sírodról zenél a borzongó akácfa, a bágyadt ősz s a szél. A hangod ringat, altat, az ág halkan zörög - Örökké így zörög már s az álmod is örök. Ha meghalok, fölöttem egyet se sírj, szivem! A szent hársról egy ágat szakíts le szeliden, Nagy gondossággal ültesd bús fejem fölibe, Arra a fára hulljon könnyeid özöne; Megérzed majd, hogy omlik árnyéka rá a rögre, Örökre nő az árnyék, s én alszom mindörökre. Ha én is eltűnök majd s elnyugszom, kedvesem, egy édes hársfaágat szakíts le csendesen s fejemhez szúrd le halkan: szemed áldott vizét, könnyeit permetezd majd fölé hajolva szét! S majd érzem, mint borúnak be hús árnyék-körök. Örökké nő az árnyék s az álmom is örök. Ha úgy esik, hogy együtt hunyjuk le bús szemünk, Ne gyászos cinteremben legyen majd nyughelyünk, Sírt nékünk egy folyónál, a parton ássanak És egyazon koporsó ölébe zárjanak. A sírban ott leszel te örökké énvelem... Szünetlen sír a víz majd, s mi alszunk szüntelen.