Nagyszeben és Vidéke, 1995 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1995-01-01 / 1. szám

2 199$. január A szebeni Kispiacon , a hazugsághíd és a második védelmi erődítményre épített toronykapu között áll az egyszerűségében is impozáns, aszimmetrikusan elhelyezett Művészetek Háza. Az 1370-es éveknek gót stílű épülete az egyházi anyakönyvekben, okiratokban mint Mészárosok sora (Fleischer Lauben) szerepel. A ház homlokzata nyolc, “Lauben” -nek nevezett, boltíves oszlopra támaszkodik. Az oszlopok közötti benyílók mögötti üzletekben még a 30-as, 40-es években is mészárosok árulták a portékáikat. A mészá­rosok is, mint más iparosok, érdekeik védelmére céhekbe tömörültek. Minden céhnek megvolt a maga címere. A Brukenthal Múzeum őriz egy fából faragott mészáros-céh címert. A címerpajzs három karéjos, közepén és alul egy-egy ökörfej látható, legfelül pedig az évszám (1703) olvasható, bizonyára a céh alapításának az éve. Az emeletet eredetileg a tímárok (bőriparosok) céhe foglalta el. Rendeltetését azonban a történelem folyamán gyakran változtatta. Itt kapott helyet 1765-ben az a színtársulat, amelyiknek az a Gertraut Bodenburg volt a tulajdonosa, vezetője, aki valószínűleg rokonságban állott azzal a Bar­bara Bodenburg táncosnővel, aki 1771 -ben a színpadon tüzes táncával annyira lázba hozta a város férfilakosságát, hogy a csend és nyugalom helyreállítására Szebenben ostromállapotot kellett kihirdetni. 1787-ben az épületet restaurálják, és homlokfalára felkerül a szászok címere: két keresztbefektetett, a pallosjogot jelképező kard és fölöttük a központi hatalomtól (ebben az esetben Bécstől illetve Budapesttől ) való függőséget jelképező stilizált korona. 1920-ban az épület felső részét egy zálogos veszi bérbe és a Schatzkastlein (Kincsesládácska) nevet adja a vállalkozásának. A második világháború után különböző rendeltetése van, majd egy alapos javítás után a Művészetek Háza elnevezést kapta. Az épület megtartotta eredeti stílusát és egyetlen emeletén nagyon színvonalas kiállításokat rendeznek, így került sor a vadászati kiállításra, amely érdekességben, szemléletességben vetekszik bármelyik eddigivel. A rendezvény a Romsilva és a Brukenthal Múzeum közös munkájának az eredménye. Mielőtt azonban felsorolnám a látott vadásztrófeákat, feltétlenül meg kell említenem azokat a könyveket és festményeket, amelyek nélkül a kiállítás vesztett volna értékéből. Bármilyen kiállítás legyen a városban, a Brukenthal Múzeum mindig hozzájárul annak irodalmi ismeretekkel való gazdagításához. A könyvek kiválogatása §erbanescuné Buczy Olga muzeológus hozzáértő munkáját dicséri. A múzeum dokumentációs anyaga kimeríthetetlen kincses zsáknak tűnik, hiszen a könyvszerető ember számára minden alkalommal ismeretlen példányokakkal okoz meglepetést. Megemlítek néhányat a kiállított könyvek közül. Lipcsében jelent meg 1719 és 1724 között Flemming és Hans Friedrich alkotása a Der vollkommene Teutsche Jäger (magyarul: A tökéletes német vadász) c. munka. A 12 rézkarcolatos táblázattal díszített Naturgeschichte für Kinder (Természetrajz gyermekek számára), amelyet 1781-ben adtak ki Göttingenben. Nagyon érdekes az 1883- ban írt Jagdwesen der alten Griechen und Römer ( A régi görögök és rómaiak vadászatának jellegzetességei). Meglepő , hogy a megnyitó beszédben nem emlékeztek meg August Spiess ezredesről, aki a 30-as , 40-es években a román királyi udvar vadászmestere volt. Kitűnően ismerte a Kárpátokat és vadászkastély, amelyikben most az a a Vadászati Múzeum kapott helyet , az ő lakása volt, és az uralkodó, mindig ott állt meg, valahányszor Szebenbe jött. A nagy vadász könyvei egy külön vitrinben vannak elhelyezve. A kiállítási terem falán hatalmas agancsok szarvasfejek ékeskednek. A szakirodalomból megtudhatjuk, hogy az agancs, a hím szarvasok fejdísze (halkan hozzáteszem, hogy a férfiembernél a szarv nem jelent ékességet). A kinőtt, nyársnak nevezett, egy ágból álló agancsból, 3 év múlva egy oldalág nő ki és ezt villás agancsnak­ nevezik. Azután minden évben egy-egy oldalággal gazdagodik a fejdísz. Az agancsot az egyoldali ágak számának a kétszereséről szokás elnevezni, így például, ha az egyik ágon 6 mellék­ág van, akkor az agancs 12-es, ha 9 mellékág van , akkor 18-as és így tovább. Ma már a sok ágat hordozó szarvasok ritkák. A szakirodalom megemlékezik arról az 1696-ban lelőtt szarvasról, amelynek 66 ága volt és III. Frigyes választófejedelem lőtte le. A Drezda melleti moritzburgi királyi és vadászkastélyban őrzik ezt az óriási szarvasagancsot. Továbbmenve megcsodálhatjuk a hatalmas barnamedve, farkas, hiúz szőrméket, melyek között néhány éremmel kitüntetett példány is van. Hangulatosabbá teszik a kiállítást a Brukenthal Múzeum tulajdonát képező XVII-XVIII. századbeli vadászatokat megörökítő olajfestmények. A művek Domenico Brandi és Pieter Boel munkái. Fölelevenednek gyermekkori emlél­keim. Édesapám gyakran magyarázta a múzeum értékeit. Amikor Brukenthal Sámuel Erdély szász nemzetiségű kormányzója a múzeumot alapította, szinte kizárólag szászok laktak a városban. Csak II. József császár, Mária Terézia fia uralkodása idején, a türelmi rendelet kibocsátása után telepedhettek a városba, más nemzeiségűek is, így feltöltődött város magyarokkal, románokkal, zsidókkal.­­ Ezek mind hozzájárultak Szeben kulturális színezetének a fejlődéséhez, gazdagításához. A középkori utasok közül sokan dicsérték a város szépségeit, így Sebastian Münster (aki Béccsel hasonlította össze), Georg Reicherstorffer, Giovanni Andrea Gromo és még sokan mások. Miután a céhek zártsága már nem felelt meg az idő követelményeinek más nemzetiségűeket is felvettek. A szász mesterek, gyárosok, kereskedők, előszeretettel alkalmaztak székely embereket és nagyon megbecsülték őket szorgalmukért, becsületességükért. A zsidóság fellendítette a kereskedelmet, a románok pedig jó minőségű tejtemékeikkel látták el a várost. A magyarok körében hamar létrejöttek a kulturális működést teremtő tevékenységek. Az összhang tökéletes volt az emberek között és ez csak hasznára vált a lakosságnak, minden téren. Egyetlen egy esetre se emlékszem, amikor interetnikai nézeteltérésekre került volna sor. Ma sincsenek ilyen megnyilvánulások Szeben városában. Kalmár Zoltán SzamArkan­cí képeslapok A BIBI-HANUM mecset , Szamarkand és az egész iszlám világ egyik legnagyobb és legszebb épülete volt. A templomot Timur építette legkedvesebb felesége, a szépséges BIBI-HANUM tiszteletére, akit nagyon szeretett. Az idegenvezető egyhangúsággal mondja a jól megtanult szöveget és lopva órájára néz, mert tudja,hogy Szamarkand műemlékekben nagyon gazdag város és még sok helyre kell elmenjen velünk. Növeli mondókájának sebességét és a szavak pergőtűzében lasan belesüllyedünk a középkori legendák álomvilágába. Az idős Timur nagyon szerette kis fiatal feleségét, a tündében szép, és nagyon kedves BIBI-HANUM-ot. Szeretete jeléül, elhatározta, hogy épít egy nagytemplomot és azt BIBI-HANUM-nak fogja elnevezni. Egyiptomi és indiai szakemberek vezetésével megkezdődtek az építkezések. A templomot hatalmas kupola borította és az épület négy sarkát karcsú minarettek díszítették. A templom udvarát színes márvány- és kerámialapokkal borították, az óriási és mégis légiesen könnyű félgömb alakú tetőt finoman ívelő árkádok tartották. Az utazók és kereskedők akik arra jártak, csodálattal nézték a lenyűgöző alkotást. A hatalmas türkizkék csempékkel borított kupola, olyan szép , mondogatták, hogy csak a Földet beborító égi mennyezet mérhető hozzá. A kecses vonalú sokszínű és a kupola alatt körbe futó árkádokkal pedig csak az égboltot átszelő szivárvány léphet versenyre. Már vége felé járt az építkezés, amikor a lázadó indiaiak megleckéztetésére Timur, serege élén, elment Szamarkandból. Ekkor határozta el a feleség, hogy amíg a férj Indiában a rendcsinálással foglalkozik, ő befejezi a templom építését. Rövid idő múlva, szinte váratlanul, futár érkezik és örömmel értesíti Szamarkand lakóit, hogy a nagy Timur fényes győzelmet aratott és serege élén már közeledik Szamarkandhoz. BIBI-HANUM magához hívatta az építkezés vezetőjét, egy fiatal és nagyon tehetséges szakembert és közölte vele, hogy a vezér napokon belül érkezik, más szóval “az építkezést tessék befejezni, mert győztes hadat és az uramat a már befejezett templom előtt akarom fogadni mindannyiunk nagy örömére.” A fiatal építész rövid gondolkodás után BIBI-HANUM legnagyobb meglepetésére kijelentette, hogy a templom csak akkor lesz befejezve, ha odatartja az arcát egy csókra. Timur legfiatalabb és legszebb felesége szóhoz sem jutott a meglepetéstől, aztán hangosan kifakadt: “Minő szemtelenség részedről ezt kérni? Vagy talán nem tudod kivel beszélsz? Nem gondolod, hogy az életeddel játszol?" “Én csak azt tudom- válaszolta a mester- hogy te vagy a legszebb nő, akit valaha is láttam és ha nem csókolhatlak meg úgy is meghalok, ha pedig a csókért fejemet veszik , boldogan vállalom a halált." BIBI-HANUM azonnal észrevette, hogy az építész fellépése nagyon is határozott. Egy mindenre elszánt ember áll előtte. Ha enged a kérésnek, még rágondolni is veszélyes, hogy milyen következményei lehetnek. Ha kidobatja az ifjút, mi lesz a templommal? Nem tud férjének örömet szerezni. Rövid gondolkodás után megpróbálta az alkudozást. "Nézd - szólt az építészhez - itt van ez a kosár tojás. Mindegyik más-más színű, de a lényeg, a benne rejlő fehérje és sárgája ugyanaz. Itt Szamarkandban oly sok szép nő van, csókolj meg mást, hiszen ami a lényeget illeti, egyformák vagyunk." "Sajnálom - mondta az építész - de nem lehetek veled egy véleményen." Aztán így folytatta: “Itt van előttem két pohár. Mindegyikben ott található egy színtelen folyadék. Az egyikben tiszta víz, a másikban rizspálinka. Az egyik lehűti a testet, a másik tűzbe hozza egész lényem. Más szóval, nem hasonlítasz senkihez, én téged meg kell csókoljalak és a templom készen várja urunkat. BIBI-HANUM megadta magát, de még mielőtt az ifjú ajkai hozzá értek volna, kezét maga elé kapta. A csók a nő tenyerébe fulladt, de olyan tüzes volt, hogy a tenyéren keresztül is foltot égetett BIBI-HANUM arcára. Örömmámorában úszik Szamarkand. Megérkezett a győztes Timur és vitéz serege. Pazar szépségében áll a templom és a bejáratnál férjét várja a legszebb feleség. A minarettek erkélyéről imára szólít a müezzin zengő hangja és akkor Timur észre veszi felesége arcán a foltot. Timur nagyon okos ember volt. Okos és végtelenül ravasz. Már 15 éves korában beválasztották a vének tanácsába, ahol fiatal, szinte gyermek fejjel nagyszerű javaslatokkal hívta magára a figyelmet. Felemelkedett és lassan körülnézett. Hirtelen síri csend telepedett a templomot körülölelő tömegre. Timur tekintete az építészre szegeződik és már tudta, hogy mi is történt. Vad mozdulattal kirántott görbe kardját és megindult a szerelmes ifjú felé. Az építész tudta, hogy életének utolsó percéhez érkezett. Harcba szállni Timurral nem lehet. Mások már megpróbálták és meghaltak. Menekülni, a tömegen átvergődni, nem lehet. Megfogják, agyontapossák. Úgy döntött mégis, hogy megpróbálja a lehetetlent és a minaret felé szaladt, szaporán kettesével ugrált fel a lépcsőkön. A sánta Timur lasabban, de megy ő is fölfelé és ahogy felért a minaret tétjére, nem hisz a szemének. Az ifjú építész nincs sehol. Az öreg vitéz, Ázsia nagy és kegyetlen fejedelme, lassan lebotorkál a lépcsőkön. ”A templom olyan szép - mondotta később a feleségének - hogy Allah megbocsájtotta az építész minden bűnét és magához emelte az égbe. Én is így teszek." - szólt, és magához ölelte BIBI-HANUM-ot. A naiv, de kedves történet, a mai napig is a titokzatos kelet világába vezet minket, és szinte sajnáljuk , hogy az egész történetnek talán semmi köze sincs a valósághoz. Idegenvezetőnk megsúgta, hogy a történészek és archeológusok bebizonyították , hogy akkor, amikor a templom épült, BIBI-HANUM - hogy szebben fejezzük ki magunkat - már nem is volt olyan fiatal, így aztán nem valószínű, hogy tűzbe hozta volna a fiatal építészt. Hogy mi lehet mégis igaz? Az építőket kényszeríthették: tessék gyorsabban dolgozni. A nagy sietség miatt itt-ott súlyos hibákat követtek el. Ezzel magyarázható, hogy rövid idő után a templom egy része beomlott, a többivel a középázsiai földrengések végeztek. Alkalmam volt többször is járni Szamarkand­ban. A romjaiban is felséges templomot állványerdő veszi körül. Folyik az újjáépítés, ha lassan is. Akkor azt mondták, hogy 2000-re régi pompájában fog ragyogni BIBI-HANUM temploma, az egész iszlám világ nagy örömére és megelégedésére. Folytatása következik! Kazinczy Jenő tanár

Next